2007. szeptember 28. 15:54
Az ezredforduló óta nem volt olyan magas a be nem töltött munkahelyek száma Németországban, mint manapság. Az ottani cégek jelenleg összesen 1,5 millió állásra keresnek munkaerőt.
2007. szeptember 28. 14:54
Összesen 62,8 milliárd forinttal megemeli a MÁV-nak juttatott 2007. évi költségtérítés összegét a magyar kormány. Az összegből a MÁV ZRt. 40,6 milliárd forinttal, míg a MÁV-START Zrt. 22,2 milliárd forinttal részesedik.
2007. szeptember 28. 14:29
Valószínűleg még az idén eladja mobilkészülék-gyártó üzletágát a magyarországi üzemmel is rendelkező német Balda, s a jövőben inkább az érintőképernyők gyártására, illetve Ázsiára koncentrál. A jelentésből nem derül ki, hogy mi lesz a veszprémi gyár sorsa.
2007. szeptember 28. 13:59
A Pannonplast Nyrt. az izlandi VGK-Hönnun céggel geotermikus energia projekteket valósít meg Magyarországon 350 millió eurós beruházás keretében - jelentette be Bokorovics Balázs, a Pannonplast igazgatótanácsának elnöke pénteken Budapesten elemzői találkozón.
2007. szeptember 28. 13:39
Orosz üzleti körökben a korrupció miatt ma többen aggódnak, mint az évtized elején: egy nemzetközi felmérés szerint akkor az üzleti életben a megkérdezettek negyede tartotta komoly vagy nagyon komoly problémának a pénzzel való vesztegetést, kenést, mostanra már arányuk közelíti a 33 százalékot.
2007. szeptember 28. 13:19
Dietz András az Egis új műszaki igazgatója október 1-jétől.
2007. szeptember 28. 12:59
A marketingvezetők mintegy kétharmada a hagyományos reklámcsatornákra fordítja hirdetési költségvetésének legalább a felét - derül ki a Gundersen Partners friss felméréséből. A válaszadók nagyjából 45 százaléka a büdzséje egytizedét sem fordította új, innovatív megoldásokra.
2007. szeptember 28. 12:09
Pártoktól független, de nem semleges lesz a régi-új Esti Hírlap, amelyet még az idén szeretnének megjelentetni az újság tulajdonosai - jelentette be Füstös Zsolt, a napilap főszerkesztője pénteken Budapesten.
2007. szeptember 28. 11:44
A holland Orange Netherlands mobilcég felvásárlását jelentette be a Deutsche Telekom (DT) távközlési óriás. A német társaság mintegy 1,3 milliárd eurót fizet a holland cég anyavállalatának, a France Telecomnak.
2007. szeptember 28. 11:04
Túl van a tízezredik Malév-Citibank hitelkártya kibocsátásán a Citibank Zrt. A kártyatulajdonosok már tudatosan használják a plasztikot, így akad, aki már egy tengeren túli repülőjegyre valót is összegyűjtött. Több, a hazai piacon nemrég megjelent márkázott kártya szintén sikertermék lett a fogyasztók körében, tudta meg az mfor.hu.
2007. szeptember 28. 10:39
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lebonyolította az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) két éves kommunikációjára kiírt közbeszerzési eljárásokat, 3,080 milliárd forint keretre négy tendert bonyolítottak le három témakörben - közölte Lantos Gabriella főigazgató.
2007. szeptember 28. 10:19
Az alkalmazottak fele hízott a jelenlegi munkakörében egy egyesült királyságbeli felmérés szerint. Több nő - 53 százalékuk - állítja ugyanezt, mint ahány férfi (47 százalék).
2007. szeptember 28. 09:49
Kevesebb mint egy hónappal az új E-85-ös (bioetanol) üzemanyag bevezetése után a Tescónak az első budapesti kútjánál máris újabb rendelést kellett feladnia. A bioetanol üzemanyag a vártnál jobban fogyott az első hetekben, egy hónap alatt több mint 3500 litert adott el belőle az áruházlánc kútja a Megaparkban.
2007. szeptember 28. 09:34
Ismét meghirdették az arany lolliPOP versenyt a hazai trade marketing szereplőknek, BTL-ügynökségeknek, display és installáció tervezőknek, kivitelezőknek, valamint ajándéktárgy gyártóknak- és használóknak.
2007. szeptember 28. 09:14
A személyautókra érvényes négynapos autópálya-matricák ára 1530 forintról 1170 forintra csökken a nyári turisztikai időszak után, október 1-jétől - közölte a Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) pénteken az MTI-vel.
2007. szeptember 28. 08:54
305 millió euró osztalékot fizet az idén a cseh Skoda autógyár egyetlen tulajdonosának, a német Volkswagen konszernnek.
2007. szeptember 28. 08:19
Úgy tűnik, nem volt elég körültekintő a megrendelő az új kormányzati negyed helyszínének kiválasztásakor: nemcsak a tulajdonviszonyok rendezetlensége késleltetheti a beruházást, de az a tény is, hogy a NATO biztonsági előírásai nem engedik meg az államfők, vezető diplomaták által látogatott épületek vasúti létesítmények közvetlen közelébe építését - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
2007. szeptember 28. 07:39
Minden bizonnyal a közgyűlés elé kerülhet az OMV 14 milliárd eurós "ígérvénye", ám gyakorlatilag nincs esély annak elfogadtatására, miután a Mol vezetése hevesen ellenzi az osztrák cég kezdeményezését, írta pénteken a Wall Street Journal Europe. A lap szerint a független részvényesek ugyanakkor hallathatják a hangjukat, és akár jogi eljárást is kezdeményezhetnek az OMV ajánlatának megfontolása érdekében.
2007. szeptember 28. 07:29
Az adócsalás éves szinten 200-250 milliárd eurós kárt okoz az Európai Unióban, ez a közös mezőgazdasági politikára fordított összeg négy-ötszöröse, az EU teljes költségvetésének pedig nagyjából a duplája - idézi a Világgazdaság Kovács László adó- és vámügyi biztost.
2007. szeptember 28. 07:19
Új, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmát rögzítő törvény alapján lép fel a jövőben a fogyasztók védelmében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - írja a Világgazdaság.
2007. szeptember 28. 06:59
Érvénytelenítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) által indított közbeszerzési eljárást, amelyen az elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) ellenőrzőjét választotta volna ki, s miután az eljárásra egyetlen szereplőt, az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt.-t hívta meg, így e cég lehetett volna a befutó - írja a Napi Gazdaság. A KKK egymillió forintos bírságot is kapott.
2007. szeptember 28. 06:29
Tizenhetedik áruházát nyitotta meg péntek reggel a Praktiker barkácsáruház-lánc Vecsésen, a Ferihegy mellett épülő Market Centralban. Az 1,6 milliárdos beruházással új fejezettel bővül a harc a hazai barkácspiacon. Mfor.hu körkép.
2007. szeptember 28. 06:09
Bejelentette a napokban a luxemburgi kormány, hogy az év végétől megnyitja munkaerőpiacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országok munkavállalói előtt. A lépés persze inkább csak jelképes, hiszen a négyszázezer lelket számláló nagyhercegségben igen korlátozott az álláskínálat, de fontos, hogy újabb tagállam döntött úgy, hogy nem gördít akadályt a kelet-közép-európaiak útjába - írja a Napi Gazdaság.
2007. szeptember 28. 05:29
Négyezer munkahely az ára a Bank of America 21 milliárd dolláros felvásárlásának, mely során a holland ABN Amro banktól megszerezte a LaSalle Bank Corporationt.
2007. szeptember 28. 05:04
Új hangokkal, új és megújuló műsorelemekkel, informatívabb, aktuálisabb reggeli műsorral indul októberben a Danubius Rádió műsorstruktúrája.
2007. szeptember 28. 04:44
A latin-amerikai légi forgalom növekedésével a térség légitársaságai várhatóan 1700 repülőgépet fognak vásárolni 120 milliárd dollár értékben a következő húsz évben, áll a Boeing előrejelzésében.
2007. szeptember 28. 04:04
Egyre több közösségi portál jelenhet meg a mobilokon John du Pre Gauntt, az eMarketer szakmai portál szakértője szerint, aki a piac első előrejelzéseit tekinti át.
2007. szeptember 27. 16:34
A Fidelity National Financial Inc. biztosító vezette konzorcium lehet az egyik esélyes a Wendy's International Inc. hamburgerláncért folytatott versenyben, írja a Wall Street Journal.
2007. szeptember 27. 15:34
A DDB nyerte a legtöbb díjat az Art Directors Club Hungary (ADCH) által idén első ízben megrendezett Mérleg 2007 fesztiválon.
2007. szeptember 27. 14:39
Folytatja terjeszkedését Kelet-Európában a sportcikkeket forgalmazó osztrák Intersport: Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában 2007 végéig még hét üzletet nyitnak, s 2008-ban további 16 egységgel bővül a hálózat - tájékoztatott csütörtökön Gabriele Fenninger, az igazgatóság tagja.
2007. szeptember 27. 14:29
Egyre többször fordul elő, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által vizsgált ügyek csupán úgynevezett kötelezettségvállalással zárulnak. A fogyasztók gyakran úgy értékelik az ilyen döntést, hogy a cég ezzel megússza a büntetést, pedig az eljárás előnyös nekik is, ugyanúgy, mint a GVH-nak és a vállalatoknak. Mfor.hu háttér.
2007. szeptember 27. 13:34
A francia-olasz tulajdonban lévő Iveco bővíti buszgyártó kapacitását Csehországban.
2007. szeptember 27. 12:54
Olasz sajtóhírek szerint az arab Emirates légitársaság is érdeklődik a csőd szélén álló Alitalia privatizációja iránt.
2007. szeptember 27. 12:34
Folytatja az átszervezést az InBev belga-brazil söripari óriás, mely során belgiumi munkahelyeket helyez át Kelet-Európába.
2007. szeptember 27. 11:39
Egyharmadával növeli dolgozóinak számát a Google internetes keresőóriás a következő három évben; a munkaerő-bővítés nagy része Európában zajlik majd.
2007. szeptember 27. 10:49
Október közepén átadják a 4,1 hektáros területen, kétmilliárd forint költséggel épülő készételgyárat Sármelléken, a FlyBalaton Nemzetközi Repülőtér közelében – tájékoztatta Székely Anna, a Star Menü Kft. fejlesztési és kereskedelmi igazgatója az MTI-t.
2007. szeptember 27. 10:09
A brit SSL International Plc, a Durex óvszerek és a Scholl lábbelik gyártója, csütörtökön bejelentette, hogy Indiába, Thaiföldre és Északkelet-Angliába helyezi át az óvszergyártást Spanyolországból.
2007. szeptember 27. 09:49
Az idén augusztusban a három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma 101 ezerrel 10 millió 387 ezerre nőtt, így száz lakosra 103,3 előfizetés jutott a hónap végén – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) csütörtökön.
2007. szeptember 27. 08:24
Tizenkét Airbus A380-as szuperjumbót vásárol a British Airways flottájának hosszú távú modernizációja keretében. Ez az első alkalom, hogy a brit légitársaság nagy távolságokra repülő gépei között Airbusok kapnak helyet.
2007. szeptember 27. 07:54
Csökkenést mutat, de az EU-s átlagot még mindig jócskán túlszárnyalja a magyarországi munkanélküliség. A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 945 ezer, a munkanélkülieké 305 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékos csökkenés után 7,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2007. szeptember 27. 07:34
Kiemelkedő ütemben nőtt augusztusban a japán Suzuki autógyár termelése: az egy évvel korábbihoz képest 14,3 százalékkal 93 590 járműre Japánban, illetve 29,9 százalékkal 105 552-re külföldön, az indiai és a magyarországi termelés gyorsítása révén.
2007. szeptember 27. 07:24
Szeptember 13-ai kezdőnappal rendelte el a Fővárosi Bíróság a 2005 októberében indult Norbi Egészségkonyha Étel-házhozszállító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolását, írja a Napi Gazdaság.
2007. szeptember 27. 07:14
Turbófokozatba kapcsol a T. Ház a "lex Molra" keresztelt piacvédő törvénytervezet elfogadásában, így a Mol vezetése a lehető leghamarabb kezébe kapja az OMV elleni fegyvereket. Az unió ugyan "nagyon figyel", de rövid távon nem tehet semmit a törvény ellen - írja a Népszabadság.
2007. szeptember 27. 06:54
Közös üzletelésbe foghat az OTP a világ egyik legnagyobb biztosítási-pénzügyi csoportjával. A magát a nyugati óriásoktól eddig távol tartó magyar bank beengedi az AXA-t saját biztosítójába, a Garanciába - írja a Népszabadság a piaci híreket idéző portfolio.hu-ra hivatkozva. Az érintettek nem cáfolták, de nem is erősítették meg az értesülést.
2007. szeptember 27. 06:34
Magáncégre bízza a MÁV Zrt. a jegyellenőrzést a budapesti pályaudvarokon. A vasúttársaság egy titokban lezajlott egyszerűsített közbeszerzési eljárással privatizálta ezt a feladatot, s évente 230 millió forintot fizet majd annak a magáncégnek, amelynek egyik tulajdonosa a MÁV Zrt. marketingvezetője volt - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
2007. szeptember 27. 06:14
A kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetét, működési mobilitását is javíthatja a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló törvény, amelynek tervezete a napokban készült el. Mivel eddig sem az európai rt., sem az európai szövetkezet nem váltotta be igazán a hozzáfűzött reményeket, a szakemberek úgy látják: ez az első olyan, a közösségi jog által ösztönzött egyesülési forma, amely valóban kapós lehet az európai és a hazai gazdasági életben - írja a Világgazdaság.
2007. szeptember 27. 05:04
Sikerült a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Tervben (I. NFT) az intézményrendszer hibájából ki nem fizetett számlák arányát a korábban bejelentett szintre lecsökkenteni - mondta el szerdán Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
2007. szeptember 27. 04:44
Két új tévécsatorna bevezetésével is előrukkolt néhány napon belül a Viasat. Az egyik a tizennyolc feletti férfiakat, a másik a gyermekeket célozza meg.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
A 14 és 24 év közötti Junior-számlások örülhetnek.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor