5p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

A Jókai utcai tetőomlás is szemlélteti, hogy egyik napról a másikra miként írhatja át egy váratlan baleset egy lakóközösség életét.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) előző évi adatai szerint 3,8 millió lakossági vagyonszerződés van Magyarországon, amelynek több mint 90 százaléka lakásbiztosítás, ennek alapján a hazai lakóingatlanoknak mindössze 72-73 százaléka van biztosítva.

“A társasházak esetében még nagyobb a veszélye annak, hogy a lakástulajdonosokat kár éri, illetve, hogy kártérítést kell fizetniük, hiszen a lakók felelnek a közös helyiségek épségéért is, míg egy különálló ház esetében csak a saját területükért vállalnak felelősséget. Egy társasház esetében például a télen a tetőről lezúduló hótömeg - vagy jelen esetben magának a tetőnek a leomlása - több tízmillió forintos kárt is okozhat a tömb mellett parkoló személyautókban, illetve személyi sérülések formájában. Ha a társasháznak nincs felelősségbiztosítása, akkor a társasház tulajdonosai tulajdoni hányaduknak megfelelő mértékben felelősek lehetnek a kárért és kötelesek azt megtéríteni. Ezzel tapasztalataink szerint kevés lakó van tisztában” - mutat rá Vincze Ramóna, a Grantis pénzügyi szakértője. 

A VI. kerület Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület 2022. június 28-án, amelynek homlokzati fal és tetőszerkezeti elemei az előző nap az utcára és parkoló autókra dőltek. MTI/Balogh Zoltán
A VI. kerület Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület 2022. június 28-án, amelynek homlokzati fal és tetőszerkezeti elemei az előző nap az utcára és parkoló autókra dőltek. MTI/Balogh Zoltán

“Elengedhetetlen, hogy minden társasház rendelkezzen társasház biztosítással. Nem csak az egyes lakások védelme a fontos, hanem a közös tulajdonban lévő helyiségek védelme is. Például, ha a társasház tetőszerkezetét megrongálja egy vihar, nem kötöttek társasház biztosítást, és nincs a társasháznak tartaléka, akkor a kár helyrehozatalára hitelt kell felvennie, ami jócskán megemelheti a közös költséget. Ez azt jelenti, hogy a kárfizetés minden lakót érinteni fog” - mutat rá szakértője.

Társasházi lakástulajdonosként járjunk utána, hogy van-e biztosítása a társasháznak, és az pontosan mire terjed ki.

“Rendkívül kevesen vannak tisztában azzal, hogy milyen társasház biztosítást kötött a közös képviselőjük. Ráadásul sok esetben kiderül, hogy a biztosítás nem fedezi a társasház értékét, azaz alul van biztosítva” - figyelmeztet.

Egy társasház kétféle módon köthet biztosítást. Az egyik esetben a lakók egyenként saját biztosítást kötnek a lakásukra, a közös használatban lévő helyiségekre pedig a társasház köt egy társasház biztosítást. Ez egy általános módozat.

A második lehetőség, hogy a lakástulajdonosok az úgynevezett teljes körű társasház biztosítás mellett döntenek, amelynek hatálya mindenre kiterjed. A második módozat előnye az egyszerűbb adminisztráció, a gyorsabb ügyintézés, illetve ez esetben a biztosítás díjazása is jelentősen alacsonyabb, mert a biztosítók kedvezményekkel jutalmazzák, ha az egész társasház egy biztosítóval köt szerződést.

A szakértő szerint azonban ez nem jellemző, hiszen tapasztalatai alapján a lakók egyáltalán nem mutatnak érdeklődést a társasház biztosítás iránt, egy ilyen döntéshez pedig a lakóközösség többségének szavazata kell.

Milliók veszhetnek el az alulbiztosítás miatt

A társasház biztosítás megkötése ugyan nem kötelező, de a szakértő szerint erősen ajánlott. Ha pedig már rendelkezünk társasház biztosítással, akkor sem dőlhetünk hátra, hiszen nem árt 2-3 évente felülvizsgálni a biztosítást, hogy a lakóközösség véletlenül se essen az alulbiztosítás csapdájába.

“Egy-egy felújítás megnöveli a társasház értékét, arról nem is beszélve, hogy felújítások nélkül is egyre drágábbak a lakások ma Magyarországon. Így nagyon könnyen előfordulhat, hogy a kezdetben megállapított biztosítási összeg már nem nyújt elégséges fedezetet egy kár esetén - ez az úgynevezett alulbiztosítottság, amikor kár esetén alacsonyabb kártérítést kapunk, mint amennyibe a kár elhárítása vagy az épület újjáépítése kerülne. Így fordulhat elő, hogy a 30 milliós lakásunk - szélsőséges példával élve - felrobbanása esetén csak 12 millió forintot kapunk a biztosítótól.”

Nem kell sok ahhoz a szakértő szerint, hogy alulbiztosítottá váljon a társasház: már a nyílászárók cseréje, egy tetőfelújítás is olyan értéknövekedést jelenthet, amivel kapcsolatban érdemes felkeresni a biztosítót, hogy állapítsanak meg új biztosítási értéket és biztosítási díjat.

Hogyan lehet tájékozódni arról, hogy van-e a társasháznak biztosítása és a megfelelő összegre szól? A biztosítás megkötéséért a közös képviselő a felelős, tehát nála érdemes érdeklődni ezzel kapcsolatban.

“Sajnos nem ritka, hogy a közös képviselő sincs tisztában a társasházi biztosítással, már évek óta rá sem nézett, csak fizeti a díjat a lakóközösség. Ez azért probléma, mert észrevétlenül válik alulbiztosítottá a társasház.”

A Grantis tapasztalati szerint előfordult már, hogy a közös képviselő nem volt hajlandó bemutatni a kötvényt sem a lakóknak, sem a lakókat képviselő pénzügyi tanácsadónak. Ilyen szélsőséges esetben azonnal össze kell hívni a lakógyűlést a szakértő szerint, így érvényt szerezhetünk az akaratunknak.

Lakásbiztosítás védi a saját tulajdont

Vincze szerint nem érdemes abban bízni, hogy a társasház biztosítása a mi otthonunkat is teljes mértékben védi. Az, hogy a társasház biztosítás mit fedez, a megkötött biztosítási szerződés feltételeitől függ, amit a közös képviselő kötött, és sokszor a lakóközösség számára ismeretlen. A társasház biztosítás sok esetben magára az épületre, a közös terek sérülésére szól, tehát előfordulhat, hogy saját ingóságainkra egyáltalán nem nyújt fedezetet.

Például egy csőtörés esetén a falak beázása okozta károkat téríti a biztosító, de előfordulhat, hogy bútorok is megrongálódnak a vízkár miatt, amelynek újravásárlása a saját pénztárcánkat terheli, ha nem kötöttünk ingóságra biztosítást. Éppen ezért érdemes gondoskodnunk saját lakásbiztosításról a legértékesebb vagyontárgyaink és az otthonunk védelmében.

“Ha a társasház biztosítás ki is terjed a lakásunkra, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy a biztosítás fedezi a kárt, hiszen nem tudhatjuk, mikor lett aktualizálva a szerződés, könnyen előfordulhat az alulbiztosítás.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!