Hozzátette: az erre vonatkozó igényt már bejelentették az Európai Bizottságnak, amelyről várhatóan decemberben születik döntés.
Magyarország július 22-én megküldte az Európai Bizottságnak javaslatait a Duna Stratégiához, amelynek többségét a bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott dokumentumában viszont lehet látni - mondta Barsiné Pataky Etelka. Mint hozzátette, Magyarország koncepciója az élhető dunai térség valamint a fejlődő, gazdagodó Duna régió területéhez köthetők.
A tervek szerint az Európai Duna Stratégiát az Európai Unió 27 tagállama jövő év első felében, Magyarország soros EU-elnöksége idején fogadja majd el. A makró régiós együttműködésben érintett 14 országból 8 EU-tagállam.
Barsiné Pataky Etelka kiemelte, hogy a térség országai szeretnék, ha a stratégiában majd azok a projektek kapnának elsőbbséget, amelyek a gazdasági és pénzügyi válságból való kilábalását segítik.
Az Európai Bizottság a Duna Stratégiában gördülő tervezést javasol, azaz minden éves felülvizsgálatnál lehetne új projekteket indítani. A készülő stratégia a Duna térségét széles értelemben kezeli, például Magyarország a Tisza programmal is szeretne benne részt venni.
A bizottság ülésén Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa elmondta, hogy konferenciát szerveznek a Duna ökológiai szolgáltatásairól. Szerinte a Duna Stratégia területein a természetvédelemnek prioritást kell kapnia az átfogó komplex szemléletben.
Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója a bizottsági ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy az átgondolatlan gazdaságfejlesztés árthat a Duna környezeti értékei megőrzésének, és szerinte a folyót minél természetesebb módon kell használni.
Az igazgató véleménye, hogy Magyarországnak saját területére költséghaszon számítást kellene végeznie a Duna hajózásával kapcsolatban, és választ adni arra, hogy nem lenne-e érdemesebb inkább a vasútra terelni a forgalmat.
A vitában Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke elmondta, hogy a Duna Stratégiában az ökológiai gondolkodást kellene erősíteni, és az ivóvíz minőségét védeni.
MTI