Bár a négy visegrádi ország hasonló problémákkal küszködik, beleértve a nemzetközi versenyképesség romlását is, az elmúlt évtizedben helyet cseréltek a reformok terén - mutatott rá Bokros az MTI-nek adott nyilatkozatában. Ma Szlovákia áll a legjobban köztük, ahol pedig a Meciar-korszak után szinte elölről kellett kezdeni minden reformot. Szlovákia mára nemcsak a makrogazdasági politika, hanem a szerkezeti reformok terén is az élen jár, miközben az egykori éltanuló Magyarország az elkötelezettség és a reformképesség tekintetében hátul kullog.
Magyarországon gyakorlatilag leállt az államháztartási reform, az elmúlt öt évben semmiféle előrelépés nem történt, kivéve a nyugdíjrendszert. De ott is csupán annyi, hogy a Medgyessy-kormány helyreállította a Fidesz-kormány által visszavett nyugdíjreformot. Ez helyes lépés volt, de ma már - húzta alá Bokros - nem annyira a nyugdíjreform a legfontosabb területe az államháztartási reformnak, hanem sokkal inkább az egészség- és az oktatásügy. E két területen a költségvetési pénzek felhasználása rendkívül pazarló és gyenge hatékonyságú, miközben a minőség egyre romlik. A humán tőke, az emberi erőforrások színvonaltalansága pedig hosszú távon veszélyezteti a versenyképességet is - figyelmeztetett.
A működőtőke-beáramlás csökkenését a szakértő szerint jelentős mértékben a magyar jövedelem-, bér- és pénzpolitika hibái okozták. A reálbérek az elmúlt két évben a termelékenység növekedését messze meghaladóan nőttek. Különböző át nem gondolt és rosszul kommunikált pénzpolitikai intézkedések következtében, mint amilyen a júniusi forintsáveltolás volt, meggyengült a forint, és nőttek a kamatok. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el, és ezeknek a piac nem adott hitelt. Nemcsak a gazdaságpolitikát kell javítani - hívta fel a figyelmet -, hanem annak kommunikációját is. Ez ugyanis kockázatnövelő tényező, elriaszthatja a külföldi befektetőket - mondta el a volt pénzügyminiszter.
Bokros Lajos azt üzente
Magyarországon ma a nemzetközi versenyképesség helyreállítása a legfontosabb feladat, és haladéktalanul folytatni kell az elmúlt öt évben leállított államháztartási reformot, elsősorban az egészség- és az oktatásügy területén - hangsúlyozta Bokros Lajos, a Világbank kelet-közép-európai térséggel foglalkozó igazgatója.