terjeszkedés, beruházás, expanzió, növekedés, bővítés, fejlesztés
2013. december 20. 13:49
Magyarországon hozza létre fuvarozási vállalatát a Magnit, Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, amely így egy 1000 kamionból álló flottát és az azt kiszolgáló infrastruktúrát hoz létre Kelet-Magyarországon, körülbelül 1500 új munkahelyet teremtve ezzel - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. december 7. 10:37
Félmilliárd forintot megközelítő beruházással fejleszti technológiáját és bővíti infrastruktúráját, valamint dolgozói létszámát az észak-amerikai központú, autóipari bőrgyártással foglalkozó Eagle Ottawa Szolnokon - közölte a cég az MTI-vel.
2013. december 6. 05:40
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdte működését a több mint ötmillió eurós beruházással létesített szerszámkészítő központ - jelentette be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön, a gyárban tartott ünnepélyes sajtótájékoztatón.
2013. december 5. 14:43
Helyesnek bizonyult a magyar kormány tavalyi döntése, amellyel új szintre emelte az országban működő nagyvállalatokkal való együttműködését - jelentette ki Varga Mihály a villamosipari Schneider Electric és a kormány közötti stratégiai megállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön a francia cég szigetszentmiklósi logisztikai központjában.
2013. december 5. 12:10
Magyarország visszakerült a befektetők térképére - hangoztatta a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Debrecenben, a regionális és innovációs parkban, a Xanga-cégcsoport 8 ezer négyzetméteres üzemcsarnokának avatásán.
2013. november 29. 10:25
Alig találni néhány szeplőt a harmadik negyedéves beruházási számokon.
2013. november 29. 08:00
A tavalyi harmadik negyedévhez képest 9,8, az április, június közötti időszakhoz viszonyítva pedig 1,3 százalékkal nőttek a beruházások.
2013. november 28. 08:52
Elégedettek eddigi magyarországi beruházásaikkal és további befektetéseket terveznek a koreai vállalatok Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
2013. november 22. 16:07
Az integrált logisztikai szolgáltatásokat nyújtó török Ekol csoport 1 millió eurós befektetéssel megalakította az Ekol Hungary Kft.-t, a magyar cég 2014-ben 7 és fél millió eurós forgalmat vár, megcélozva ezzel a piacvezetői szerepet a Magyarország-Törökország útvonalon - közölte a magyar leányvállalat pénteken az MTI-vel.
2013. november 21. 12:13
A győri Graboplast Zrt. 6,4 milliárd forintért új padlógyártó üzemet épít Tatabányán, a beruházáshoz 1,6 milliárd forint támogatást kapnak a kormánytól - jelentette be a cég főrészvényese csütörtökön Tatabányán, a vállalat PVC újrahasznosító üzemének átadásán.
2013. november 20. 08:28
Nem jelenti a stratégiai partnerség felrúgását, ha van egy olyan nemzetközi piaci fejlemény, ami nem befolyásolható sem a Jabil Circuit magyarországi cége, sem a magyar kormány által - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek kedden telefonon adott nyilatkozatában.
2013. november 19. 14:16
A német Bosch csoport 2014 második felétől a gyártás bővítését tervezi miskolci kéziszerszám gyárában: a faipari elektromos szerszámok gyártása és fejlesztésének egy része is Miskolcra kerül, ahol ezzel 320 új munkahelyet teremt a cégcsoport 2016 végéig - közölte a Bosch kedden az MTI-vel.
2013. november 15. 15:28
Gyárat épít Miskolcon a japán Takata, ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari beszállító vállalat elnöke pénteken a Parlamentben.
2013. november 14. 06:25
Telekvásárlással gyártóbázisa bővítését, valamint a dolgozói létszám emelését is tervezi a dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. a közeljövőben Pécsett - tájékoztatott a pécsi polgármesteri kabinetiroda.
2013. november 9. 14:40
Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy a Német Iparszövetség (BDI) magyarországi befektetésekre bátorítsa a német vállalkozásokat - mondta Ulrich Grillo, a BDI elnöke pénteken Budapesten, a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyaláson.
2013. október 21. 12:52
Felavatták hétfőn az Audi győri logisztikai parkját, a járműgyár közelében 10 milliárd forintból épült létesítmény 300 új munkahelyet teremtett.
2013. október 20. 16:19
Az Opel Magyarország szentgotthárdi Flex motorgyár projektje keretében eddig 400 dolgozót vettek fel, és az év végéig további 60-nal nő a létszám - tájékoztatta Csontos Judit szóvivő, kommunikációs szakértő az MTI-t.
2013. október 17. 07:25
A Thai President Foods 300 millió thai baht (2,1 milliárd forint) befektetéssel élelmiszeripari üzemet vásárol Magyarországon, hogy megvesse a lábát az európai piacon - írja a thaiföldi The Nation hírportál.
2013. október 16. 08:04
Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. a Komárom-Esztergom megyében levő Bajon befejezte logisztikai központjának fejlesztését, amely Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb gumiabroncs-raktára lett.
2013. október 16. 06:01
Az autókölcsönzéssel foglalkozó Avis Budget csoport tovább bővíti budapesti szolgáltatóközpontját - közölte a cég kedden. A vállalat 150 új dolgozót vesz fel.
2013. október 14. 10:22
Felavatták a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában hétfőn. A 60 millió euróból (18 milliárd forint) egy év alatt épült üzemben az Audi több modelljéhez gyártanak lökhárítókat.
2013. október 12. 14:22
Acélipari szolgáltatóközpontot létesített Budapesten a német ThyssenKrupp konszern magyarországi tagvállalata, a ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt., összesen 2 millió eurós beruházással.
2013. október 12. 11:14
Hétfőn avatják fel a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában; a társaság korábbi közlése szerint a 60 millió euróból épülő üzemben az Audi három modelljéhez gyártanak lökhárítókat.
2013. október 9. 09:19
Új, 65,6 millió euró értékű beruházást valósít meg Cegléden a nagyteljesítményű félvezetők gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Infineon Technologies vállalatcsoport.
2013. október 1. 15:34
Új dohánygyár épül Debrecenben, a Róna Dohányfeldolgozó Kft. 2,5 milliárd forintos beruházásához 322,5 millió forint európai uniós támogatást nyert - közölte Stefan Blattner, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezetője kedden, a beruházás bokrétaünnepségén.
2013. szeptember 27. 11:43
Újabb 240 munkahelyet teremt Miskolcon a Vodafone Magyarország., a város önkormányzata a cég beruházásához 130 millió forintos támogatást biztosít - jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.
2013. szeptember 26. 15:48
Orbán Viktor miniszterelnök felavatta csütörtökön a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. új székesfehérvári gyárát, a 12 milliárd forintos beruházás 350 új munkahelyet teremt.
2013. szeptember 24. 08:16
Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja - közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.
2013. szeptember 20. 12:37
Az egri székhelyű ZF Lenksysteme Hungária Kft. szeptember elején tette le a leendő maklári gyárának alapkövét - írja a cég az mfor.hu-nak küldött közleményében.
2013. szeptember 19. 11:55
Magyarország mára az autóipar európai fellegvára lett az elmúlt három évben meghozott intézkedéseknek, így az adórendszer átalakításának, a rugalmas munka törvénykönyve megalkotásának és a szakképzés reformjának eredményként - mondta Szijjártó Péter csütörtökön Szolnokon, az F. Segura spanyol autóalkatrész-gyártó cég gyáravató ünnepségén.
2013. szeptember 19. 10:10
A magyar mezőgazdaság elismerésének nevezte a Glencore cégcsoport foktői Pannon Növényolajgyárának felépítését Orbán Viktor miniszterelnök a Bács-Kiskun megyei településen tartott csütörtöki gyáravató ünnepségen.
2013. szeptember 16. 07:43
Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke hétfői megbeszélésük után az Országházban.
2013. szeptember 13. 05:40
Magas minőségű férfiruházati termékek befejező kézi varrását végző olasz cég kezdi meg működését hétfőtől Nagykanizsán - közölte a társaság magyarországi ügyintézője csütörtökön a Zala megyei városban.
2013. szeptember 11. 12:43
A Spar Magyarország Kft. mintegy másfél milliárd forintból bővíti bicskei húsüzemét, a fejlesztést követően 35 új munkahely megteremtésére nyílik lehetőség – közölte a cég kommunikációs vezetője
2013. szeptember 9. 09:52
Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. szeptember 6. 12:16
Átadták a dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. másfél milliárd forintból épült új, 4200 négyzetméteres üzemcsarnokát Pécsett pénteken.
2013. szeptember 4. 05:04
A közép-kelet-európai térség hét országában zajló fejlesztéseket összehangoló központot hozott létre a Deutsche Telekom (DT) Budapesten a televíziós szolgáltatások erősítése céljából - jelentették be kedden Berlinben.
2013. augusztus 29. 13:19
Szikszóra telepíti gyártóbázisát a németországi REDO Water System, a vízfertőtlenítő berendezéseket előállító társaság szeptemberben megkezdi az alkalmazottak toborzását és felvételét - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata.
2013. augusztus 28. 10:34
A kontaktlencse gyártásával foglalkozó Sauflon CL Kft. 180 új munkahelyet hoz létre Gyálon - jelentette be a cég gyáli üzemében Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Peer János a Sauflon CL Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.
2013. augusztus 6. 13:37
Egy 13-15 milliárd forintos zöldmezős beruházásként jön létre Mohács térségében az nagy kapacitású vágóhíd, amelynek egyik befektetője Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a vágóhíd éves kapacitása egymillió sertés lenne egy műszakban.
2013. augusztus 2. 09:40
A következő hetekben két amerikai cég is bővít Magyarországon - mondta korábban Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Az első a GE volt, és most itt a második: a Procter & Gamble.
2013. július 31. 09:25
A következő hetekben két amerikai cég is bővít Magyarországon - mondta korábban Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Az első már meg is van: a GE bővíti fóti gyárát.
2013. július 29. 06:34
Ezen a héten újabb két amerikai nagyvállalat jelent be magyarországi bővítést - tájékoztatta a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke hétfőn.
2013. július 16. 05:40
Elkészült a Woertz AG több száz négyzetméteres összeszerelő üzeme Orosházán, a csarnokban a termelés a napokban elkezdődött. A munkahelyek száma két-három éven belül elérheti a száz főt.
2013. július 15. 14:04
Magyarországon hozza létre európai kutató-fejlesztő központját az egyiptomi Eva Group, az észak-afrikai és a közel-keleti térség vezető gyógyszeripari és kozmetikai vállalatcsoportja - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2013. július 12. 13:31
Újabb, 8600 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokkal bővítette szombathelyi gyáregységét az amerikai elektronikai gyártó Jabil Circuit Magyarország Kft; Szijjártó Péter a pénteki avatóünnepségen úgy fogalmazott: ez az újabb beruházás is bizonyítja az amerikai termelőtőke bizalmát Magyarország iránt.
2013. július 12. 12:55
Mintegy másfél milliárd forintos beruházással áttelepül egy közvilágítási lámpatesteket gyártó üzem Oroszországból Balatonlellére, a termelést várhatóan jövő év elején kezdi az új üzem, kezdetben 100-150, majd 400-600 embernek teremtenek munkahelyet - tájékoztatta Kenéz István, Balatonlelle polgármestere.
2013. július 10. 13:10
Átadták szerdán Tatabányán az önkormányzat és az AVE Magyarország közös beruházásában készült biogázüzemet, amelyet közel 3 milliárd forintos költséggel építettek fel, lakóterületektől távol, az AVE Dubnik-völgyi hulladéklerakójának közelében.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
A 14 és 24 év közötti Junior-számlások örülhetnek.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor