<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
9p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Miközben elszállt a magyar infláció és az államadósság is megugrott sötét fellegek gyűlnek a gazdaságunk felett. Számos olyan terület van, amelyek a korábbi években „el lett felejtve”, legyen szó az oktatásról, az egészségügyről vagy a honvédelemről. Bod Péter Ákos szerint ez a következő években sokba fog kerülni az országnak.

Az elmúlt fél év egyik nagy gazdasági meglepetése az infláció újbóli megjelenése lett a világban. Nálunk nemkülönben, ám azt is tudjuk, hogy a magyar árszint emelkedése meghaladja az európai árhullám mértékét, még úgy is, hogy a fogyasztói kosár egynyolcada hatóságilag szabályozott, mesterkélt tarifákkal, árakkal. Az infláció mai mértéke nem kizárólag a 2021-es gazdasági helyreállítási ciklus miatt, és még csak nem is az Ukrajnát sújtó háború hatására következett be. Ezek a fejlemények csak ráerősítettek egy hosszabb ideje kifejlődött trendre.

Hasonló a helyzet az államadósságukkal is. Máshol is nagyon megnőttek a kormányzati kiadások 2020-ban a járvány következtében, és romlottak az adósságmutatók. Ám a magyar adósságráta 2019 utáni nagy megugrásának is megvannak a hazai előzményei és sajátosságai. A mi fejlettségi szintünkhöz képest, a másik három visegrádi országhoz viszonyítva már három éve is túl nagy volt az államadósságunk mértéke. Nekünk nem Németország, Ausztria a természetes viszonyítási keretünk állampénzügyekben, hanem Lengyelország, Szlovákia, vagy egy kicsit messzebb kitekintve a három balti ország, akikkel együtt léptünk be az Európai Unióba 2004-ben, illetve Románia, Bulgária. Ez az összevetés ránk nézve igen előnytelen: nálunk a legnagyobb az adóssághányad. A szokásos összehasonlítási alapként szolgáló V3 országai a mienknél sokkal kisebb adósságteherrel kerültek bele a világjárványba, majd az újabb, ezúttal háborús eredetű gazdasági turbulenciába. A román, bolgár vagy észt adósságarányoknál sokkal előnytelenebb a helyzetünk. Következésképpen hozzájuk képest kisebb most a költségvetési mozgásterünk, bármilyen újabb gazdasági nehézség lépne fel a térségünkben zajló véres háború nyomán.

Ebben a háttérben kell elhelyezni a 2020 nyarától felgyorsuló adósságnövekedést, és a 2022 első két hónapjának további nagy deficitjét. Meg ami még jöhet ebben az évben és a rákövetkező időszakban. Amint nemrég megállapíthattuk: a magyar államadósság mértéke annál is komolyabb ügy, mint ahogy a hivatalos adatok mutatják, mivel egy sor szakterületen nagy lemaradások gyűltek fel, valamint a kimutatott (explicit) államadósságon kívül léteznek igen jelentős implicit (szerződésben nem szereplő) elkötelezettségek (Az államadósság nagy, de a közöltnél is nagyobb. 2022. február 10.)

Az utóbbi hetek sokkoló katonai fejleményei ráirányították a figyelmet a magyar költségvetés tartósan elhanyagolt területei között a honvédelmi kiadások ügyére (Bod Péter Ákos: mi várható a hadikiadások növekedésével? 2022. március 11). Hosszú éveken keresztül elnézték a „potyautazást” a NATO-ban, ami nem volt magyar sajátosság, hiszen sok más állam sem teljesítette a GDP 2 százalékában megállapított védelmi kiadási normát. Most, a hirtelen megváltozott biztonsági viszonyok között viszont már nem tartható az eddigi gyakorlat. Következésképpen a már így is erősen kifeszített magyar költségvetésben helyet kell szorítani a védelmi kiadások jelentős és több éven át tartó emelésének.

És ez nem az egyetlen mulasztásos ágazat. A mostani tanársztrájkok egy újabb elhanyagolt terület súlyos gondjaira vetnek éles fényt.

Az elégedetlenségre alapos okok vannak. Régóta tudható, hogy a tanári pályát választók bérezésének folyamatos és jelentős lemaradása elkerülhetetlenül vezet mennyiségi és minőségi bajokhoz. Reálisan gondolkodva érthetetlen, hogy egy ilyen fontos foglalkoztatási ágazatban miért hagyta a kormány mint legfőbb munkaadó és mint elvileg a társadalom-stratégia felelőse hosszú időn keresztül erodálódni a tanári fizetéseket. Még úgy sem racionalizálható a folyamatos bérarány-romlási folyamat, ha (a szándékot nem is túlságosan elrejtve) a kormányzat 2010-től az egyházi iskolák pozitív diszkriminálására is felhasználta az állami fenntartású intézményeknél dolgozók anyagi viszonyainak szabályozását. Vagy talán egy másik – meglehetősen cinikus – érvelés az lehetett, hogy a folyamatos demográfiai romlás viszonyai közepette egyre kevesebb iskolás korú gyerek kép be az oktatási intézményekbe, így „belefér” a relatív romló fizetések miatti tanítói-tanári lemorzsolódás.

Ha ez volt a kalkuláció, ha nem, a szakma elöregedése és az egyéb értelmiségi pályák jobb anyagi megbecsülése folytán mostanra mennyiségi és különösen komoly szakma-specifikus tanárhiány állt elő. A jelen helyzetben a pótlást már aligha lehet akár jelentős fizetésemeléssel is egykönnyen korrigálni. Pedig a társadalmi veszteség jelentős, hiszen az oktatói kar az egyik, ha nem a legfontosabb meghatározója az oktatási folyamat minőségének. Márpedig a minőségromlás bizonyítottan be is következett: a fiatalok tudását és képességeit mérő PISA-vizsgálatok hosszabb idő óta tartó relatív visszacsúszást mutattak ki a magyar tanulók szövegértési, matematikai, természettudományi teljesítményszintjében.

Amikor a magyar gazdaság versenyképességet érintő fékek, gátak szóba jönnek, mind gyakoribb a munkáltatói panasz a fiatalok képességeit, tudás-szintjét illetően. Nyilván nemcsak az elégtelen tanári fizetések okozzák az oktatási rendszer hatásromlását, hiszen a sokszor megreformált központi („nemzeti”) tantervet is rengeteg jogos kritika éri, és az oktatási intézmények irányításának végletes centralizálása is szakmai kudarcnak számít, ám mégis igen lényeges, hogy milyen mértékben leterhelt és mennyire megfizetett pedagógusok foglalkoznak a fiatalokkal. Egyértelmű, hogy mielőbb el kell kezdeni a tanári fizetések érdemi megemelését, annak ellenére is, hogy a központi költségvetés súlyosan deficites lett az elmúlt két és fél év során.

Tanulság, hogy egy tartósan elhanyagolt területen egyszer csak válság lép fel, amely – egyéb vonatkozásokat most nem említve – a költségvetésre hirtelen terhet helyez. Ezt megtapasztalhattunk az egészségügyi kiadások területén is, a világjárvány kitörésének idején.

Tanulság, hogy egy tartósan elhanyagolt területen egyszer csak válság lép fel, amely – egyéb vonatkozásokat most nem említve – a költségvetésre hirtelen terhet helyez. Ezt megtapasztalhattunk az egészségügyi kiadások területén is, a világjárvány kitörésének idején.

Van bizonyos hasonlóság a két humán szakterület között, mivel az egészségügyi költségvetés is az utóbbi évtized vesztesei között volt, és bár egy ideig nem csökkent érzékelhetően a teljesítménye, de az öregedés és a meglevő szakmai állomány túlzott kihasználása elkerülhetetlenül ront a rendszer hatásfokán. Az oktatási ágazathoz hasonlóan e téren is nagymértékű adminisztratív centralizálás ment végbe. Az egészségügyben kevésbé a pályaelhagyás lett a nem kielégítő anyagi viszonyok következménye, mint inkább a külföldi munkavállalás, de a minőségi és mennyiségi szakemberhiány itt is mind komolyabb gondot okozott. A 2020-as járványhelyzet különösen súlyos tesztnek vetette alá a magyar egészségügyet is; a többlethalálozási adatok súlyos ítéletet mondanak a magyar társadalom egészségügyi állapotáról, de nyilvánvalóan a gyógyító rendszer hatásfokáról is.

Az állami kiadások a rendkívüli viszonyok nyomán végre megemelkedtek. Ez is érthető nemzetközi trend. Tanulságosak azonban az európai összehasonlító adatok, amelyek megmutatják, hogy 2020-ban a megelőző évhez képest miként nőtt az egészségügy részaránya az állami kiadások között.

Az egészségügyi kiadások százalékos aránya mindenütt megemelkedett a Covid-járvány évében, de különösen ott lett jelentős a növekedés, mint hazánkban is, ahol előtte az uniós átlagtól jóval elmaradt ennek az ágazatnak a részesedése. A növekedés nálunk valóban jelentős: 2019-ben az egészségügyi költségvetés a GDP-nek csupán 4,5 százalékot tett ki, és ez nőtt meg 6,4 százaléka.

Hogy mennyire mostohán kezelte a magyar államháztartás ezt a területet, jól látszik a 2019-es szlovák, cseh, lengyel, román adatokkal egybevetve. Tudható, hogy a megelőző években is diszpreferált ágazatnak bizonyult az egészségügy, csakúgy, mint az oktatás a közpénzekből való osztozkodásnál; a hanyagolás különösen feltűnő a sportra vagy egyházakra, az állam közvetlen gazdasági aktivitására fordított összegek nagysága és növekedése ismeretében.

A magyar költségvetés szerkezete kiadási funkciók szerint. Forrás: Eurostat, Pitti Zoltán gyűjtéseA magyar költségvetés szerkezete kiadási funkciók szerint. Forrás: Eurostat, Pitti Zoltán gyűjtése

A járvány évében és a rákövetkező esztendőben valóban megugrott nálunk az egészségügyi rendeltetésű költés, melyet az orvosi fizetések nagyon időszerű emelésén kívül a kapkodva, igen drágán beszerzett orvosi eszközökre (így lélegeztetőgépekre) valamint oltóanyagra kiadott összegek is megemeltek. A nemzetközi adatok egybevetésénél természetesen ügyelni kell az adott ország sajátosságaira, itt például arra, hogy az igen alacsony költségi százalék Svájc esetében nem az egészségügy elhanyagoltságának a jele, az adatok csupán a központi kormányzaton kívüli finanszírozás ottani jelentőségét tükrözik. Ugyanakkor nálunk is nagy és növekvő arányú a saját zsebből fizetett egészségügyi kiadás.

Az említett három szakmai terület sok lényeges vonatkozásban eltér egymástól. Az viszont közös mind a védelmi, mind az oktatási, mind pedig az egészségügyi kiadások alakulásában, hogy hosszabb időszak elégtelen finanszírozása után állt elő a komoly emelés szükségessége.

Ezek egyenként is nagy költségigényű szakterületek, de főleg akkor válik kritikussá a költségvetési kezelésük, ha egy időben kell a többletfinanszírozást megoldani. Márpedig ez vár a 2023-as és azt követő évek költségvetési döntéshozóira minálunk.

A 2022-es állapotok sajátossága, hogy e három terület egyszerre történő megtámogatása olyan időben válik szükségessé, amikor a válságkezelésre hivatkozva, de valójában legfőképpen az országgyűlési választás miatt igen költséges hangulatjavító intézkedéseket hozott a kormány. Mindennek következményeként 2022 elejére komoly államháztartási hiány fejlődött ki, nagy lett a hazai és nemzetközi pénzpiacokról finanszírozandó államadósság-állomány.

A jövőbeli gazdaságpolitikai mozgásteret így nagymértékben meghatározza a korábban követett költségvetési és monetáris politika örökségeként a folyamatosan gyorsuló infláció és a tartós mulasztások miatt felgyűlt költségvetési pénzigény.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.