4p

A hazai szurkolók számára meglehetősen lehetetlen időpontban vannak a közvetítések, ez a tévés nézettségi számokon látszik. A Rióban rendezett 2016-os játékok eseményei sem voltak ideális időpontban, ám akkor mégis sokkal magasabb számokat értek el a közvetítések.

Úton-útfélen halljuk a kormánypárti politikusoktól, hogy a magyar mekkora sportnemzet. Ez alatt azonban nem azt értik, hogy milliószámban űznének a lakosok ilyen tevékenységet a szabad idejükben. Sokkal inkább azt értik ezalatt, hogy van egy szűk elit, akik világszínvonalon teljesítenek, például az olimpikonok, és van egy széles réteg, amelynek tagjai – gyakran elhízva, sörrel és rágcsálni valóval a kezükben – a tévé előtt, esetleg a helyszínen bíztatják az élsportolókat. A Tokio 2020 elnevezésű, ám a koronavírus miatt egy évvel elhalasztott eseményen pont a járványhelyzet miatt nem lehetnek nézők. Így aki esetleg vállalta volna, hogy a fél világot átutazva Japánban drukkoljon, az sem tud ottlenni. Helyette a készülékek előtt lehetne izgulni, de ezt sem teszik meg túl sokan.

A háttérben persze az időeltolódás van, emiatt ugyanis kevés olyan esemény van, amit úgymond nézőbarát időpontban lehetne megtekinteni. Hiszen kevesen vannak, akik hajnali 3-kor felkelnének, akár csak egy döntő kedvéért is, egy kisebb téttel bíró csoportmérkőzés vagy előfutam pláne nem vonzó.

Az eddigi legnézettebb műsor a megnyitót követő vasárnap lett, amikor még vélhetően sokakban élt a remény, hogy az eredményes nyitást éremeső követi majd. Más kérdés, hogy aznap a „tuti aranyérmes” számában, a 400 méteres vegyesúszásban Hosszú Katinka a hazai közvélemény egy része számára a keserű csalódást jelentő 5. helyen végzett. Élőben nézhették ugyanakkor kora délután a magyarok a férfi párbajtőr döntőt, amely közvetlenül ebéd után érkezett Siklósi Gergellyel, igaz, a magyar fiúnak nem jött össze az aranyérem. Hasonló volt a helyzet a közvetítés folytatásában is, bemutatkozó mérkőzésén nagyot küzdött a női kézilabda válogatott, ám egy góllal alulmaradt Franciaországgal szemben.

Az azonos műsorszámoktól szűrt listán mindenesetre ez volt eddig az egyetlen közvetítés, amely top 10-be került, mind a 18-49-es korcsoportban, mind pedig a teljes lakosságot tekintve. A négy éven felüliek esetén 450 ezer nézőt mért a Nielsen, míg a 18-49-es korosztályban 143 ezer nézőt rögzítettek. Ilyen számokat korábban fociban a legnézettebb magyar bajnoki meccsek hoztak, más kérdés, hogy az új szezon nyitánya ettől elmaradt. De még a Bajnokok Ligájában érdekelt Ferencváros második fordulós továbbjutása is jócskán elmaradt ettől a szinttől.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a fent említett vasárnapi adás nézettsége az olimpia esetén is kiugró volt, hiszen előtte egy nappal Szilágyi Áron történelmi triplázása nem fért fel a top 50 műsor közé, pedig a kardvívó az egyik legnépszerűbb magyar sportolónak számít.

Szilágyi Áron aranyérmes vívását is kevesen látták (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Szilágyi Áron aranyérmes vívását is kevesen látták (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ami a mögöttünk hagyott hetet illeti, az olimpiai nézettsége némileg visszaesett, hiszen a 18-49-es korcsoportban a 27-i események esti összefoglalója diadalmaskodott. A teljes lakosságban pedig a vasárnap délelőtti közvetítés vitte a prímet. Mindkét adás mérsékelt nézőszámot produkált csak, hiszen a kereskedelmi célcsoportban 50 ezer nézőt ért el a közmédia, míg a teljes lakosságban 177 ezer nézővel kalkulálhatott.

Érdemes ezek mellé odatenni a Magyar Nagydíj számait, hiszen a hétvégi Forma-1-es futam a kereskedelmi célcsoportban a ranglista élén végzett, ami 240 ezer nézőt jelentett. Jól szerepelt a teljes lakosság esetében is az autóverseny, hiszen alig csúszott le a dobogóról a maga 600 ezer nézőjével. Fokozhatjuk persze a sort, hiszen a foci-Eb-n a német-magyar találkozót 1 millió 751 ezer néző követte.

A labdarúgó kontinensbajnokság kapcsán korábban írtuk, hogy a médiafogyasztási szokások változása megmutatkozott, hiszen 2016-ban jobb számokat tudtak produkálni a találkozók. Ugyanakkor az előző olimpián is magasabb nézettséget ért el a közmédia, pedig a Rióban rendezett világesemény közvetítései is gyakran csúsztak bele az éjszakába. Akkor az öt legnézettebb közvetítés a következők voltak: a férfi 4x100 méteres gyorsúszás előfutama volt 684 ezer fővel. A női kajaknégyesek 500 méteres döntője 674 ezer, a női 4x200 méteres gyorsúszás előfutama 646 ezer, a női párbajtőr egyéni elődöntő 644 ezer, a női 200 méter hát elődöntő pedig 643 ezer fővel jutott 600 ezer néző fölé.

Nagy kérdés, hogy a labdajátékok „nappali” történései növelik-e majd az eseményeket élőben követők számát. Ugyanakkor látatlanban szinte biztosra lehet mondani, hogy ez mindössze azt jelentené, hogy a legnézettebb közvetítés is félmillió körüli nézőszámot hozna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!