A tudásalapú gazdaság korában az oktatás, azon belül a felsőoktatás kiemelt figyelmet kap, aminek az oka elsősorban az a tény, hogy a globalizáció új korszakában a politikai-gazdaságpolitikai stabilitás fő forrása az egyetemes értékrend átadása. Ennek közvetítésében fontos intézmény a felsőoktatás. A felsőoktatás, az egyetemek, főiskolák rendszere a társadalom és a gazdaság egészét átfogja, mert a tudomány és a művészet eszközeivel adja át a biztonság, szabadság, demokrácia és a jólét feltétel nélküliségét az egyes tudományok és szakmák gyakorlása során. Jelentősen oldódik a felsőoktatás és a gazdaság többi szereplője közötti határ, az egyes intézményekben, vállalatoknál működő szakmai műhelyek tudatosan törekednek a fiatalok felé, és már a képzés elején szeretnének bekapcsolódni a fiatalok oktatásába és nevelésébe. Ahogy az Óbudai Egyetem tudáshasznosításért felelős igazgatója, Kersánszki Tamás fogalmazott, a vállalatok egyre kevésbé keresik a papírt, egyre fontosabb számukra a munkatapasztalat. Ez már nem a fiatalok „lerablása”, idő előtti kizsákmányolása, hanem egyre inkább a bevonás a műhelyekbe, a szakma gyakorlásába, amire ráépül az egyetemek által nyújtott formális képzés.
A felsőoktatásnak képesnek kell lennie arra, hogy ezeket a szakmai közösségeket integrálja, rugalmasan, de a tudomány műveléséhez szükséges elméleti és módszertani feltételeket biztosítva vonja be őket az oktatási-képzési folyamatba. Az új korszakban a tudománynak, és ezen keresztül az egyetemnek van elsődlegessége, nem a vállalatok vezetik az egyetemet, hanem fordítva. Ugyanakkor a felsőoktatásnak képesnek kell lennie arra, hogy normát adjon, és ennek során ne hozzon önkényes döntéseket. A felsőoktatás átalakulása, ami nem csak hazai jelenség, sőt, a világ többi részén korábban kezdődött, ezért arról is szól, hogy a rossz céhes jelleget hogyan haladja meg a felsőoktatás, hogyan válik nyitottá az új gondolatokra, hogyan segíti, ösztönzi a képességek kibontakozását.
A hazai felsőoktatás ugyanezekkel a gondokkal küszködik, és ebben a folyamatban az alapítványi forma csak egy eleme az átalakulásnak. Legalább ilyen fontos az a szemléleti váltás is, hogy az intézmények célja nem a tehetségek „kiválogatása”, nem a „szelektálás”, hanem a tudás iránti vágy kielégítése, ösztönzése. Minden hallgató érték, és mindenki, aki abbahagyja a képzést közös veszteség. Nem csak a hallgató felelőtlenségét mutatja, hanem azt is jelzi, hogy a képző intézmény nem találta meg azt a pedagógiai eszközt, nem sikerült eljuttatni őt ahhoz a műhelyhez, amiben megtalálta volna a helyét. A felsőoktatásból lemorzsolódó hallgatók magas aránya Magyarországon jól rávilágít az intézményrendszer diszfunkcionalitására.
Az adatok szerint a felsőoktatásba felvett hallgatóknak 30-50 százaléka, nem fejezi be tanulmányait, nem szerez diplomát. Ezt az ágazat szakmai irányítói a 2016-os felsőoktatási stratégiai helyzetelemzésben is megállapították: „A magyarországi lemorzsolódási adatot nemzetközi összehasonlításba helyezve elmondható, hogy a hazai arányszám 10 százalékkal magasabb az EU tagországok átlagos 25-30 százalékos arányszámához viszonyítva, van tehát érdemi potenciál a hallgatói sikeresség növelésére.” (Fokozatváltás a felsőoktatásban stratégia Cselekvési Terv 12.old).
Az egyetemi képzéseket sikeresen befejező és lemorzsolódó hallgatók tendenciáit elemezve a fiatalok közt legnépszerűbb két tudományterület, a gazdasági- és műszaki alapképzések és a bölcsész és informatikus hallgatók hosszú távú képzési státuszait vizsgáljuk (lásd. 1. és 2. ábra)
Az ábrák értelmezéséhez segítséget adhatnak az alábbi hallgatói státusz meghatározások:
- Sikeres teljesítés a tanulmányok eredményes befejezése, diplomaszerzés.
- Képzés folyamatban, azoknak a hallgatóknak az aránya, akik a mérés pillanatában felsőfokú tanulmányokat még nem fejezték be.
- Lemorzsolódott hallgató, aki alapvetően tanulmányi okból, javító, ismétlő vizsgák megengedett számának túllépése miatt vagy átsorolás után a költségtérítés nem vállalása miatt fejezi be tanulmányait.
- Kilépett hallgató, aki eredeti képzését feladva, adott intézményen belül vagy másik intézménybe átlépve képzést, szakot vált.
Az 1. ábra az alapképzésekre felvett közgazdász hallgatók képzési státuszát mutatja 2018. év végén mérve, azaz a 2006/07. tanévben tanulmányaikat kezdők, a 2007/08. tanévben tanulmányaikat kezdő hallgatók tanulmányi státuszát, a 2017/18. tanévben felsőfokú tanulmányokat kezdő hallgatók tanulmányi státuszaival bezárólag.
Látható, hogy minél hosszabb a kezdéstől a mérésig eltelt időszak, annál tartósabb befejezett tendenciák rajzolódnak ki és annál alacsonyabb a még folyamatban lévő képzések aránya. Például a 2006/07 tanévben tanulmányokat kezdő közgazdászhallgatók közül a 2012/13. évfolyamig a sikeresen diplomát szerző aránya 53 százalék volt. A 2013/14. évfolyam hallgatói közül 2018 végéig 48 százalék, sikeresen teljesítette a választott szakot, diplomát szerzett. A 2013/14. évfolyam közgazdász hallgatói közül 13 százaléknál még folyamatban voltak a tanulmányok 2018 év végén. A lemorzsolódott hallgatók aránya a 2013/14. évfolyamon 31 százalék volt, a kilépett hallgatók aránya 9 százalék volt a mérés időpontjában. A 2017/18. tanévben tanulmányokat kezdők közül egy év után, 2018. év végén a hallgatók 92 százaléknál a képzés folyamatban volt, 5 százalék lemorzsolódott, a kilépett hallgatók aránya 3 százalék volt.
A négy tudományterület, a gazdasági, műszaki, bölcsész és informatikus hallgatók tanulmányi teljesítményét a nemzetközi gyakorlat alapján értékelve azt látjuk, hogy a hallgatói sikeresség alakulása tartós tendenciákat mutat. (Az értékelés időpontja előtt legalább hat évvel korábban megkezdett tanulmányokat tekintve.) A közgazdász hallgatóknak átlagosan 53 százaléka szerzett diplomát, ez 2006 és 2012 között nem javult. A műszaki képzéseknél, a mérnök hallgatóknál és az informatikusok közt (2. és 4. ábra) a sikeresen diplomázók aránya az időszak alatt folyamatos emelkedést mutatott, 42 százalékról, 49 százalékra és 35 százalékról, 39 százalékra emelkedett. A bölcsész szakokon a sikeresen diplomázók aránya némileg csökkent, 63 százalékról, 60 százalékra.
A Felsőoktatási Információs Rendszer publikált adatait felhasználva az egyes tudományterületek oktatási eredményességének alakulását mutatja a 5. ábra. (Eltekintünk a 2013 és 2018 közötti évfolyamok tanulmányi teljesítményeinek értékelésétől, nemzetközi gyakorlat szerint, mert ott még a folyamatban lévő, lezáratlan képzések aránya számottevő.)
A 2006 és 2012 között indult évfolyamok közül 2018-ig a társadalomtudományi-, egészségügyi alapképzésben tanulók és a bölcsészhallgatók között volt a legmagasabb, 60% körüli a sikeresen diplomát szerzők aránya. Az agrárképzések hallgatóinak mintegy fele szerzett diplomát évekig, majd 2012-es évfolyamoktól a belépett fiatalok képzési eredményessége javult, 58% fölé emelkedett a diplomázók aránya az évfolyamon belül. A műszaki és informatikai képzések hallgatói közt volt a legalacsonyabb a sikeresen diplomázók aránya. Kedvező változás volt, hogy a tanulmányi eredményesség ezeken a képzéseken javult.
Kedvező tendencia, hogy az időszak alatt a hallgatói sikeresség összességében enyhén javult, ennek ellenére a diákok között legnépszerűbb gazdasági- és műszaki szakokon a tanulók megközelítőleg fele nem fejezi be az eredetileg megkezdett tanulmányait. (Pedagógus szakokról publikált adatok nem szerepeltek a honlapon.)
Az ábra jól érzékelteti, hogy az intézmények a hallgatók felét elvesztik, ami a tehetség pazarlását jelenti, embertelen gyakorlat és közvetlen gazdasági veszteség. Az intézmények alapvetően nem terelik a hallgatókat arra a pályára, ami képességeiknek leginkább megfelelne, hanem szelektálnak, "kiválasztják a legjobbakat", bármit is jelentsen ez. Ettől a gyakorlattól még azok a hallgatók is frusztrálódnak, akik egyébként sikeresen abszolválják a vizsgákat, nem úgy tekintenek az intézményre, amint amelyik segítette és támogatta őket, ami közvetlen gazdasági veszteség, hiszen minél később kerül ki a folyamatból a hallgató, annál többet invesztált belé az állam, a család, ő maga, annál több a közvetlenül mérhető gazdasági veszteség.
A lemorzsolódás megakadályozása nem azonos a képzés minőségének gyengítésével, ez egy olyan rossz dichotómia, ami gyakran megjelenik az erről szóló vitákban. Nem igaz, hogy az a képzés gyenge, ahol mindenki átmegy, és hogy a sikerességet a bukások száma méri. Álláspontunk szerint a valódi megoldás a hallgatói sikerességet támogató eszközök tömeges bevezetése lenne a felsőoktatásban. Ilyen eszköz a bemeneti kompetencia mérés, felzárkóztatás, hallgatói motiváltság növelése, ösztöndíjak növelése, és különösen a mentorálás. Ez utóbbi, ami egyébként egyre népszerűbb a felsőoktatási intézményeken kívül, egyes szövetségeknél, szervezeteknél, egyesületeknél, stb. minden hallgatónak közvetlen támogatást ad, mester-tanítvány viszonyt tud kialakulni ennek hatására. Ennek természetesen jelentős költsége van, ezért fenntartható módon csak úgy tudja az egyetem vagy a főiskola ezt felvállalni, ha kinyitja a kapuit, és a mentorálásban támaszkodik a szakma egészére. A nyitottság egyúttal bevonást is jelent, a mentorálási folyamat akkor lesz sikeres, ha a mentor, a mester képes lesz segítséget adni az egyetemi oktatási folyamat útvesztőiben való tájékozódásra. Ehhez szükséges, hogy a felsőoktatási intézmények formalizálják ezt a mentorálást, partnerként tekintsenek a nem egyetemi oktatókra, az egyetem a szakma egészét integrálja, és ne bújjon el az akadémiai gőg mögé a szakmai és nevelési kihívások elől.
(A cikk módszertanilag részletesebb formája a fejlodesgazdasagtan.hu honlapon érhető el.)
