A hazánkkal kapcsolatos mostani zűrzavaros ügyek sokasága között nyilván nem nagy figyelmet kapott az a szabályozási változás, amely a magyarországi munkaerőpiacot érintette. A sokfejű magyar gazdaságpolitikai vezetés egyik újabb pólusaként feltűnő külgazdasági miniszter jelentette be a kormánydöntést, mely szerint 10 százalékról 20-ra emelik a kvótát, ameddig külföldi munkavállalókat alkalmazhatnak a külföldi cégek Magyarországon. Külföldinek az Európai Unión kívüli, azaz „harmadik országbeli” számít. A magyar munkaügyi szabályzás azt az elvet követi, hogy munkavállalási engedélyt akkor ad ki, ha az adott munkakörre nincs helyi (azaz magyar és egyéb EU-s) munkaerő. Ezen felüli korlát érvényesül az adott konkrét vállalkozásra; ezen a tíz százalékos limiten lazított most a kormány. A bejelentést azzal magyarázta Szijjártó a „gazdasági operatív törzs” vezetőjeként, hogy máskülönben nem jönnek Magyarországra a külföldi vállalatok.
Idejönnek, de nem veszik el a magyarok munkáját
Hogy jönnek, vagy sem, és miért jönnek, ha jönnek – sok tényezőn múlik. Nyilvánvalóan az első helyek között szerepel a szükséges munkaerő rendelkezésre állása és költsége, valamint az üzleti működés kiszámíthatósága.
Meg főleg a piac, és távolról sem a kilenc és félmillió közepes vásárlóerejű magyar: az itt-lét hazánk EU-tagsága révén félmilliárd fogyasztós potenciális felvevőpiacot jelent.
A sajátos magyar válságkezelés részeként a kormány viszonylag szűkmarkúan bánt, bánik a munkahelyüket elvesztő magyar munkavállalókkal, és láthatóan sokra tartja a külföldi beruházókat. A munkavállalási kvótaemelés bejelentésével együtt a kormánydöntések csomagjában sokmilliárdos állami készpénz-támogatás szerepel külföldi befektetőnek (Innoscitech, Biharkeresztes), és további állami támogatású olcsó hitelt nyújtanak a vállalkozásoknak.
A csomag összetétele beleillik az Orbán-kormány gazdaságfejlesztő gyakorlatába, amelynek a sok improvizálás mellett visszaérő eleme a külföldi ipari befektetőnek nyújtott nagyvonalú állami támogatás, a magyar(országi) vállalkozások számára megnyitott olcsó hitel, a munkatörvénykönyv szabályainak a munkaadókat kedvezményező alakítása. Ugyanakkor a nemzetközi munkaerőáramlás ügyében a hivatalos magyar álláspont kirívóan illiberális volt, és ha lehet, még szélsőségesebben az lett (Orbán Viktor nemrég mindenfajta európai migráció kétéves felfüggesztésének ötletével kívánt hozzájárulni az európai válságkezeléshez).
Nem csak munkavállalásról van szó
A migrációnak sokféle oka van; a munkavállalási célú áramlás csupán egyike ezeknek, mivel családi, tanulmányi és sok egyéb motívum miatt vándorolnak az emberek a mai világban. Másfelől a munkaerő mozgása nem azonos fogalom a migrálással, amely tartós jellegű változás; az áttelepülésen felül sokan ingáznak, kétlaki életmódot folytatnak, idénymunkát végeznek, ideiglenesen töltenek be munkakört, mások pedig a tanulmányi, turisztikai vagy családi célú ott-tartózkodást egészítik ki ideiglenesen jövedelemszerzéssel – hivatalos keretek között vagy azokon kívül.
Ezért a tényleges állapotokról nem könnyű még hozzávetőleges képet sem nyerni; elég megemlítenünk, hogy mennyire szóródik a becslés a határainkon kívül élő és dolgozó magyarok számáról a néhány százezertől az egymillióig. A hivatalosan dokumentált mozgások késve és hiányosan követik a valódi folyamatokat, az érintettek érdekei szerinti regisztráció igencsak eltér a valóságtól. Ez így volt a koronavírus-járvány előtti időkben, és most még zavarosabb lett a helyzet a nemzeti határok átmeneti, de effektív visszaállításával, továbbá a brit kiválás miatt, és persze a munkaerő iránti kereslet gyors pulzálásai következtében.
Nem tudni mennyi magyar próbál a határokon túl boldogulni
Azt lehetett tudni, hogy a magyar munkaerőpiacot is érintették az EU-n belüli ideiglenes és tartós mozgások, noha egészen a 2010-es évek közepéig a magyar munkavállaló korú népesség kiáramlása nem érte el sem arányában, sem persze nagyságában a lengyel vagy román mértéket. Magyarország másfelől maga is célpont volt; sokáig a környező országok magyar etnikuma (vagy anyagi megfontolásokban magát annak dokumentálók csoportja) tette ki az ide irányuló gazdasági migráció zömét. Az erdélyi magyarok száma azonban folyamatosan csökkent sokféle okból, melyek között a romániai bérek gyors felzárkózása és persze a teljes uniós munkaerőpiac megnyílása is szerepelt.
Amiről inkább van adat, az a harmadik országokból származó munkavállalóknak kiadott tartózkodási engedély. Ezek nagyságrendje nem hatalmas: néhány tízezer évente. A nehéz 2020-as évről szóló adatok szerint az engedélyek zömét a feldolgozóipar (30%); a kereskedelem, gépjárműjavítás; a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység; az információ, kommunikáció; az oktatás megnevezésű munkakörökre adták ki. A meghívó cégek zöme Budapesten, illetve az ország központi régiójában van. (Az adatok forrása az ITM (2021): A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai c. elemzése.)
Az engedélyezett munkaerő-beáramlás egy jelentős részét minden bizonnyal az ide települő ázsiai nagyvállalatok vezetői, szakemberei, esetleg itteni hiányszakmának számító szakmunkásai tették ki, leginkább csak a vietnámiaknál vélelmezhető az a fajta követő migráció, amely a legtöbb európai országnak is sajátja: a már ott élő és kellően boldoguló kolónia maga után vonz további immigrálást.
Megjegyzendő, hogy három hónapot meg nem meghaladó, szezonális jellegű foglalkoztatáshoz már nem kell engedély, elég a külföldi állampolgárt bejelenteni a munkaügyi szervezetnél. Az ott dolgozók száma és aránya jóval nagyobb annál, mint az ilyen statisztika mutatja.
Más a magyar és a lengyel kormány kommunikációja, mint amit csinálnak
A magyar gyakorlat egyébként nem annyira idegenellenes, mint az Orbán-kormány hivatalos szóhasználata a 2015-ös európai menekültválság itteni politikai eszközzé tételét követően.
A kiadott tartózkodási engedélyek számáról csak 2018-ra vonatkozóan van összefoglaló európai adat: eszerint hazánk nagyjából a lakosságszámának megfelelő arányban adott ki (sok célra) engedélyt a harmadik országok polgárai számára.
Figyelemre méltó, hogy a gyakran a magyar kormány migrációellenes szóhasználatát másoló lengyel állam roppant nagyvonalú a kiadott engedélyek számát tekintve: a hosszú idő óta dinamikusan növekvő lengyel gazdaság ágazati, szakmai és szezonális jellegű munkaerőhiányát mérséklik az ukrán, belarusz, orosz munkavállalóknak kiadott engedélyekkel. Igy volt lehetséges az adott évben az, hogy míg Magyarország 56,7 ezer engedélyt adott ki (ennek bő felét munkavállalásra), Ausztria 46 ezret, a nagy migrációs célországok között Németország 543 ezret, az Egyesült Királyság 450 ezret, addig Lengyelország 635 ezret (!), szintén nagyobb részt munkavállalási céllal.
A társadalmi következmények élét nyilván tompította, hogy a komoly lengyelországi célú beáramlás olyan országokból ered, amelyek nyelve és kultúrája viszonylag közeli a befogadó országéhoz. Ez hazánk esetében csak a 2010-es évek elejéig volt elmondható a magyar etnikumnak az anyaország felé áramlásával; az immigrációs folyamat sokféle okból levékonyodott, és folytatódásával nem lehet számolni.
Egyre gyakrabban találkozunk majd külföldi munkavállalókkal?
Ugyanakkor a magyar gazdaságnak a globális termelési láncokba való beépülésének folyamata igényli a munkaerő mainál intenzívebb ide-odaáramlását. A magyar demográfiai trendek lényegében hasonló mintát követnek, mint a többi európai országban. Így az a fajta különállás, amely Kelet-Közép-Európát, és benne a nyelvi okokból különösnek mondott Magyarországot jellemezte, csak ideiglenes eltérés a nagy trendektől. A belpolitikai célra használt idegenellenesség már most láthatóan gazdasági haladást fékező tényező: a bevándorlási szabályok fokozatos lazítása és a gyakorlati alkalmazás puhítása várható, máskülönben valóban egyre inkább kimaradunk azokból a fejlesztésekből, amelyek mögött külföldi tőke és technológia áll.
A nyugat-ellenes retorika és a „keleti nyitás” ideológiájának továbbvitele ráadásul azt is magával vonhatja, hogy a bőrszín iránt érzékeny (és a propaganda által tovább érzékenyített) magyar lakosságnak egyre több keleti náció képviselőivel kell majd találkoznia. Megjegyzem, az európai központú cégek munkatársai között is számosan vannak, lesznek olyanok, akiktől az állami médián szocializált magyarok a fővároson és nagyobb városokon kívül migráns-pánikba eshet. Az aggasztóan gyors ütemben elnéptelenedő országrészeinkben egyébként más, nem tőkebeáramlási okokból fog bekövetkezni az eddigi etnikai arányok megváltozása, részben a mi hazai demográfiai folyamataink nyomán, de a harmadik országbeli munkavállalók számának gyarapodása miatt is. Nem túlzás elképzelni a következő években azt, hogy egyre gyakoribb lesz a vidéki térségekben a szír orvos, indiai gyógyszerész, ukrán idősápoló, moldáv ápolónő.
A politikai és gazdasági következményeket ma még nehéz előre jelezni, ám egy következő kormányzat alatt a migrációs ügyekben (is) nagy szükség lenne a döntéshozatal professzionalizálására az érzelmek állandó felfűtése helyett, a magyar lakosság ismereti szintjének emelésére, az államigazgatás és az üzleti szereplők felkészítésére.
