terjeszkedés, beruházás, expanzió, növekedés, bővítés, fejlesztés
2015. január 16. 09:04
Csaknem hétmilliárd forintos beruházással épít ki kétszintű integrált forgalomirányítási rendszert vonalain a GYSEV, a kivitelezési munkák már az elmúlt év végén megkezdődtek és a tervek szerint 2016 márciusáig tartanak - közölte a vasúttársaság szóvivője az MTI-vel pénteken.
2015. január 15. 13:55
Az Alpine japán tulajdonú elektronikai vállalat 39 millió dollár értékű beruházással fejleszti biatorbágyi gyárát, ezzel 2018-ig megduplázza termelési kapacitását és 500 új munkahelyet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2015. január 12. 12:31
Három új amerikai beruházás érkezik Magyarországra - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2014. december 29. 09:55
A külföldi befektetők továbbra is jó befektetési célpontnak tartják Magyarországot - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
2014. december 12. 04:34
Egy friss kimutatás egész jól rávilágít arra, hogy miért is vonzó hazánk a bővítést tervező gyárak és termelő cégek számára.
2014. december 10. 13:25
33 millió eurós (9 milliárd forint) beruházással bővíti dunaföldvári etanolüzemét a Pannonia Ethanol Zrt., a bővítéshez 25 millió eurós hitelnyújtásról írt alá megállapodást a társaság a Magyar Export-Importbank Zrt. (Eximbank) vezérigazgatójával szerdán, Dunaföldváron.
2014. december 2. 18:07
Hosszú várakozás után nyitja meg harmadik magyarországi üzletét a svéd áruházlánc, az új egység a XXIII. kerületben, Soroksáron lesz.
2014. december 2. 14:52
Nagyteljesítményű geotermális erőmű épül Battonyánál 116 millió euró befektetésből. A "Dél-Alföldi EGS erőmű" projekt 39,3 millió euró uniós támogatást kapott az innovatív, megújuló energiák előállítását támogató NER300 program keretéből - jelentették be kedden délután Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott Békéscsabán sajtótájékoztatón.
2014. november 28. 14:37
Összesen másfél milliárd forintért megvásárolta és több mint a duplájára bővítette a vasútépítés során műszaki háttérbázisként szolgáló üzemcsarnokot a Swietelsky Vasúttechnikai Kft. Celldömölkön.
2014. november 28. 14:22
Új gyártócsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Cégcsoport, a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ipari parkjában.
2014. november 28. 12:31
Az idei év harmadik negyedévében a középületek felújítását és közparkok építését is magába foglaló nemzetgazdasági ág beruházásai nőttek a legnagyobb mértékben.
2014. november 28. 08:01
Az idei év harmadik negyedévében is kétszámjegyű volt a beruházások volumenének növekedése, bár ez alatta marad az első két félévi adatnak.
2014. november 28. 06:55
A dél-koreai Woory Industries Magyarországra telepíti következő, tizedik üzemét.
2014. november 27. 05:16
A befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt annak ellenére is, hogy a német és az amerikai sajtóban most nem csillagos ötös az ország imázsa - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Budapesten.
2014. november 21. 07:40
Elismerte a nemzetgazdasági tárca, hogy a korábban közölt 11,2 milliárd helyett valójában 40 milliárd forinttal támogatja az állam az Audi győri gyárberuházását - írja a Magyar Nemzet.
2014. november 19. 06:25
Erős évzárást prognosztizál a működőtőke-beruházások terén a HIPA nemrég kinevezett elnöke, aki a Világgazdaságnak elmondta: jelenleg 92 beruházási tervről tárgyalnak, és idén már több mint egymilliárd euró értékben kötöttek üzleteket.
2014. november 18. 13:07
A tervek szerint a jövő év közepén megkezdi citromsav gyárának építését a kínai RZBC konszern Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a cég 31 milliárd forintot fordít a beruházásra, az üzem 165 embernek ad majd munkát - közölte Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke kedden sajtótájékoztatón, Miskolcon.
2014. november 5. 13:22
Magyarország ma már elképzelhetetlen az Audi nélkül, ahogy a járműkonszern is elképzelhetetlen itteni tevékenysége nélkül - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Audi TT Roadster sorozatgyártásának hivatalos elindítása alkalmából tartott szerdai rendezvényen, Győrben.
2014. október 28. 14:04
November elejéig 250 új munkatárs felvételét tervezi oroszlányi gyárába a kínai tulajdonban lévő, kipufogócsonkokat és turbófeltöltő-házakat gyártó Wescast Hungary Zrt. - tájékoztatta a Wescast vállalatcsoport igazgatótanácsának alelnöke, a társaság európai elnöke az MTI-t.
2014. október 28. 12:13
Átadta budapesti ügyfélszolgálati központját az Emirates dubaji légitársaság kedden.
2014. október 23. 07:04
Több mint 1,7 milliárd forint értékű technológiai fejlesztés keretében flexografikus nyomdagépet kap az osztrák érdekeltségű Dunapack Papír-és Csomagolóanyag Kft. nyíregyházi gyára.
2014. október 17. 13:40
A magyar emberek jól teljesítettek az elmúlt években, mindenki szeretne ilyen munkaerővel dolgozni és olyan biztonságos és kiszámítható helyen befektetni, mint amilyen Magyarország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Milánóban a közmédiának nyilatkozva.
2014. október 16. 10:04
Átadták az SAP új irodaépületét a budapesti Graphisoft parkban. A 120 embernek helyet adó új irodára az üzleti szoftvercég bővülése miatt volt szükség. A vállalatnál továbbra is zajlik létszámbővülés, hamarosan egy új szolgáltatási központot építenek fel Budapesten.
2014. október 11. 06:28
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Apollo Tyres Hungary Kft. Gyöngyöshalászon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
2014. október 9. 11:46
Miskolcon építi fel első európai gyárát a főleg járműipari alkatrész-gyártásban érdekelt szingapúri központú Patec-konszern, a beruházásról Andy Wong, a PATEC Precision Kft. ügyvezető igazgatója és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármestere csütörtökön szándéknyilatkozatot írt alá a miskolci városházán.
2014. október 8. 16:22
A németországi Edelmann csoport közel 5 milliárd forint ráfordítással nyomdaipari üzemet épít Zalaegerszegen, az északi ipari parkban.
2014. október 7. 14:37
A Róna Dohánytermelő Kft. 3,1 milliárd forintos beruházásával elkészült a cég új debreceni dohánygyára, amely 440 embernek ad munkát - jelentette be Marc Wagener, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezető igazgatója kedden, a gyár átadásán.
2014. október 7. 11:40
Integrált szervezetet hozott létre a Nitrogénművek Zrt., amely az eddigi műtrágya mellett vetőmag- és növényvédőszer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkozik - közölte Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2014. október 6. 10:10
Tízmillió eurós beruházással bővíti nagykanizsai gyártóüzemét az amerikai Honeywell - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2014. október 4. 17:58
Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján.
2014. október 3. 07:01
Új üzemcsarnokkal bővítette termelőkapacitását és 50 fővel növelte alkalmazottai létszámát Győrben a Märklin modellgyár - számolt be csütörtökön a presseportal.de hírportál.
2014. október 2. 13:46
Mintegy 4,5 milliárd forint költséggel nyomdaipari beruházást indít Zalaegerszegen az északi ipari parkban a németországi Edelmann csoport - közölte Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármesterjelöltje (Fidesz-KDNP) csütörtökön, sajtótájékoztatón.
2014. szeptember 30. 15:43
Munkások nélkül nem fog előremenni az ország - mondta Orbán Viktor a Büttner Kft. új CNC tanműhelyének avatásán kedden Nagyatádon.
2014. szeptember 30. 10:10
A legkorszerűbb, melegenalakító berendezések beszerzésével lezárult a karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. esztergomi gyárának 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása - közölte a társaság ügyvezető igazgatója kedden az MTI-vel.
2014. szeptember 24. 04:55
A japán Bridgestone tatabányai gumiabroncs-gyárának új üzemében már felszerelték a gépeket, az év utolsó negyedében megkezdik a próbagyártást - írta a szerdai Napi Gazdaság.
2014. szeptember 23. 14:16
Ezer új DAF vontatóval frissíti flottáját a Waberer's International Zrt., a beszerzésről szóló megállapodást a hannoveri IAA nemzetközi haszongépjármű vásáron írta alá Wáberer György, a Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója és Ron Bonsen, a DAF kereskedelemért felelős igazgatósági tagja - közölte a magyar fuvarozó társaság kedden az MTI-vel.
2014. szeptember 23. 12:31
Oda jutottunk, hogy 10 millió emberből valamivel több mint 4 millió 100 ezer dolgozik, és mindannyian fizetünk adót; ez azt jelenti, hogy többen toljuk a szekeret, mint ahányan ülünk rajta - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyógyszergyártó részlegének avatásán.
2014. szeptember 23. 10:31
Összesen 4,1 millió eurós, mintegy 1,3 milliárd forintos fejlesztést zárt le az egészségügyi felszereléseket gyártó mosonmagyaróvári Nolato Kft., jelentették be a társaság vezetői kedden, sajtótájékoztatón.
2014. szeptember 22. 12:25
A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. mintegy 871 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el egy 2,9 milliárd forintot meghaladó beruházásához, amelynek keretében új termelő berendezéseket, eszközöket szerez be, és 50 új munkavállalót is felvesz - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
2014. szeptember 22. 03:34
Górcső alá vettük az elmúlt napokban bejelentett gigaberuházásokat, melyek közel 3000 új munkahelyet hoznak majd létre összesen 245 milliárd forintért.
2014. szeptember 21. 08:31
Két kínai vegyipari vállalat is citromsavgyárat épít a következő években Magyarországon. A Szolnokon és Kazincbarcikán épülő gyárak várható termelése összesen évi 160 ezer tonnát tesz majd ki, ezzel a világ citromsavtermelésének előreláthatóan több mint 8 százaléka származhat Magyarországról.
2014. szeptember 20. 12:01
Lerakták a mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő napelemgyár alapkövét szombaton Csorna határában. Áder János köztársasági elnök, a város szülötte, díszpolgára az eseményen kiemelte: az üzemben évente annyi napelem készülhet, amennyi 300 ezer ember éves energiaigényét fedezheti.
2014. szeptember 18. 10:55
A magyar gazdaság olyan szakaszba jutott, amikor nem átmeneti, hanem tartós növekedésről beszélhetünk, ami azt mutatja, a magyar gazdaság rátalált a helyes útra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az Univer Zrt. 3,5 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásának átadásán.
2014. szeptember 18. 09:31
Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését - jelentette be Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
2014. szeptember 17. 14:28
Az indiai Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt majd.
2014. szeptember 16. 15:13
Csúcstechnológiát képviselő vállalat telepít egy teljes gyártófolyamatot Miskolcra - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, miután a magyar kormány nevében stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Takata japán autóipari céggel.
2014. szeptember 9. 18:13
Elhelyezték kedden a China BBCA Group Corporation magyar-kínai közös beruházásban Szolnokon 34 milliárd forintból felépülő citromsavgyárának alapkövét, egy időkapszulát.
2014. szeptember 8. 11:34
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar kormány 95,7 millió eurós - megközelítőleg 29 milliárd forintos - regionális beruházási támogatást nyújtson az Apollo Tyres (Magyarország) Ltd. számára a gyöngyöshalászi gumiabroncsgyár felépítéséhez.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor