Jelölték a Közép-európai Egyetem Nádor utcai épületét az ArchDaily idei Building of the Year pályázatán, adta hírül a Market Építő Zrt. hétfői közleménye. A CEU-nak az oktatási kategóriában van esélye nyerni a világ egyik legnevesebb építőipari magazinja versenyén.

A fejlemény nemcsak örömteli, de ironikus is, hiszen azért a Market dobolta ki, mert pár éve ők voltak a beruházás kivitelezői. A kész épületeket (mert nem csak egyről van szó) 2016 novemberében adták át, tehát két évvel azután, hogy Orbán Viktor barátja, Garancsi István nagyvállalkozó - akkor még építőipari tapasztalatok nélkül - megszerezte a céget. És fél évvel azelőtt, hogy a kormány elindította volna - a most épp takaréklángon égő - CEU-ellenes hadjáratát.
A CEU épületének kivitelezéséért a Market mellett konzorciumi partnerként a Strabag felelt, a terveket az ír O'Donnell + Tuomey készítette, generáltervező partnerként a Teampannon Kft. vett részt a munkákban. A közlemény szerint "az újjáépítéssel járó kihívások és a pozitív visszaigazolások következtében a vállalat rendkívül büszke arra, hogy olyan létesítmény rekonstruálásához adhatta szakmai tapasztalatát és szemléletmódját, melyet ma a világ legkiemelkedőbb oktatási épületei közé sorolnak."
A belvárosi CEU-kampusz mintegy 3500 projekttel együtt került az Oktatási Épületek kategória jelöltjei közé. A campus-újjáépítési projekt shortlistbe kerülésére január 31. 16:00 óráig lehet Magyarországról szavazni az ArchDaily-n. Minden alkategóriából 5 shortlistes továbbjutó kerül ki, melyet egy újabb közönségszavazás követ, február elsejétől február 7. délután 4 óráig. A nyertesek listáját pedig február 8.-án teszik közzé.
mfor.hu