3p

Mikor Orbán Viktor tavaly nyáron aláírta a határvadász egység létrehozásáról szóló rendeletet, még igen ambiciózus számokat emlegetett. De mennyit sikerült ebből megvalósítani? Hol tart most a határvadászok képzése? Utánajártunk.

A 2022 júniusának végén szignózott rendelettel a magyar miniszterelnök új határvédelmi szervezet létrehozását rendelte el, a rendőrség pedig azóta is folyamatosan várja a határvadászok jelentkezését – erről árulkodik a police.hu honlapon szinte folyamatosan elérhető hirdetés is, amely felsorolja, mely követelményeknek kell megfelelnie az aspiránsoknak:

  • magyar állampolgárság,
  • betöltött 18. és be nem töltött 55. életév,
  • büntetlen előélet,
  • cselekvőképesség,
  • legalább alapfokú iskolai végzettségről (8 évfolyam sikeres elvégzéséről) kiállított bizonyítvány,
  • egészségi, fizikai, pszichológiai alkalmasság.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának az Mfor.hu kérdésére megküldött adatai arról árulkodnak, hogy az akár havi bruttó 400 ezres fizetés, és a viszonylag könnyen teljesíthető követelmények továbbra is sokakat vonzanak, és

március 21-ig összesen 3103-an nyújtották be pályázatukat a képzésre, közülük több mint 500-an idén.

A rendőrség továbbra is keresi a határvadászokat. Fotó: Police.hu
A rendőrség továbbra is keresi a határvadászokat. Fotó: Police.hu

A rengeteg jelentkezőből azonban kevés az, akiből mostanra ténylegesen határvadász lett, 27,5 százalék alkalmatlannak bizonyult valamelyik vizsgálaton.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a HVG által kikért, október 10-ei adatokban még az szerepelt, hogy 2077-en jelentkeztek határvadásznak, azaz gyakorlatilag öt hónap alatt több mint ezer fővel emelkedett a jelentkezők száma.

Így alakul a létszám

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint március 21-ig 1337 emberrel kötöttek szerződést, a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének jelenlegi létszáma pedig 1035 fő. Ez egyébként minden bizonnyal nem jelenti azt, hogy a 3103 jelentkezőből ténylegesen csak 1337 ember felelt meg a követelményeknek, hiszen egyes jelentkezők alkalmassági vizsgálata még folyamatban lehet.

A korábbi adatokban szereplő 811 főhöz képest a mostani 1337 leszerződött határvadászról szóló adat azt jelenti, hogy öt hónap alatt nagyjából 500 fővel emelkedett az összes határvadász száma – igaz, a rendőrségi adatok arról szólnak, hogy

az 1337 fős állomány 15 százaléka vagy saját kérésre, vagy munkáltatói döntésre már leszerelt, míg 7,5 százaléknak a képzés során szűnt meg a jogviszonya.

Messze a kitűzött cél

A határvadászok megálmodásakor Orbán Viktor még olyan merész számokat említett, minthogy kezdetnek 2200 fős létszám lenne megfelelő, az ideális pedig négyezer határvadász lenne – ez utóbbi olyannyira utópisztikusnak tűnik, hogy még jelentkező sem akadt ennyi.

Bár a határvadász-képzés iránti érdeklődés vitathatatlan, az azonban, hogy a jelentkezők csupán valamivel több mint harmada aktív határvadász jelenleg is, arra utal, hogy a miniszterelnök által kijelölt 2200 fős létszám egyelőre nincsen lőtávolon belül.

Ennek elérésében feltehetőleg az sem segít, hogy továbbra is sok az incidens a magyar-szerb határvonalon, a legfrissebb adatok is erről árulkodnak:

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!