2p

Az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására.

A Delo szlovéniai napilap értesülései szerint mindkét pályázó nagyjából 400 millió eurót (mintegy 130 milliárd forintot) ajánl az Abankáért, de az Apollo ajánlata a magasabb. Mindkét ajánlattevő rendelkezik már bankkal Szlovéniában.

Az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH) - amely az országban zajló privatizációért felelős - várhatóan hétfőn hoz döntést arról, hogy kinek adja el az Abankát. Ezután kérheti a kormánytól a megerősítést a tranzakció végrehajtására.

Nem is biztos, hogy eladják

Az utóbbi hetekben azonban egyes kormánykoalíciós pártok kétségeiknek adtak hangot az Abanka eladásával kapcsolatban, és még mindig nem világos, hogy értékesítik-e a pénzintézetet.

"Az SDH-nak alaposan mérlegelnie kell, hogy folytatja-e az Abanka eladását, különös tekintettel bizonyos vitatható pénzügyi alapokra" - írta Twitter-oldalán Marjan Sarec miniszterelnök a múlt héten, miután a szlovén köztelevízió arról számolt be, hogy szabálytalanságok történhettek a szlovéniai bankok átalakításakor 2013-ban és 2014-ben.

A Reuters érdeklődésére a miniszterelnök szóvivője, Luka Schnabl közölte: a miniszterelnök arra akart rámutatni, hogy pénzügyi alapok nem feltétlenül biztosítják a bank hosszú távú fejlődését, de nem állt szándékban hitelteleníteni a lehetséges ajánlattevők egyikét sem. 

Az Abanka százszázalékos állami tulajdonban áll azóta hogy a rossz hitelállománya alatt roskadozó pénzintézet 2014-ben állami tőkeinjekciót kapott az összeomlás elkerülésére. Az állami segítségnyújtáshoz szükség volt az Európai Bizottság engedélyére, a tőkeinjekció jóváhagyásának az volt a feltétele, hogy a bankot 2019 közepéig el kell adni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!