2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Valójában fele olyan mértékben sem nőtt áprilisban a kiskereskedelmünk, mint ahogy arról a korábban publikált számok szóltak.

Mind a májusi előzeteshez, mind az áprilisi végleges éves kiskereskedelmi indexeit lefele korrigálta a KSH. Így az év ötödik hónapjában az előzetesen közölt 2,5 százalék helyett "csak" 2,2, míg az áprilisra közölt 3,4 százalék helyett csak 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelem. Ugyanakkor a megelőző két hónap teljesítményét, vagyis a februáriét és a márciusét 0,1-0,1 százalékkal javított a statisztikai hivatal.

A változások pedig természetesen a havi összevetésű adatokat is átírták olyannyira, hogy az áprilisra korábban kimutatott 5,2 százalékos növekedés az új kimutatás szerint mindössze 1,8 százalék volt. Ez pedig azt jelenti - hacsak a román statisztikai hivatal nem módosított - akkor áprilisban mégsem mi értük el havi összevetésben a legjobb mutatót Európában. A hatalmas visszavágás ellenére az év negyedik hónapjának adata még így is az elmúlt évek legjobb értéke lett idehaza.

A korábban közöl...
...és a most publikált adatsor

Rátérve a májusra közölt részletes adatokra, azt láthatjuk, hogy a kiskereskedelmi egységekben az idei év ötödik hónapjában folyó áron összesen 690,1 milliárd forintot költöttünk el, ami 20 milliárddal, vagyis 3 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ha az inflációval, valamint a munkanapokkal korrigáljuk, akkor az éves bővülés a már fentebb jelzett 2,2 százalékot tette ki. Áprilishoz - vagyis a KSH-adatkorrekció ellenére még így is erős hónaphoz - viszonyítva viszont 0,2 százalékos csökkenést mértek.

A 690 milliárdból egyébkén 311,2 milliárdot költöttünk élelmiszerre, 281,5 milliárdot nem élelmiszerekre és 132,9 milliárdot üzemanyagokra. Ha az éves kiigazított volumenindexeket nézzük, akkor az élelmiszerre 0,9, nem élelmiszerre 1,9, míg üzemanyagra 5,5 százalékkal költöttünk többet a tavalyinál. A fent jelezett KSH-adatkorrekciókat elsősorban a nem élelmiszerek és az üzemanyagok adatainak módosítása okozta. Ezt jelzi, hogy a statisztikai hivatal előzetes jelentésében előbbre 2,1, utóbbira 6,8 százalékot közölt.

szp
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!