7p

A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja - jelentette ki Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az Igazi Csíki Sör ügyében. Eközben a a Magyar Sörgyártók Szövetsége levélben fordult a NAV Jövedéki Főosztályához, arra kérve a hatóságot, hogy vizsgálja meg miként lehetséges, hogy a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete által publikált 3 százalékos piaci részesedés után csak e mennyiség töredékének megfelelő jövedéki adót fizettek be tavaly? A MSSZ felhívást intézett a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületéhez is.

Lázár János úgy fogalmazott: "Dávid és Góliát harca zajlik", a Heineken visszaél az erejével és a hatalmával, és azt a kormány nem hagyhatja, hogy egy nagy cég a magyar érdek sérelmére tegye ezt.

Hozzátette: azt akarjuk, hogy minden magyar vállalkozás, határon innen és határon túl, érzékelje és tudja azt, hogy érdekei nem sérülhetnek következmények nélkül.

Szomorúnak nevezte, hogy a Heineken március 17-én megtámadta az EU törvényszékén az európai uniós védjegyet és azt kérte, az Igazi Csíki Sört gyártó cég tulajdonosának tiltsák meg ezen elnevezés használatát. Emlékeztetett arra, két jogvita zajlott az ügyben: az egyik Romániában, a másik Brüsszelben; Romániában a Heineken nyert, Brüsszelben, az európai védjegyvitában a Csíki sör.

A miniszter szerint "aránytalan a Heineken politikája", "ágyúval lő egy verébre", az Igazi Csíki Sör sem Magyarországon, sem Romániában, Erdélyben semmiféle gazdasági érdeksérelmet nem okoz a Heinekennek. Reméli - folytatta - , hogy a Heinekennek megjön az esze és megállapodik az Igazi Csíki Sörrel az élni és élni hagyni elv jegyében.

Az ügy másik megközelítéséről elmondta, a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát tiltó jogszabállyal a szabad véleménynyilvánítás joga nem sérül. Úgy folytatta, különbséget szeretnének tenni a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jog és a kereskedelmi szólásszabadság joga között, a kereskedelemben az emberi méltóság fontosabb.

Jelezte, a törvényjavaslattal kapcsolatban előterjesztő társaival nyitottak a vitára, a javaslat benyújtását a miniszterelnök is támogatta, most pedig egy három hónapos uniós kodifikáció következik, amely még három hónappal meghosszabbítható.

Megjegyezte, az elmúlt években megváltozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata: új irányt szabtak a tiltott önkényuralmi jelképek alkalmazásával kapcsolatban a kereskedelmi és védjegyvitákban.

Kifejtette: 2011-ben egy angol parfümgyártó cég kérte, hogy a Szovjetunió címerét és politikai szimbólumait használhassa forgalomba hozható védjegyként. A bíróság ezt elutasította, mert Lettországban és Magyarországon az emberek érzékenységét sértené egy kommunista hatalom szimbólumának alkalmazása - részletezte.

Lázár János kitért arra is, nem gondolja, hogy a Heineken 1951 és az 1990-es évek között véletlenül cserélte le a vörös csillagot fehérre.

Elmondta, az ügyről a parlament mellett szó volt a kormányülésen is, lapunknak pedig elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök az eredeti, kemény verzió mellett tette le a voksát.

A miniszter közölte azt is: csütörtök délután Csíkszeredába utazik, ahol találkozik az Igazi Csíki Sört gyártó cég tulajdonosával. Úgy fogalmazott: a magyar kormány segítségét kell felajánlania a kialakult helyzetben.

Ma eközben a Magyar Sörgyártók Szövetsége is bekapcsolódott a sörháborúba. A szervezet egy kérdést intézett a NAV Jövedéki Főosztályához, valamint a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületéhez, hogy miként lehetséges, hogy az utóbbiak által publikált 3 százalékos piaci részesedés után csak e mennyiség töredékének megfelelő jövedéki adót fizettek be tavaly?
Az MSSZ-nek adatot szolgáltató nagy hazai sörgyártók 6,1 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly a magyar piacon. Ennek 3 százaléka mintegy 180 ezer hektolitert tesz ki, azonban a hivatalos adatokból az derül ki, hogy a sörgyártó kisüzemek által bejelentett és adózott mennyiség ennél jóval kisebb lehetett.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége tagjai tavaly jövedéki adó címén 42 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe. Ez 4,5 százalékkal több mint 2015-ben. Rossz fényt vetne a teljes sörágazatra valamint erodálná a piaci versenyt, hogyha egyes piaci szereplők nem vagy nem a teljes forgalomba hozott mennyiség után fizetnének meg a közterheket – írja levelében a Sörszövetség.

A MSSZ minden évben közli az ágazat legfontosabb piaci adatait, így az értékesített mennyiség, termelés, export, import és ágazati foglalkoztatási adatokat is. A Sörszövetség felkéri a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületét, hogy közölje saját hasonló statisztikáit, ezzel is biztosítva a piac átlátható és transzparens működését, egyben elősegítve a sörpiac fehérítésére tett erőfeszítéseket. 

Más témák a Kormányinfón

  • A kilencévfolyamos általános iskolára vonatkozó kérdésre a miniszter azt mondta, az oktatási államtitkár a terveket a köznevelési kerekasztallal, szakemberekkel vitatja meg. Az elképzelések szerint a plusz évfolyam az óvoda és az első osztály közé illeszkedne, de a részleteket még nem dolgozták ki, a szakmai egyeztetés függvényében valósíthatóak meg - magyarázta, megjegyezve: leghamarabb 2018/2019-es tanévben vezethetik be, felmenő rendszerben.
  • A vizes világbajnokság, a Duna Aréna költségeivel kapcsolatban Lázár János kérdésre beszélt arról, hogy Magyarországon nagy időbeli különbség van egy beruházás eldöntése, megtervezése és megépítése között.

    Az önmagában, hogy a beruházás megvalósulása, egy közbeszerzés drágább, mint amennyi a tervezéskor volt, nem jelent semmiféle visszaélést vagy korrupciót - hangsúlyozta.

    Hozzátette: a Duna Arénánál 38 milliárd forintra becsülték a költségeket a beruházás elindításakor, a beérkező legolcsóbb ajánlat összeg nem haladta meg ezt 15 százalékkal.

    Mint az lapunk költségszámlálóján látható, eddig 91 milliár forint szétosztásáról rendelkeztek a közbeszerzési hirdetmények alapján. Ma éppen egymilliárddal látszik emelkedni a vb költsége.
  • Egy, az Indexen megjelent, egy volt titkosszolgálati tiszttel készült interjú kapcsán arról beszélt, nem tudja nem figyelembe venni, hogy a portálon rendszeresen jelennek meg bizonyos újságírók tollaiból titkosszolgálatokkal kapcsolatos információk. Szerinte ez nem véletlen és véleménye szerint ezek a cikkek "koncepciózusak", "egy bizonyos beállításból fordítják le az eseményeket". Nem tudom, mi van mögötte, de nem tartom véletlennek - fogalmazott.
  • Arra a kérdésre, hogy a hírek szerint a szervezők a Rolling Stones brit rockzenekart tervezi elhívni a vizes vb nyitóünnepségére, Lázár János közölte, a kormány ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, a kormány politikai döntéseket hoz. A szervezőbizottságé az a feladat, hogy eldöntse, milyen lesz a megnyitó- és a záróünnepség - közölte. Hozzátette: az úszó világbajnokság lehetőséget teremthet arra, hogy az átlagot meghaladó figyelem irányuljon Budapestre, ha ezt kihasználják országmarketingként, az jó dolog.
    A nyitó- és záróünnepség szervezési költsége 3,8 milliárd forint, és akkor még nem számoltuk a CNN feltételét, mely szerint potom 200 millió forint leperkálása esetén hajlandóak bejelntkezni a nyitóünnepségről. Az idei atlétiaki VB-nek nincs költségvetése ezekre a ceremóniákra, hogy egy hasonló kaliberű idei rendezvénnyel össz elehessen hasonlítani a mi grandiózus világversenyünket.

MTI - mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!