2008. január 30. 05:59
A német Goldbeck építőipari vállalat építi a finn Nokia mobiltelefongyár romániai, kolozsvári üzemét. A Goldbeck székhelye történetesen Bochum közelében van, ugyanott, ahol a Nokia bezárja németországi termelését, az ottani gyártás drágaságára hivatkozva.
2008. január 30. 05:29
A fogyasztók, felhasználók elégedettségétől is függővé tenné Hagyó Miklós a cégvezetők prémiumát - a főpolgármester-helyettesnek erről a személyes véleményéről közleményben tájékoztatott.
2008. január 30. 04:59
Mivel kedden a Volán-társaságok többsége helyi szinten megállapodott a szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről, nem tartják meg a szerda hajnalra meghirdetett országos sztrájkot. A keresetek az idei évre várható 5,5 százalékos inflációt alig meghaladó mértékben, átlagban hét százalékkal nőnek majd.
2008. január 29. 19:44
Üdvözölte a Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka az elektronikus vámügyintézés szerinte dinamikus terjedését. Ennek tapasztalatait is használva fejlesztik majd a vállalatok és magánszemélyek kiszolgálását is végző egyablakos elektronikus ügyintézési rendszert. A parancsnok törekvése szerint a legálisan működő gazdasági szereplők a jövőben egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban tudják majd teljesíteni kötelezettségeiket.
2008. január 29. 19:24
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból történő támogatás átutalása előtt összehasonlító elemzést kell készíttetnie a pénzt adónak arról, hogy a támogatás előtti helyzethez képest a projekt végeztével nő-e a kutatás-fejlesztésben tevékenykedők száma, illetve az anyagi támogatás gyorsítja-e a program végrehajtását - az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
2008. január 29. 17:29
Míg Magyarországon 2004 és 2006 között mindössze tíz üzleti szolgáltató központ létesült, addig Romániában több mint háromszor, Lengyelországban pedig több mint ötször ennyi. A helyzeten javíthat, hogy - egy friss tanulmány szerint - Budapest mellett néhány vidéki város is kívánatos célponttá válhat ezen a téren. A lehetőségek nagyságát jelzi, hogy Közép- és Kelet-Európa mindössze két-három százalékkal részesedik az üzleti folyamatok kiszervezésének piacából. Mfor.hu tudósítás.
2008. január 29. 16:29
A tegnapi záróhoz képest nem változott nagyot a Bux, az index 61,14 pontos csökkenéssel, 23744,08 ponton zárt kedden. Ez a hétfői záró értékéhez képest ez 0,26 százalékos gyengülés.
2008. január 29. 16:19
Kelet-Európa sem fogja megúszni a globális pénzpiaci sokk hatásait, de a térségen belüli hatásmegoszlás bizonytalan, áll a keddi Financial Times szakértőket idéző elemzésében, amely szerint Magyarország - ha a hitelpiaci származékos termékek kockázatmérő hozamfelára a mérce - még a jobb helyzetben lévők között van.
2008. január 29. 15:59
Concorde elemzés a Magyar Telekom tavalyi negyedik negyedéves eredményéről.
2008. január 29. 15:54
Az önkéntes egészségpénztárak vegyes évet zártak tavaly a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének (MÖESZ) gyorsjelentése szerint. Csupán a taglétszám növekedése adhat elégedettségre okot; a szektor bevétele csak az infláció körüli mértékben nőtt, miközben a szolgáltatási kiadások erőteljesen emelkedtek és értékük megközelítette a bevételekét; az addig gyarapodó egészségpénztári vagyon lassú olvadásnak indult.
2008. január 29. 15:39
Rendkívül dinamikusan növekszik az üdülési csekkek forgalma, köszönhetően az adó- és járulékkedvezményeknek. Sokat segített az is, hogy 8000 belföldi szolgáltatónál lehet az üdülési csekkel fizetni.
2008. január 29. 15:14
Tavaly kezdődött meg a GPS-navigációs készülékek komoly hazai térhódítása, idén pedig a várható áresés miatt még többen vesznek majd ilyen berendezéseket - legalábbis erre számítanak a piaci szereplők. Már nemcsak a rendszeresen külföldre utazók számítanak a fő célcsoportnak. Mfor.hu háttér.
2008. január 29. 15:04
Két üdülési jogot értékesítő vállalkozást marasztalt el a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Kereknap 2003 Kft. ötmillió forint, a Holiday Club Hungary Kft. pedig kétmillió forint bírságot kapott.
2008. január 29. 14:54
Az Állami Nyomda Nyrt. szerződést írt alá a népszavazással kapcsolatos nyomtatványok gyártására, szállítására, és újabb megrendelést kapott az ír kormánytól. Ezek együttes értéke mintegy nettó 400 millió Ft.
2008. január 29. 14:24
Legmegbízhatóbbnak a tűzoltókat tartjuk, legkevésbé pedig a szakszervezetek képviselőiben bízunk meg - derül ki a GfK Csoport által készített, kilenc szakma képviselői iránti bizalom mértékét 19 országban felmérő legutóbbi kutatásból, melynek összegzését kedden ismertette az MTI-vel a GfK Hungária Piackutató Intézet.
2008. január 29. 14:09
Németországban tavaly csökkent a sörfogyasztás, miközben megugrott a különböző üdítőkkel, gyümölcslevekkel kevert sörök fogyasztása.
2008. január 29. 13:24
A Takarékbank Zrt. üzletpolitikai célkitűzésének megfelelően a német VR Factorem GmbH-val megvásárolta a Next-Faktor Zrt.-t - mondta Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. ügyvezető igazgatója a bank és a német faktorcég közösen megtartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. január 29. 13:09
A magyar internet-használók 82 százaléka vásárolt már valamit a világhálón. Legtöbben könyvet vettek, majd a számítógépes hardver következik, a ruházati cikk, továbbá a szórakoztató elektronikai eszköz. A Nielsen piackutató vállalat 48 ország internetezői körében végzett kutatása megállapítja: a magyarok vásárlási hajlandósága a neten megfelel a 86 százalékos nemzetközi átlagnak.
2008. január 29. 12:54
Kevesebb ellenőrrel, mégis több ellenőrzést végeztek az elmúlt évben a zalai fogyasztóvédők. A jelentősebb szabálytalanságok miatt a nagyobb büntetéseket az áruházláncok kapták - tájékoztatta az MTI-t a fogyasztóvédelmi hatóság zalai kirendeltségvezetője.
2008. január 29. 12:49
A Malév 2008. március 30-tól Seremetyevó helyett a modern, az utazóközönség igényeit teljes körűen kiszolgáló, a oneworld taglégitársaságai és az AirUnion által is használt Domogyedovó (DME) nemzetközi repülőtérre közlekedteti moszkvai járatait.
2008. január 29. 12:34
A Deutsche Telekom több mint kétmillió ügyfelet vesztett tavaly a telefonos szolgáltatásokban, de a szélessávú DSL-hozzáférésben továbbra is vezető helyet ért el. Jelenleg Németországban több mint kilencmillió ügyfél rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel.
2008. január 29. 11:34
A tervek szerint jövőre nyitja meg kapuit a biatorbágyi Just Married Center, mely a házasodni vágyókat hivatott kiszolgálni az első lépéstől az utolsóig. Egyesek szerint óriási lehetőség összegyűjteni az "esküvő-biznisz" szereplőit, mások ugyanakkor szkeptikusak az ötlet kapcsán. Mfor.hu háttér.
2008. január 29. 11:29
Egyesíti erőit a Lufthansa és Európa legnagyobb idegenforgalmi csoportja, a TUI: egybeolvasztják Germanwings és TUIfly elnevezésű olcsó jegyű légitársaságaikat, s a holdinghoz csatlakozik még az Eurowings regionális légitársaság is. Az új vállalat elsősorban az Air Berlinnek kíván versenyt támasztani.
2008. január 29. 11:19
Távozik Fáth Péter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) éléről. A szakember tizennyolc év után, március 31-ével köszön le a vezérigazgatói posztról, utódjának megtalálására az AmCham vezetése nyilvános pályázatot ír ki.
2008. január 29. 11:09
Tavaly decemberben 320 ezerrel nőtt a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma, 100 főre 109,7 előfizetés jutott az év végén, az ügyfelek száma 2007-ben összesen 1 millió 64 ezerrel nőtt, ami a legnagyobb növekedés 2003 óta - tájékoztatta a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az MTI-t kedden.
2008. január 29. 10:59
A budaörsi M1 Outlet & Shopping Centerben készül új üzletet nyitni a CBA élelmiszerhálózat és a Drogerie Markt drogérialánc. A bevásárlóközpont építése a napokban fejeződött be, és megkezdődött a boltok kialakítása. Az outlet nyitását idén tavaszra tervezik.
2008. január 29. 10:39
Bruno Rivoallant nevezték ki a Gefco Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának. Az új vezető – aki 2008. január 1-től lépett hivatalba - Sebastien Hauletet váltotta.
2008. január 29. 10:19
Alkalmazottainak egyötödét, 2500 embert készül elbocsátani az idén a RomTelecom, a legnagyobb román vezetékes telefonszolgáltató.
2008. január 29. 09:59
Európa-szerte tiltakozó akciókat jelentett be az európai fémipari szakszervezeti szövetség (EMB), tiltakozásképpen a bochumi Nokia gyár bezárása ellen. A teendőkről szerdán Brüsszelben tartanak megbeszéléseket azok a szakszervezetek, amelynek tagjai vannak európai Nokia-üzemekben.
2008. január 29. 09:29
A Magyar Posta Zrt. (MP) IBM, vagy azzal egyenértékű új számítógéprendszert bérelne 2010. december 31-ig, mintegy nettó 580 millió forintért.
2008. január 29. 09:14
"Hivatali bizalommal való visszaélés", illetve jogtalan számítógépes ténykedés miatt előzetesen vádat emeltek a francia Société Générale bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere ellen. Jérome Kervielt feltételesen szabadon engedték a rendőrségi őrizetből.
2008. január 29. 08:59
Megállapodás született a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári tagszervezete és a Kapos Volán Zrt. vezetése között az idei béremelés mértékéről hétfő este, így elmarad a cég dolgozói által szerdára tervezett sztrájk - tájékoztatta Dobi István szakszervezeti vezető az MTI-t.
2008. január 29. 08:49
A Hankook Tire volt a világ leggyorsabban növekvő abroncsgyátója 2007-ben és ezzel megerősítette hetedik helyét a Modern Tire Dealer által közölt független eredmények szerint.
2008. január 29. 08:34
Az amerikai és ázsiai optimizmus nem ragadt ránk, a magyar tőzsde ugyan pluszban nyitott, de az első félórában döntően a tegnapi zárószint alatt áll.
2008. január 29. 08:14
A Mátrai Erőmű Zrt. (MERT) tulajdonosai felfüggesztették az erőmű területén építendő új lignittüzelésű blokk építési előkészületeit. A kétszázmilliárd forintos beruházással létesítendő egység ugyanis működése első tíz évében eleve nullszaldós lenne. Tavaly viszont az uniós illetékesek nem járultak hozzá, hogy a blokknak hosszabb időre ingyenes szén-dioxid-kvóta álljon a rendelkezésére, számol be a Világgazdaság.
2008. január 29. 07:59
Önálló mozdonybérlésre készül a hazai vasúti áruszállítási piac egyik szereplője, a CER Közép-európai Vasúti Árufuvarozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (CER), számol be a Világgazdaság.
Mind az amerikai, mind az ázsiai piacok erősödtek kedden. A tőzsdék azért váltak ismét optimistává, mert a befektetők azt remélik, hogy szerdán az amerikai jegybank, a Fed ismét kamatot csökkent.
2008. január 29. 07:44
Már márciusban meghirdetheti a Bábolna Zrt. privatizációs pályázatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., ha addigra sikerül értékesíteni az állami tulajdonú társaság szendrői és kerteskői gazdaságát – tudta meg a Világgazdaság.
2008. január 29. 07:19
Tavaly még csak a minisztériumokban dolgozó hatezer köztisztviselő munkáját értékelték a frissen kidolgozott és bevezetett teljesítményértékelő rendszer (tér) szerint, 2008-ban azonban már további 12 ezren tartoznak majd a rendszerbe, számol be a Napi Gazdaság.
2008. január 29. 07:09
Még keményebben folytatná a kormány a feketegazdaság elleni küzdelmet. A PM több hatóságot is felkért, dolgozzák ki, hogyan és hol lehetne szigorúbbá tenni a szabályozást, számol be a Napi Gazdaság.
2008. január 29. 06:29
11 milliárdos ajánlatot tett a CME a világ legnagyobb energiatőzsdéjére, a NYMEX-re.
2008. január 29. 06:04
Bár hétfőn engedtek korábbi bérkövetelésükből a Volán-dolgozókat képviselő szakszervezetek, egyezség nem született. Amennyiben kedden sem sikerül közös nevezőre jutniuk a munkáltatóval, szerda kora reggel az egész országban megbénulhat a távolsági buszközlekedés. Ez a legkevésbé sem hiányozna a Volánoknak, amelyek az elmúlt hat évben több mint 62 millió utast vesztettek, a tavalyi évet pedig rekordméretű veszteséggel zárták. Mfor.hu háttér.
2008. január 29. 05:59
A Magyar Vasúti Hivatal (MVH) 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a MÁV Zrt.-re amiatt, hogy a pályavasúti tevékenységet működési engedély hiányában végzi.
2008. január 29. 04:59
A szoftverek gyártójának igazolása kell az ilyen módon kiállított számlák használatához. Ebben azt kell igazolni, hogy a program eleget tesz a hatályos adószabályoknak.
2008. január 28. 17:14
Hétfőtől lehet ajánlatokat tenni az adóhatóság által elektronikus árverésre bocsátott első ingóságokra az APEH internetes honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen (EÁF). Jelenleg két személygépkocsit kínálnak az oldalon, az árverés február 4-én este 9 óráig tart.
2008. január 28. 16:49
Túlteljesítette a költségvetés által meghatározott bevételi tervet a Vám- és Pénzügyőrség 2007-ben, a testület összességében 1241 milliárd forintot szedett be az elmúlt évben, ez több mint 90 milliárd forinttal haladta meg az elvártat - közölte Nagy János országos parancsnok.
2008. január 28. 16:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,76 pontos csökkenéssel, 23805,22 ponton zárt hétfőn, ez 0,38 százalékos gyengülést jelent.
2008. január 28. 16:29
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfő ülésén nem derült ki, hogy az egészségbiztosítási járulék befizetői miként gyakorolhatnak majd kontrollt az egészségbiztosítási pénztárakra.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Interjú a KBC Asset fióktelepének vezetőjével.
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és k
Jön a Single Market a vállalatok számára is.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor