Ahogy jönnek az első félévről a makrogazdasági adatok, egyre tisztábban látszik, hogy az európai gazdaság milyen állapotban van - az kevésbé, hogy milyen lesz a konjunktúra a következőkben. Látható, hogy a 2020 tavaszi nagy leállást követően a fokozatos talpraállás végbement; az aggregált adatok szerint az akkori visszaesést a gazdaságok többsége ledolgozta. A koronavírus miatti termelési zavarok és főleg a járványügyi korlátozások nyomán a 2020-as év második negyedéve sosem látott visszaesést hozott, ehhez képest így az idei esztendő második negyedéve (Q2) rekord növekedési adatot produkált.
Az EU átlagában 14 százalékos lett a negyedév/negyedév mutató, olyan kuriózumokkal, mint a 19,8 százalékos spanyol, vagy a 18,7 százalékos francia növekedési index. Vagy éppen a magyar: a 17,7 százalék sosem regisztrált érték, jóval meghaladja például a lengyelt, amely „mindössze” 10,7 százalék. Csakhogy azt is tudni kell, hogy 2020 tavaszán a lengyel gazdaság nem szenvedett el akkora visszaesést, mint a magyar, így a negyedévi mutató valójában nem mutat sokat.
Ez persze nem akadályozza meg a politikusokat és a publicistákat abban, hogy vérmérsékletük és beállítottságuk szerint messzire mutató megállapításokat tegyenek közzé. A rendkívüli magyar adat is, amely árnyalattal jobb lett az elemzői konszenzusnál, alkalmat adott győzelmi jelentésekre. A pénzügyminiszter például úgy kommentálta a számot, hogy „Mindezek alapján megállapítható, hogy a magyar gazdaság újra dinamikus növekedési pályára lépett, beérnek a támogató költségvetési politika eredményei. A cél most az, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lépéselőnyét az unióval szemben, ezért a kormány folytatja az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre, a beruházások ösztönzésére és a családok támogatására épülő gazdaságpolitikát".
Varga Mihály ezzel azt üzente, hogy folytatja a költségvetési költekezést, talán visszaüzenve a deficitet sokallóknak.
Ilyen értékelésre azonban nem adnak alapot az idézett adatok. Hogy a magyar gazdaság dinamikus növekedési pályára állt-e vagy sem, azt majd a továbbiak megmutatják. Most csak annyi mondható ki, hogy a szokásos nemzetgazdasági teljesítménymérési adatok alapján az idén a magyar gazdaság átlag-teljesítménye minden bizonnyal visszajutott a 2019 végi szintre – azaz az elfogadott gyakorlat szerint kimondható a válság hivatalos vége, nálunk is, és EU szinten is. Valóban örömteli, hogy 2021 második negyedéve az évkezdő három hónaphoz képest is növekedést mutat: nálunk 2,7 százalékkal, az Unióban átlagosan 1,9 százalékkal emelkedett a GDP, erős szóródással: a portugál Q2 4,9 százalékkal haladta meg az első trimesztert, a német 1,5 százalékkal.
Az adatok még alakulnak, kiegészülnek, idővel statisztikai tisztításon esnek át, ami egyébként is természetes, de különösen olyan időben, amikor az adatok megbízhatóságát, szakmai minőségét egy sor tényező rontja le. A mi esetünkben különösen kettőt érdemes tekintetbe venni. Az egyik az árak ügye: a magyar infláció nagy lendületet vett 2021 elején. A fogyasztási szerkezet és az életmód változásai közepette a megszokott árszintváltozási módszertan eleve kevésbé megbízható, mint nyugodt időkben, de különösen akkor lépnek fel mérési gondok, ha a fogyasztási javak árdrágulása gyorsul – ez az idei magyar helyzet, sőt a termelői árak tág körében is két számjegyű növekedést regisztrálnak.
Az alulbecsült infláció ugyanis felülbecsüli a gazdasági növekedés ütemét, hiszen a volumennövekményt úgy állapítja meg a statisztikai rendszer, hogy a folyó növekményt deflálják a (becsült) inflációval.
A másik bizonytalansági tényező a növekedés szerkezete. Jelenleg még nem rendelkezünk elég adattal arról, hogy a második negyedévi növekedés mögött milyen tényezők állnak. Elhangzott az ipari élénkülés, ám azt az ipari adatok teljes mértékben nem támasztják alá. A KSH gyorsjelentése szerint 2021 júniusában az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva a 18,6 százalékkal haladta meg az előző év júniusának alacsony bázisszintjét; ám az ipari kibocsátás 2021 májusához képest 0,3 százalékkal csökkent.
Inkább lehet gondolni a beruházások ügyére. Erre utalnak az építőipar teljesítményéről közzétett friss adatok („2021 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit”- írja a KSH). Az építőipar volumennövekedését azonban különösen nehéz megállapítani, ha sok nagy egyedi projekt van folyamatban. Ki tudja meggyőzően kimutatni, hogy egy 20 milliárd forintra tervezett sportlétesítmény 36 milliárdra dagadása nyomán mennyivel is lett nagyobb a magyar output, és milyen arányban tudható be a növekmény az árak növekedésének. A nominális GDP-be majd a 36 milliárd kerül be, csak azt valahogy deflálni kellene.
Ez csak példa arra a sok bizonytalanságra, amely a GDP alakulást övezi. Ennél természetesen sokkal súlyosabb és kiterjedtebb kockázatok kötődnek a magyar növekedési pályához. A politikus írhatja a Facebookon, hogy dinamikus pályára állt a magyar gazdaság, de helyhiány miatt nem említi meg az inflációt és a munkaerőhiányt. Ezek egyenként nem tragikus mértékűek, de elgondolkoztatók. Hiszen ha a magyar gazdaság az átlagadatok szerint most kapaszkodott vissza a válság előtt szintre, akkor még semmiképpen nem „dübörög”, mégis olyan inflációs jelenségeket látunk, amelyek egy túlfűtött gazdaságban szokásosak.
Az adatok ismeretében – de ezt persze eddig is tudtuk – értelmüket vesztik az olyan politikai fogadkozások, hogy „újraindítjuk a gazdaságot” - hiszen az valóban csak 2020 második negyedévében került mély visszaesésbe. Ám nem világos, hogy miért kell továbbra is nagymértékű költségvetési deficittel fűteni a gazdasági folyamatokat.
Nehéz tippelni, hogy az MNB miért csak most fedezve fel az állami adósságnövekedéssel járó veszélyeket, de igaza van annak kimondásában, hogy a tartós nagy deficit ilyen makrogazdasági helyzetben fölöslegesen fűt rá a mostani különös inflációs gazdaságra. A kormányzatnak el kellene dönteni, hogy melyik állítást gondolja komolyan: vagy jól húz végre a gazdaság – ez esetben viszont nem szól semmilyen gazdasági érv a nagyméretű állami deficit fenntartása mellett. Vagy pedig törékeny még a konjunktúra – de akkor azt kellene mondani és bemutatni.
Az már stiláris kérdés (de mint ilyen, nagyon is lényeges), hogy a magyar gazdasági növekedésre ki hogyan tekint. „A cél most az, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lépéselőnyét az unióval szemben” – írja Varga Mihály. Miért ez a cél? Miért „az unióval szemben”? Az ember azt gondolná, hogy a gazdaságpolitikának az a célja, hogy a társadalom nagy többsége számára javuljanak a gazdasági viszonyok. Ha az bekövetkezik, akkor az eredmény megjelenik majd gazdasági adatokban is, amelyeknek lehet vonatkozása pontja a világátlag, a szomszédos országok nívója, vagy akár az EU átlaga.
De azt komoly kormányzati célnak beállítani, hogy az ”unióval szemben” érjen el a magyar gazdaság valamiféle növekedési többletet – elég fura megfogalmazás.
A gazdaság – a mienk is – tehát növekedési szakaszban van. Az ismert gondok között számon tartjuk az államok eladósodottságát. Ezt ma még tolerálják a pénzügyi piacok. A hitelminősítők sem aggódnak. A Standard & Poor’s minap azt közölte, hogy az idén 6,1 százalékos, jövőre 5,3 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságtól úgy, hogy az államháztartási hiány idén 7,5 százalék, 2022-ben 5,9 százalék lesz. Az adósságért mégsem aggódik, annak feltételezése mellett, hogy az EU-val kialakult viták nyomán nem maradnak el a várt uniós transzferek. Ezt bizony mi is szeretnénk látni.
Szemben a hazai megszólalások némelyikével, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az S&P Global (valamint a Fitch Ratings) besorolásában a magyar állami kockázat BBB szintű, amely a visegrádiak között messze a leggyengébb, két lépésre a bóvli kategória alatt. Nincs is kilátás felminősítésre: erre utal a „stabil kilátás" megjegyzés, ami sokak tévhitével szemben nem az adott ország gazdaságát minősíti stabilnak, hanem az osztályzatot. A magyar államadósság besorolása a harmadik nagy hitelminősítőnél, a Moody's-nál Baa3, ami az előző kettő államadós-besorolásában a BBB mínusz-nak felel meg. Ezek a mutatók is arra utalnak, hogy az ismert törékenységek és kockázatok mellett ma csak annyit mondhatunk a magyar gazdaságról: növekszik, de a folytatást sok bizonytalanság övezi.
