A hét kellemetlen meglepetése a magyar fizetőeszköz újabb komoly értékvesztése az euróval, de különösen a dollárral, ám valójában az összes lényeges valutával szemben. Ez már nem is nagy gyengülés, inkább a pánik jeleit mutatja: az ilyen hirtelen leértékelődés sok aggódó gazdasági szereplő egymásra licitáló döntéseinek az eredője. A forint közismerten lebegő árfolyamú valuta; hacsak a jegybank intervenciós vásárlásokkal nem kezdi manipulálni a keresleti és kínálati viszonyokat a devizapiacon, akkor a napi árfolyam alakulását az dönti el, hogy mekkora a forint-tulajdonosok deviza iránti kereslete, és másfelől mekkora keresletet támasztanak a devizatulajdonosok a forint iránt.
Lényeges kimondani, hogy leegyszerűsítő, sőt félrevezető az a gyakran hallható megfogalmazás, mely szerint a külföldiek spekulációja alakítja az árfolyamot.
Ebben a szövegben nem csak a spekulációs magyarázat kifogásolható, hanem az is, mintha csupán a külföldiek spekulálnának. Persze ilyen is van: a forintárfolyam további gyengülésére számítva valaki elad (shortol) forintot, ha pedig erősödést prognosztizál, akkor vesz (hosszú pozíciót épít fel). A forint várható árfolyammozgásai azonban nemcsak a külső piaci szereplőket izgatják, hanem a hazaiakat is. Akik jelentős forint jövedelemhez jutottak, legyenek kisvállalkozók, bérből megtakarítók vagy éppen oligarchák, nyilván észlelték a magyar valuta tartós és jelentős gyengélkedését. Forintvagyonuk értékének lehetőség szerinti megőrzése érdekében spekulálhatnak a forint ellen: euróba viszik át megtakarításuk valamekkora részét. Ez persze maga is hozzájárul a forintárfolyam további gyengüléséhez.
Ilyen felkavart, izgatott pillanatban sem tehetjük félre azonban azt a tényt, hogy nemcsak spekulációs szándékok és megfontolások mozgatják a forint, illetve az euró iránti keresletet a magyar pénzügyi piacon. A gazdasági szereplők jelentős része egyszerűen tranzakciós okok miatt vásárol vagy ad el valutát. Ha egy cég anyagot szerez be importból, akkor eurót vagy dollárt kell vásárolnia a piacon; míg, ha exportot teljesített, akkor a megszerzett eurót vagy a dollárt fogja átváltani forintra. Amikor az emberek nem várt jövedelemhez jutnak, és végre kiköltekeznek, bármit vesznek, abban van importhányad: a hazai fogyasztás megugrása napokon belül megmutatkozik az ország importszámlájának növekedésében. Ahhoz pedig valahol valakiknek devizát kell venniük.
Ugyanígy a turizmus is érinti a keresletet és kínálatot: az ide jövő turisták forintot vesznek, és ezzel növelik a forint iránti keresletet, a külföldre induló hazaiak pedig forintjukért devizát vásárolnak.
Persze még az ilyen köznapi műveletben is juthatnak szerephez spekulációs megfontolásoknak: a forint további gyengülésre számolva valaki érdemesnek tartja előre hozna a turistaútjához a valuta megvásárlását. A reálgazdasági folyamatok valamint a jövőt illető várakozások együttesen mozgatják a keresleti és kínálati viszonyokat.
Ezért kockázatos egyértelműen kimondani egy konkrét árfolyamváltozás esetén a kiváltó okot. Most, amikor a napokban 410 fölé szaladt fel az euró ára, be kell ismernünk, hogy szerdán semmi olyan gazdasági adat nem látott napvilágot a magyar gazdaságról, amely miatt a fundamentális viszonyok változására következtethetnénk, így máshol kell keresni az okot. Eléggé egyértelmű, hogy a magyar politikai zajok, az uniós intézményekkel való viszony alakulása, a jövőbeli gazdaságpolitikai változások (vagy éppen a várt változások elmaradása) miatt romlott tovább a hangulat.
Pedig a hivatalos kormányzati megszólalások – no, nem a forintról, mert a nem kedvenc témája a politikusoknak – a makro-adatok kedvező alakulását hangsúlyozzák jó ideje. És valóban, a 2022. év első negyedévében igen nagy GDP-növekedés következett be.
Azon kívül, hogy egyetlen negyedévből nem érdemes túl komoly következtetést levonni, most sokkal inkább az egyensúlyi viszonyok az érdekesek. Aki aggódik a tárcájában levő forint értékállósága miatt, annak az aggodalmaikat aligha oszlatja el, ha a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséről hall; gyorsan haladó jármű is kerülhet nagy bajba, sőt.
Maguk a kormányzati személyiségek jellemezték a gazdaságpolitikai felfogásukat azzal, hogy „kanyarban fog előzni a magyar gazdaság”. Poénnak jobb, mint az aggódók megnyugtatására.
Azokat jobban érdeklik az egyensúlyi viszonyok, a kockázatok. Fussák hát át a legfontosabbakat.
Államháztartási hiány és adósság
A költségvetési hiány 2020-as megugrásáról, majd a 2021-es további nagy deficitről korábban többször szóltam itt, előbb a covid-járvány gazdasági következményeivel kapcsolatban, majd a választási költekezésre kitérve. Két igen laza költségvetési év után most, 2022-ben is jóval meghaladja az elfogadottnak számító mértéket az állam költségvetési hiánya.
A közzétett adatok értelmezése egyébként nem egyszerű: elválik a tényleges pénzforgalmi, finanszírozandó államháztartási hiány az eredményszemléletű statisztikától. Itt van rögtön a 2022-es tavaszi választás előtt visszaadott SZJA ügye: a visszautalás idén történt, így ez a hangulatjavító intézkedés az idei államháztartási kiadásokat 680 milliárd forinttal megnöveli, de miután az előző évben megszerzett jövedelemre vonatkozik a jövedelemadó, így az elfogadott EU-s módszertan, valamint a közgazdasági logika szerint ez a 2021-es évre könyvelendő tétel. Vagyis ezeket a százmilliárdokat a tavalyi államháztartási deficithez kell hozzáírni; a 2021-es költségvetési hiány megnő visszamenőleg. Ez a tétel tehát nem jelenik meg az idei első negyedévi adatok között. Így eshet meg, hogy a költségvetés idei első negyedévi hiánya a GDP arányában „csupán” 6,4 százalék, ami valamivel kisebb mérték, mint amekkora a tavalyi év utolsó negyedévében volt, ami 6,8 százalékra rúgott a KSH negyedéves államháztartási gyorsjelentése szerint.
Ez a 6,4 százalék is igen nagy deficitet jelent, de nem lep meg minket, hiszen a kormány által kiemelt területek jelentős bérnövelésére, fegyverpénzre, a nyugdíjasoknak juttatott többletre, vállalati támogatásokra igen sok pénz ment el az idei év elején. Az is látszik azonban az adatokból, hogy az állami bevételek még így is nagyobb ütemben növekedtek, mint a kiadások.
Ez különös, hiszen az állam az első negyedévben rendkívül kiköltekezett, de vajon miből fakad a bevételek lendületes növekedése? Itt bizony a máskülönben roppant kellemetlen inflációnak a kormányra nézve kellemes hatása mutatkozik meg: a fogyasztást terhelő adók magas kulcsa mellett a folyó forintban, azaz nominálisan hatalmasat emelkedő hazai fogyasztás 2022 elején szépen töltötte az államháztartást.
Sajnos, ez más megfogalmazásban is elmondható: a magyar költségvetés hiányának elviselhető keretek között tartásához a mai viszonyok közepette a kormánynak szüksége is van az inflációra.
Infláció
Az árak nekilódulása már tavaly tavasztól elsőrendű társadalmi bajjá vált. Emlékezetes módon a magyar kormány már egy évvel ezelőtt elkezdte az árak adminisztratív eszközökkel való fékentartását, és egyben a valóságos viszonyok eltorzítását. Kezdődött néhány építőanyagi termék exportkorlátozásával, és folytatódott politikailag kijelölt üzemanyagokkal, végül pedig az élelmiszerekkel. Emiatt a magyar fogyasztói árindex mint konjunktúra-mutató, nem fejezi ki pontosan a tényleges inflációs viszonyokat, és nemzetközi összehasonlításra sem igen alkalmas. Hiszen a tavaly októberi benzinár roppant távol van az idei realitásoktól.
De a lakossági büdzsében ezeknél is nagyobb tétel a 2014-es árszinten befagyasztott rezsitarifa. A lakossági energia árait tekintve abszurd viszonyok alakultak ki 2022-re, létrejött mára egy ezermilliárdos csapda. Vagy az állami költségvetés állja a mesterséges lakossági rezsi-tarifa fenntartásához szükséges szubvenciót, vagy jöhet a másik véglet: a mára előállt igen drága tarifákat ráengedik a lakosokra. Csakhogy a valóságos viszonyok érvényesülése a többségüket anyagi szükséghelyzetbe sodorná.
Az utóbbi döntés tehát kizárt, legfeljebb részleges és elnyújtott tarifaemelést tudunk elképzelni. Ám akkor még mindig rajta marad a költségvetési teher az államon – visszajutottunk az első ponthoz. De az üzemanyag, áram, földgáz, csatorna- és vízszolgáltatás tényleges költségviszonyainak csupán részleges érvényre juttatása is feljebb lökné a hivatalos inflációs rátát, amiből sokféle egyéb hatás eredne, beleértve a jogos bérkövetelések megugrását.
Ez azonban ma csak gazdasági témájú latolgatás. Hiába gyengült ekkorát a forint, még ma sem hallani olyan kormányzati hangot, mely gazdaságilag racionális megoldást vázolna a politikai szent tehenek (ársapka, rezsicsökkentés) ügyében. Aki csak kicsit is gondolkodik a helyzeten, az továbbra is aggódik. Az aggodalom pedig gyengíti a forintot, és tovább fűti az inflációt.
Folyó fizetési mérleg
A megelőző évek elkényeztettek minket. A fizetési mérleg legfőbb tétele, a külkereskedelmi egyenleg igen szépen alakult: néhány évben rekordméretű volt az árukereskedelem többlete, és az adatokat a szolgáltatások külkereskedelme (benne a turizmus, az üzleti szolgáltatások, logisztika) rendszeresen és jelentősen még tovább javította. A folyó fizetési mérleg másik nagy tétele a jövedelemegyenleg: mivel tőkeimportőr ország vagyunk, a külföldiek itt szerzett kamatjövedelme, osztalékjövedelme nyilván rontja az egyenleget.
A külső egyensúllyal a tavalyi év elejéig nem volt gond. De már az év második felétől jelentős méretű hiány lépett fel az árukereskedelmi egyenlegben, ez a folyó fizetési mérleget lehúzta. A szolgáltatásegyenleg javult a turizmus magára találása nyomán, de arra nem lett elég, hogy ellensúlyozza az árukereskedelmi egyenleg romlását. Így állt elő a folyó fizetési mérleg 2022. első negyedéve végére a 780 millió eurós hiány. De már 2021-ben a GDP 3,2 százalékára rúgott a folyó fizetési mérleg hiánya. Azt vagy kívülről kell finanszírozni, vagy a nemzetközi tartalék apad – az utóbbi pedig csak átmeneti és nem is kockázat nélküli ügy. Magyarán: ismét nőni kezdett a külső eladósodás.
Trend lesz-e ebből? Sajnos a külkereskedelmi egyenleg további romlását aligha lehet elkerülni. Exportoldalon a félvezetőhiány, a főbb exportcikkeink iránti külső kereslet gyengülése mértékelt növekedést engedett meg eddig; talán néhány fékező tényező lassan majd megszűnik. Az importoldalon az egyik nagy kérdés a belső kereslet alakulása: 2022 első négy hónapjában hatalmasat élénkült a hazai fogyasztás, és ezzel az import is.
Ugyanakkor van itt egy kellemetlen tényező: a cserearányromlás. Amint ezt is már megvizsgáltuk: a behozott cikkek ára gyorsabban nőtt, mint az innen exportált javaké, és ez az árveszteség kiszív jövedelmet tőlünk.
Az eltelt időben nem javult a helyzet: az energiaárak magas, és nem látszik esély a gyors mérséklődésre. Amíg nem sikerül okos takarékossággal, helyettesítéssel, technológiai változtatásokkal visszafogni az importenergiától való függést, a ránk nézve kedvezőtlen cserearányok továbbra is jövedelmet szívnak ki az országból. Ezért roppant sajnálatos, hogy a tényleges piaci viszonyoktól nagymértékben eltérített üzemanyagárakkal, fűtési és víz-tarifákkal a magyar családokat az állami ár nem ösztönzi takarékosságra. A mesterségesen mélyen tartott energiaárak mellett kevésbé térül meg az egyébként elérhető energiatakarékossági eljárás, a lakás hőszigetelése, az elavult háztartási gépek korszerűre cserélése.
A forint jövőbeli értékállóságát latolgató pénztulajdonos talán ezekre a messzire vezető összefüggésre nem gondol. De azt látja, hallja, hogy amíg a világ többi részén nagy erőkkel keresik a túlzott energiafelhasználástól való függés mérséklésének módjait, itt van egy ország, amelynek kormánya elvi politikai szintre emeli azt az érthetetlen ígéretét, hogy a 2014-ben megállapított lakossági rezsiköltségeket 2022-ben, egyészen más világhelyzetben is rögzítve tartja; azon az áron is, hogy ehhez ezermilliárdos nagyságban kell megterhelni az állami költségvetést. Ami egyébként is eléggé deficites. És a mesterségesen mélyen tartott árak mellett behozatali többlete van, előnytelen cserearányok mellett.
Hazai túlfogyasztást külső források finanszíroznak: volt már ilyen időszak. Így az 1970-es évek kádári Magyarországán is: komoly bajokra vezetett.
Lehet, hogy ezek a gazdaságszerkezeti, gazdaságpolitikai tényezők most kevéssé magyarázzák a forint meghökkentő gyengeségét, és sokkal közvetlenebb hatással van a pénzügyi piacokra az a kérdés, hogy vajon lesz-e vagy sem hozzáférése Magyarországnak az EU helyreállítási alapjához. Az valóban komoly, mérete alapján meghatározó jelentőségű ügy. De pontosan azért lenne fontos megkapni ezt a forrást a mai magyar gazdasági helyzetben, mert egy sor egyensúlyi mutató előnytelen, sőt aggasztó alakulása jelzi: sebezhető Magyarország. Ez a felismerés kivetül a fizetőeszközére is.
Van gond tehát a fundamentális gazdasági tényezőkkel, és a politikai viszonyokkal is.
Nem egyszerűen múló piaci izgalom áll a forint hosszabb idő óta tartó, igen jelentős mértékű gyengülése mögött. A mostani pánik talán levonul. A jegybank újabb kamatemelése, és további monetáris szigorítás megemlítése átmenetileg segíthet az árfolyam stabilizálásában. De ilyen fundamentális mutatók mellett, ekkora sebezhetőségnél világos, közgazdaságilag értelmes, határozott kormányzati intézkedés kellene.
Ha az út fordul, a kormányt ésszel kell forgatni. A sebességet is jól kell megválasztani. Előzéssel pláne nem kellene kísérletezni!
