4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Remek adatokat közölt ma a KSH a magyar munkaerőpiac tavaszi hónapokra vonatkozó folyamatairól. Bár, ha kicsit mélyebbre ásunk és más statisztikákat is a mai jelentések mellé teszünk, láthatjuk, messze még a kánaán.

A munkanélküliségi rátára pillantva még nem látszanak a kedvező változások, sőt enyhe romlás tapasztalható. A most közölt tavaszi hónapokra vonatkozó átlagos 11,2 százalékos érték valamivel magasabb, mint az egy évvel ezelőtti. Bár az arányszám közel azonos a tavalyihoz, de mind a számláló, mind a nevező jelentősen változott 12 hónap alatt.

A munkanélküliek száma egy év alatt 19,6 ezerrel nőtt. Ilyen mértékű növekedésre utoljára 2010 őszén került sor.

Ennél is jobban, egészen 2003 decemberéig kell visszamennünk az időben, ha a munkanélküliségi ráta nevezőjét "domináló" foglalkoztatotti létszám növekedéséhez hasonló ugráshoz szeretnénk eljutni. Most tavasszal átlagosan a 15-74 éves korosztályban 3848,6 ezren dolgoztak. Ez az előző havi adathoz képest 37,4 ezres, míg az egy évvel korábbi adathoz képest 62,8 ezres ugrásnak felel meg.  Ilyen mértékű emelkedésre 2003 márciusa óta nem volt példa. (Hogy aztán hogyan is áll össze ez az ugrás, azt a cikk későbbi részében látni fogjuk.)

A foglalkoztatotti létszám, és a munkanélküli létszám ugrásának köszönhetően a magyar munkaerőpiac aktivitása, vagyis a munkaerőpiac kínálati oldala a 15-74 éves korosztályban 4 millió 334 ezerre nőtt, ilyen értékre pedig még nem volt példa. Ennek megfelelően az aktivitási ráta, vagyis az aktívak száma (foglalkoztatottak és munkanélküliek együtt) a teljes korosztály számához viszonyítva 56,5 százalék lett, ami természetesen szintén történelmi rekord.

Még egy viszonyszámot érdemes megnézni, mégpedig a foglalkoztatási rátát, ami a tavaszi hónapokban átlagosan 50,2 százalékon állt, vagyis a 15-74 éves korosztályban minden második ember volt valamilyen formában foglalkoztatott. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy Németországban is minden második ember dolgozik, de ott a teljes népességre vonatkozóan, tehát beleértve a csecsemőket és az aggastyánokat is.)

Ennél a magyar mutatónál egyébként voltak már - ha nem is lényegesen, de - magasabbak. 51 százalék feletti értékeket mért a KSH 2003 és 2007 között többször, de tavaly a késő nyári, kora őszi hónapokban is, amikor a szezonális munkák (mezőgazdaság, építkezés) csúcsra jártak.

De mitől?

Ennyit a pozitív adatokról, most meg fogjuk nézni, hogy minek is köszönhető az egy év alatti 62,8 ezerrel több foglalkoztatotti létszám. Olyan nagyon nem is kell nyomozni, hiszen legutóbb tegnap, a jövő évi költségvetés vitájában ismerte el Matolcsy György, hogy a foglalkoztatás bővítése döntő részben a közmunka programoknak köszönhető és erre jövőre is építeni fognak (lásd: 2013-ban is a közmunka lesz Orbánék csodafegyvere)

Azon túl, hogy az éves foglalkoztatottsági bővülés döntő részét a közmunka adja, az idei tavaszi megugrást a tavalyi évhez képest az is támogatta, hogy idén már februárban megtörtént a közmunka programok feltöltése, míg tavaly ez a tavaszi hónapokban egyenletesen elhúzodott. Vagyis a közmunka pozitív hatása idén már márciusban is teljes "súllyal" szerepelt a számokban, márpedig a most közölt hónapok a márciusi, áprilisi és májusi adatok átlaga.

A közmunka szerepének kiemelkedő jelentőségét a mai magyar munkaerőpiaci viszonyokban az is kiválóan érzékelteti, hogy a magánszféra már hónapok óta nem képes annyi új munkahelyet létrehozni, mint amennyi állás megszűnik. Ezt nagyon jól mutatja a KSH-nak a legalább 5 főt foglalkoztató piaci cégekre vonatkozó alkalmazotti létszám statisztikája. Mint látszik, a piac az előző év azonos hónapjához viszonyítva kevesebb embert alkalmaz az elmúlt időszakban.

D. Vader "nagyúr"
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!