Az Európai Tanács, tehát nem „Brüsszel”, hanem a tagállamok kormányából álló testület közzétette a tagországok számára készített szokásos javaslatait („országspecifikus ajánlások”). Amit a nevük mutatja, ezek ajánlások; az illető tagország kormányzati gyakorlatának elemzése alapján készül a dokumentum azzal a céllal, hogy a közösen elfogadott stratégiai irányokat a sok államból álló Unió sikeresebben érje el.
A magyarországi viszonyokra szóló ajánlások között nincs olyan, amelyet független elemzők itthon ne hoztak volna fel. Ki kellene végre vezetni a gazdasági viszonyokat torzító ársapkákat és kamat-maximalizálásokat; ha már vannak állami beavatkozások, azok legyek célzottak, a rászorulókra irányulók (ehhez képest szerdán arról érkezett hír, hogy az élelmiszerár-sapkát június 30-án ismét meghosszabbítja a kormány – a szerk.).
A Tanács titkársága nagyon finom stílusban javasolja, hogy a költségvetési politikai intézkedések illeszkedjenek valamilyen középtávú keretbe, de legalább a naptári évet vegyék figyelembe, és ne legyenek annyira egyediek. Az elemző részben jó néhány utalás található az elmúlt idők kapkodva, tervszerűtlen hozott intézkedésekre.
És most megint itt egy „akcióterv”. Különös szóhasználat, mert sokkal inkább reakció, vagyis korábbi döntések korrigálása, és tervnek nehéz nevezni a további hatásokkal nem számoló intézkedéseket.
A mostani bejelentések három területre vonatkoznak: hamarosan érintik a béren kívüli juttatások szabályozását; adott üzleti körökben (vendéglátásban, feldolgozóiparban és a logisztikában) a kormány maximálja az elektromos áram árát; és a gyógyszergyártók és gyógyszerkereskedők különadója változik.
Három ügy, három különféle probléma. A harmadikat mindenképpen a kormány maga generálta, de persze az energiaár-szabályozásban is vastagon benne van.
A cafeteria-újraszabályozás be nem vallottan a nagy fogyasztás-visszaesésre reagál. 2022 elejének nagymértékű, sőt példa nélküli bolti fogyasztás-növekedését idén tavasszal szintén nagyarányú visszaesés követte: a lakosság jelentős részénél komoly reálbér-csökkenést hozott az inflációs hullám. A cafeteria-kedvezmény eredetileg – francia mintára egyébként – azt célozta, hogy a kisebb jövedeleműek is meg tudják engedni maguknak a vendéglátóhelyek látogatását, a belföldi üdülést, amihez a munkaadók a szokásos közterheknél kisebb állami elvonások mellett járulhatnak hozzá. Most az állam megengedni, hogy a munkaadók, ha a büdzséjük bírja, kétszázezer forinttal nagyobb összegben nyújthassanak az alkalmazottaknak ilyen támogatást, továbbá – és itt látszik jól a reagálás az életszínvonal-esésre – az utalványokkal lehessen élelmiszert venni.
A turisztikai, vendéglátós szakma persze észrevételezi, hogy a szóban forgó kártya felhasználási körének (újbóli) kiterjesztése az ő forgalmukat fogja vissza, ráadásul megint év közepén hozott intézkedéssel.
De legalább bekerült ez az ágazat az áram árát maximalizáló intézkedés hatálya alá: a vendéglátásban, feldolgozóiparban és a logisztikában működő kkv-k számára a kormány 200 euró/megawattóra (MWh) szinten maximálja az elektromos áram árát, függetlenül attól, hogy korábban milyen szerződést kötöttek.
Jellemző a magyar gazdaság euroizáltságára, hogy a szerződéseket euróban kötötték, így a kormányzati beavatkozás is euróra szól; az éppen érvényes árfolyam mellett kilowattóránként 75 forintos nettó ár adódik. Az áramtőzsdei ár most ennél jóval kisebb, de a kis és közepes cégek számára ennek nagy jelentősége nincsen, mert tavaly rögzített áras szerződést kötöttek, az akkori pánikhelyzetben, sokkal előnytelenebb körülmények között, jellemzően egy évre fixálva az árat. Korrekció ez is, olyan üzleti körökből érkező segélykiáltások nyomán, amelyeknek a hangja eljutott a döntéshozókhoz (a területet ismerők szerint sok a NER-es az érintettek között).
A földgáz ára is zuhant, de ott marad az a meghökkentő korábbi szabályozás, amely a lakosság esetében köbméterenként 101 forintos árat szab nem a hivatalosan megállapított „átlagfogyasztás” mértékéig, afelett pedig több mint hétszeres (!) árat.
A harmadik intézkedés a tavaly karácsonyi adóteher-emelés korrekciója a gyógyszerészeti ágazatban. A nagy gyógyszerforgalmazókra és gyógyszergyártókra a bevételre éhes állam 40 százalékos „extraprofitadó” elnevezésű többletelvonást vetett ki; a mostani bejelentés szerint július 1-étől ennek a felét leírhatják, ha beruházásra vagy kutatás-fejlesztésre fordítják. A gyógyszergyártóknál akkora a K+F-tevékenység, hogy ott nem okozhat gondot a leírás kimutatása. A nagy forgalmazók helyzete nyilván nehezebb, bár árakkal és költségekkel, azok elszámolásával valahogy megpróbálnak alkalmazkodni a gyorsan változó szabályozói környezethez.
Az egész ügy azonban megint példázza azt, ami alapvető gond egy olyan országban, ahol a kormány ránőtt az államra, félreszorítva a szakapparátust a maga szakmai szempontjaival, kivonja a döntéshozatalt a parlamenti kontrol alól, és kiüresíti az érdekegyeztetést.
Az Országgyűlésben a kormánynak – definíció szerint – többsége van, a parlamenti ellenőrzés nem akadálya annak, hogy a célját elérje, de a vita során érvelni kell, a javaslatok mellékhatásaival is szembesül az előterjesztő, és a nyilvánosság elé kerül egy sor olyan részlet, amely később fontossá válhat. Ennek az elspórolása most gyorsítja a döntési folyamatot – és ront a minőségén. A hibák a végrehajtás során kerülnek elő, és akkor újabb korrekcióra lesz szükség – amit ismét „fű alatt” fognak meghozni.
Az érdekképviseleti szervezetek sem ok nélkül alakultak ki a fejlett piacgazdaságokban, hiszen olyan terepismeretre tesznek szert, amely nem állhat a központi kormány rendelkezésére. Bevonásuk mértéke országonként különbözik, de az európai gyakorlat tagállami és több ügyben uniós szinten is számol az érdekképviseletekkel. A magyar gyakorlat e téren is nagyon eltér a meghatározó európai irányzatoktól – nem segítve a döntési folyamat minőségellenőrzését.
A parlamenti ellenzéket, érdekképviseleteket és általában a nyilvánosságot kizáró, korlátozó döntési rendszer intézményesíti a felelőtlenséget, ront a „governance” minőségén. Közvetve azonban még az inflációra is kihat. A szabályozási kapkodás az érintettekre hatalmas alkalmazkodási terhet helyez. A compliance pénzbe, időbe, energiába kerül az érintetteknek. A bizonytalanság fokának növekedése pedig áremelő tényező. A hosszú távú szerződések adnának bizonyos védelmet a gazdasági élet ingadozásaival szemben – mindaddig, amíg a kormány bele nem nyúl a magánszerződésekbe. Ilyen viszonyok között is lehet üzleti tevékenységet folytatni, de a cégek, gazdasági szereplők előrelátási időtávja rövidül, a szükségesnél nagyobb készletet kell tartani, és a kockázati szint növekedéséhez nagyobb elvárt profitráta tartozik: abból pedig áremelkedési nyomás fakad.
Az állami bevételek is bizonytalanabbak a reguláló és a regulált közötti bizonytalan viszonyok között. A túlemelt adóteher – amint erre példa a gyógyszerágazatra tavaly év végén kivetett pótadó ügye – a megterhelt szektorban komoly bajt okozhat, a vészkiáltások nyomán pedig vissza kell korrigálni az eredeti döntést. De nem egyenes módon, becsületesen elismerve a korábbi döntés megalapozatlanságát, hanem kerülő úton: „megfelezhető K+F-re fordított kiadásokkal” – ami aztán újabb adminisztrációs erőfeszítésekre készteti az érintetteket.
Bevétel így is kiesik az állami büdzséből a korábban elgondolthoz képest. Márpedig a költségvetési hiány hányadát le kell szorítani. Amint az idézett Országspecifikus ajánlások című dokumentum tartalmazza: 2023-ben még nem, de 2024 elején a Bizottság (a Tanács felhatalmazásából) ismét elindítja a többletdeficit eljárást a magyar kormánnyal szemben. A 2020-ben bevezetett felfüggesztés okai elmúltak, az európai gazdasági helyzet alapvetően helyreállt.
Az már inkább csak érdekesség, hogy az összes érintett tagállam közül a magyar kormány volt az egyetlen, amely a megkapott Országspecifikus ajánlások dokumentumhoz hivatalos írásos megjegyzést fűzött, amelyben felpanaszolja a helyreállítási források (RRF) elmaradását, mintegy okát adva annak, hogy miért marad el sok ponton a magyar gyakorlat a korábbi ajánlásoktól. Amelyek között visszatérően megemlítik a kormányzati döntéshozatal sok egyedi vonását, az ad hoc döntéseket, az érdekképviseletek kikerülését.
A mostani „gazdaságvédelmi akcióterv” meghozatalának módja és tartalma nem cáfolja az eddigi kritikákat.
