2022 februárjának végén az európai gazdasági kilátások vegyes képet mutattak, különös gazdasági adatokkal. A megelőző időszak ugyanis példa nélkül állt békeidőben. 2020-ban hirtelen leállást okozott a járvány és az arra adott hatósági válasz, majd 2021-ben újraindult az élet, de országonként és ágazatonként eltérő módon. A pandémia ugyanis különféle mértekben érintette az országokat; nem egyforma gazdaságpolitikát folytattak a tagállami kormányok, például abban, hogy milyen mértékben erősítettek rá a hazai keresletre.
Az viszont közös volt, hogy a gazdasági output 2020-ban mindenhol csökkent, és 2021-ben minden országban nőtt. A személyes kapcsolatoktól (így a turizmustól) nagymértékben függő térségekben, különösen Európa déli felén, jelentősebb volt a visszaesés a járvány kitörésének évében, mint ahol a gazdasági szerkezet sajátosságai miatt kisebb befékeződést okoztak a mozgás-korlátozások.
A különös előzmények nyomán tehát 2022 eleje nem azonos konjunktúra-szakaszban találta a térség országait. Az eltérések megmutatkoznak mind a GDP, mind a fogyasztói árszint alakulásában, ahogy ez jól látszik a tényadatokból illetve az EU Bizottság előzetes 2022-es adataiból.
2022 elején, még mielőtt február 24-én megindultak volna az orosz csapatok a néhány naposnak gondolt ’spec-operációra’, az európai gazdasági képletben tehát közös volt az, hogy az európai gazdaságok gyors termelés-visszarendeződési szakaszban fejlődtek, ám egy szokatlan inflációs sokknak kitéve. Bár már korábban is kezdtek felgyűlni az infláció visszatérésének jegyei, 2020-ban az áremelkedési trendet egy időre megtörte a nagy gazdasági visszaesés, az életviszonyok hirtelen megváltozása, az otthonmaradás, az otthonról dolgozás, a közlekedés minimálisra szorítása. Az EU tagállamainak átlagos éves 0,3 százalékos fogyasztóiár-indexe szinte visszatérés a deflációs veszélyzónában; ám hamarosan ez fordult át 2021-ben 2,6 százalékra. Visszanézve csekély ez az inflációs szám, de nyilván gyorsuló folyamatokról van szó; ez érhető, hiszen a megelőző év visszaesésével szemben 5 százalékot meghaladó ütemben nőtt az EU gazdasága 2021-ben. Különös folyamatok zajlottak az energetikai ágazatban, ahol a 2020-as nagy mozdulatlanság nyomán az energiatermelő cégek visszafogták a kitermelést, lassították a fejlesztési projekteket. A kereslet viszont 2021 során gyorsan visszatért, és az év végén már az energia (és néhány fontos nyersanyag) fizikai hiánya fogta vissza a gazdasági fejlődést. Egyben megemelte a termelői és fogyasztói árakat.
Az orosz politikai vezetés észlelte az energetikai helyzet sajátosságait, és utólag látható módon 2021 során a maga eszközeivel igyekezett is manipulálni az árakat, szűkítve az európai ügyfelek ellátását. Ez annyiban sikeres is volt, hogy az Ukrajnát ért agresszió nyomán kivetett nyugati büntető intézkedések tárgya között egészen a 2022-es év végéig nem szerepelt az orosz olaj, földgáz, áram. Sőt amíg nem ment végbe a nagy európai vevők piacváltása, a szűkös kínálat miatt átmenetileg megugrottak a nyersanyagárak, és így az orosz bevételek. Ez a körülmény érvet adott az orosz propagandának és a nyugati közösség által kivetett szankciók ellendrukkereinek: lám-lám, a szankciós politika nem működik.
De az orosz kalkuláció nem vált be, ebben sem. Ukrajna talpon maradt, és az orosz energetikai függés tényét addig is ismerő, attól tartó európai kormányok az Európai Bizottság hathatós együttműködésével meglepő eltökéltséggel és szakmai hatékonysággal lényegében elvégezte a leválás már rég időszerű feladatát.
Igaz, a gáztárolók feltöltésének idején igen drágán kellett megvenni a földgázt, de a gázkereslet mérséklésével és alternatív források kiépítésével a kereslet-kínálati viszonyok alaposan megváltoztak. Segített az enyhe tél, de legfőképp a diverzifikációs törekvések sikere. Az ellátási fordulat sebessége és mértéke általános meglepetést okozott az elemzőknek. Ez egyben olyan pozitív tapasztalat, amelyre a szorosabb európai együttműködés hívei a továbbiakban is támaszkodhatnak. A közös vakcina-beszerzés sikeréhez hasonló, de stratégiai szempontból még jelentősebb ez az ügy (mert ne maradjon kétség: a hatékony oltóanyagok koordinált uniós legyártatása és szétosztása mind ár-versenyképességi, mind érdek-koordinációs szempontból siker volt, míg a magyar különút a maga korrupciógyanús beszerzéseivel, drága és bizonytalan minőségű oltóanyagaival, nem volt sikertörténet).
A sikerekből a nyugat-európai magországok és a szoros együttműködésben érdekelt peremvidéki államok sok más területen is továbbléphetnek; ez is az egyik különös hozadéka a putyini háborúnak. Sajnálatos, hogy a magyar külpolitikai és gazdaságpolitikai különutas döntések lényeges pontokon távolítják hazánkat a szerveződő belső körtől.
Vajon igaz-e az, hogy a háború, az arra adott nyugati szankciós csomag aránytalanul megterhelte az európai gazdaságokat, és ehhez képest nem okozott érdemi veszteséget az orosz gazdaságnak? Ezt a narratívát nagy erővel terjeszti az orosz propaganda, és jelen van az európai közbeszédben is (nálunk egész különleges módon állami szinten is).
A gazdasági adatok többféle következtetésekhez felhasználhatók, de egészében véve az európai fejlődés karakterét a járvány utáni helyreállítási szakasz határozta meg, és arra rakódtak a háborús körülmények. Jól látható, hogy a 2021-ben már gyorsuló infláció Európában nagy lendületet vett 2022 során. Igen, de 2021/22 az Egyesült Államokban és más nettó energiaexportőr országokban is együtt járt az árszint negyedszázada nem tapasztalt mértékű megemelkedésével. Ami nálunk színezi a képet: Európában az import megdrágulása és az energetikai relációváltás költsége súlyos többletkiadásokkal járt, mindez pedig nagy egyszeri árszint-növelést okozott. A globális inflációs hullám azonban alapvetően a leállás-újraindulás miatti sajátos helyzet miatt fejlődött ki, amelyre a jóléti társadalmakban a komoly jövedelmi transzferek rá is erősítettek.
Ezeken túl további tényező volt az európai nettó importőr gazdaságokat érintő energiaár-drágulás, a rossz termés és egy sor helyi tényező.
Nyilvánvaló lódítás az egész inflációt a háborúnak, pláne a „brüsszeli szankciós politika” következményeinek betudni.
2022 a normalizálódás éve lett volna Európában, a termelési láncok helyreállásával illetve részben átrendeződésével, a zöld átmeneten való munkálkodással. Ehelyett kényszerből fel kellett gyorsítani az orosz energiaimporttól való megszabadulás folyamatát. Nehéz megmondani ezért, hogy a gazdasági növekedés 2022-ben mennyivel lett volna nagyobb a háború nélkül, és az EU átlagában mért 7-8 százalékos éves fogyasztóiár-index milyen mértékben lett volna kisebb. Az látható, hogy a negyedszázada nem mért infláció cselekvésre késztette a jegybankokat, a kamatemelés pedig visszafogja 2023-ban is a gazdasági növekedést Európában. Ha viszont valaki a rendkívüli, igen sajátos 2021-es év uniós növekedési indexét (5,3 százalékot) lobogtatja annak bizonyítékául, hogy Európa 2022-ben a szankciók miatt csupán (?) 3,5 százalékot ér el, és 2023-ban is legfeljebb a recessziót fogja elkerülni, nyilván erőszakot tesz a logikán és a tényeken.
Végül térjünk ki az orosz gazdaságra is. Vajon miért nem lett nagyobb hatása a nyugati gazdasági szankcióknak az orosz teljesítményre? Sok elemző azonnali és mély visszaesést feltételezett, és csalatkozott várakozásaiban.
2022 tavaszán már megvizsgáltuk a korábbi kereskedelmi szankciók tapasztalatait: a gazdasági büntető intézkedések technikai értelemben akkor hatásosak, ha széleskörű nemzetközi közösség mondja ki és tartatja be azokat, így a szankcionáltnak nem egyszerű és semmiképp nem költség nélküli annak megkerülése – ez pedig elmondható a mostani esetről (Gazdasági szankciók: mi célból, hogyan, meddig? 2022. március 3.). Aki azonban azt várta, hogy az orosz GDP látványosan összeomlik a nyugati szankcióktól, az elfeledkezett a (kényszerű) helyettesítés némileg kiegyensúlyozó hatásáról. Ha a modern nyugati technológiához már nem lehet hozzáférni, akkor jönnek a hazai pótmegoldások: ezek minősége nem éri el az addigi importét, de a termelés nem esik vissza akkora mértékben, mint ahogy mechanikusan következne az élenjáró technológia importjának leállásából. Nyugati high-tech alkatrészek nélkül is lehet személyautót gyártani, de nem olyan kényelmi és biztonsági szinten, mint korábban.
A foglalkoztatottság sem romlik (de a termelékenység igen). Sőt a katonai sorozások (és a mozgékonyabbak külföldre menekülése) nyomán a gazdasági visszaesés ellenére nem kell eleinte a munkanélküliség megugrásával számolni. Mivel az uniós gazdasági szankciók eleinte nem érintették az energetikát, de kiterjedtek a technológiai (potenciális katonai felhasználású) területekre, az orosz gazdasági növekedési képesség nem 2022-ben szenvedi el a legnagyobb veszteséget: a károk folyamatosan lépnek fel. A gáz- ás olajbevételek visszaesése viszont hamar hat, és igen érzékenyen érinti az orosz államháztartást és külső egyensúlyi viszonyokat.
Így az a hozzávetőleges adat (hiszen az orosz hivatalos statisztikákat nagy fenntartással kell kezelni), mely szerint 2022-ben mindössze 3 százalékkal zsugorodott az orosz GDP, és hasonló méretű (értsd: nem drasztikus) recesszió várható 2023-ban, igazából nem adja vissza azt a veszteséget, amellyel az orosz állam vezetőinek kell számolniuk a nyugatiakkal korábban kialakított együttműködési rendszer szétesésének következtében. A modernizációs hatások lassan, de folyamatként érvényesülnek, és minél tovább tart az elszigeteltség, annál több pótmegoldás válik tartóssá, egy idő múlva nélkülözhetetlenné. Ez az orosz gazdaságvezetés gondja - az nem tudható, hogy ennek a felismerése kihat-e a katonapolitikai döntésekre.
