terjeszkedés, beruházás, expanzió, növekedés, bővítés, fejlesztés
2015. július 17. 12:13
A padlógyártó Graboplast Zrt. a következő két évben 8,7 milliárd forint értékű beruházást hajt végre exporttevékenységének bővítésére, amihez egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Jancsó Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója.
2015. július 14. 14:25
Egyedi kormánydöntés alapján 1,6 milliárd forint támogatást ad a kormány a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki, 3,2 milliárd értékű beruházásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.
2015. július 13. 18:10
A következő 3 évben 40 millió dolláros befektetéssel 400 új munkahelyet hoz létre a CooperVision amerikai kontaktlencsegyártó cég a gyáli ipari parkban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón hétfőn, a helyszínen.
2015. július 8. 10:55
Gabona-feldolgozó gyárat épít zöldmezős beruházással a Szolnok melletti Tiszapüspökiben a Tisza-TK Projekt Kft., a 145 millió euró (nagyjából 45 milliárd forintos) beruházással megépülő üzem a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb élelmiszeripari beruházás Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2015. június 29. 11:13
Évi 2 millió euró értékű, 5 évre szóló, futóművek szállítására vonatkozó megállapodást írt alá a Rába egy európai prémium kategóriás járműgyártóval - közölte a győri járműipari vállalat.
2015. június 29. 10:55
Csaknem 3,5 milliárd forint értékben bővíti gyártókapacitását az adatátviteli csatlakozókat és kábeleket gyártó német Rosenberger cég magyarországi leányvállalata, a fejlesztéssel 250 új munkahely jön létre a jászárokszállási üzemben - jelentették be hétfőn Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
2015. június 25. 13:37
Mintegy kétmilliárd forintos technológiafejlesztő beruházással százhúsz új munkahelyet teremt a jászberényi műanyagfeldolgozó, szerszámkészítő, akkumulátor-és vakolatgyártó, Jász-Plasztik Kft. - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a beruházás projektzáró ünnepségén csütörtökön.
2015. június 25. 05:25
Megduplázza logisztikai központjának területét az Audi Hungaria ebben az évben, jövőre pedig tovább bővítik a motorfejlesztő központjukat - értesült a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában arról ír, hogy a következő években a cég évi átlagban 90-120 milliárd forintot költhet a győri gyár bővítésére.
2015. június 24. 06:13
A Tetra Pak 14 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre magyarországi gyárában, a kibővített budaörsi üzemet és az új gyártósort kedden adták át.
2015. június 19. 09:22
Kilenc és félmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító társaság a Szolnoki Ipari Parkban, a beruházással 500 új munkahelyet teremt a cég - közölte a Tisza-parti város alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
2015. június 18. 10:22
A magyar külpolitika átalakítása a beruházásösztönzés szempontjából jól vizsgázott - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2015. június 17. 16:31
Folytatódik az Opel offenzívája, a cég 2018-ig 17 új motorral bővíti kínálatát, és ezek nagy része Szentgotthárdon fog készülni - mondta Peter Küspert, az Opel alelnöke szerdán Szentgotthárdon, a nyolcmilliomodik motor legyártása alkalmából tartott ünnepségen.
2015. június 11. 18:31
A hazai beruházások növekedését, az innovációt és az új munkahelyek létrejöttét ösztönző kormányzati döntések folytatását ígérte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a járműipari beszállító Parat Ungarn Kft. új, szügyi üzemcsarnok-avatóján csütörtökön.
2015. június 11. 07:10
A német Daimler AG a magyarországi tevékenységének bővítését mérlegeli, és erről megindultak a tárgyalások a magyar kormánnyal - mondta az MTI-nek szerdán Stuttgartban a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
2015. május 28. 10:37
Zöldmezős beruházásban, 2017 tavaszáig két, acélszerkezetű építőanyagokat előállító gyárat épít 25 millió eurós beruházási költséggel Magyarországon az olasz gyökerekkel rendelkező Metecno csoport - jelentette be Alyyan Nabeel, az erre a célra létrehozott Swedsteel-Metecno Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2015. május 28. 07:07
4,5 százalékkal esett vissza éves alapon a nemzetgazdasági beruházások volumene, közölte csütörtök reggel a KSH. Negyedéves alapon a szezonálisan kiigazított visszaesés mértéke 1,1 százalékos volt.
2015. május 27. 11:25
Szingapúri vállalatok magyarországi beruházásairól és magyar cégek szingapúri befektetéseiről tárgyalt szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a délkelet-ázsiai országban, ahol több konkrét befektetésről, így egy új, Miskolcon létesítendő gyár építéséről született megállapodás.
2015. május 22. 13:52
Felavatták a nemzetközi TDK csoporthoz tartozó EPCOS Kft. 10,5 milliárd forintos beruházással kiépített 14 ezer négyzetméter alapterületű fejlesztő- és gyártóközpontját pénteken Szombathelyen.
2015. május 22. 12:16
A kínai Shanghai Feilo Acoustics CO, Ltd. LED-lámpákat gyártó üzemet épít Sárospatakon, a 30 millió eurós beruházás előkészítéséről pénteken írt alá szándéknyilatkozatot Zhuang Shena'n a kínai cég vezérigazgatója, Aros János, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere és Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője.
2015. május 22. 05:55
Átadták a francia Axon anyavállalat mintegy másfél milliárd forintos, zöldmezős beruházással felépített kábelgyárát csütörtökön Kecskeméten.
2015. május 20. 11:49
Befejeződött a magyarországi Hankook-gyár bővítésének harmadik üteme, az összesen 313 millió eurós (mintegy 94 milliárd forintos) beruházás révén 950 új munkahely jött létre és 19 millió abroncsra nőtt a rácalmási üzem éves gyártókapacitása.
2015. május 12. 12:34
A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására – mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden Kecskeméten.
2015. május 12. 11:49
A Sinia Bútorgyártó Kft. új gyárát adták át kedden a Bátonyterenyei Ipari Parkban. A belga tulajdonú cég a mintegy kétmilliárd forintos beruházásának köszönhetően 150 embernek ad munkát a Nógrád megyei városban.
2015. május 7. 12:25
Több mint 30 millió eurót fektet be idén az Invitel Távközlési Zrt., melynek keretében átfogó fejlesztési programot indít lakossági- és üzleti szegmensében - jelentette be David Blunck, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2015. május 7. 11:16
A Bourns Kft. csütörtökön átadott üzemében nyomaték és sebességváltó szenzorok készülnek majd.
2015. május 5. 14:31
Uniós források felhasználásával, 3 milliárd 477 millió forint összköltséggel építette ki habosított termék gyártókapacitását a móri telephelyű Fehrer Automotive-Rába Kft., amely ezzel száz új munkahelyet is teremtett - közölte a cég az MTI-vel.
2015. május 5. 14:22
Az Új Széchenyi Terv 658 millió forintos támogatásával, 1,5 milliárd forint összegű kutatás-fejlesztési (k+f) beruházást valósított meg Kecskeméten a gépipari és elektronikai rendszereket gyártó Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. - tájékoztatta a svájci székhelyű cégcsoport magyarországi leányvállalata kedden az MTI-t.
2015. április 30. 14:46
Csepelen épít logisztikai és raktározási terminált a vasúti szállítások lebonyolításával foglalkozó METRANS Danubia Kft., amely a beruházás első fázisában 200 új munkahelyet teremt.
2015. április 30. 13:37
A sikeres Magyarországhoz erős és sikeres családi vállalkozások kellenek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Lajosmizsén.
2015. április 29. 14:01
Kombinált pácoló és tűzihorganyzó gyárat épít fel a németországi Wuppermann AG 2016 közepére a gönyűi kikötőben, a mintegy 100 millió eurós (30,1 milliárd forint) beruházással készülő 32 ezer négyzetméter alapterületű üzem alapkövét szerdán tették le.
2015. április 28. 09:46
Több mint kétmilliárd forintos technológiai fejlesztést hajtott végre rétsági ostyagyárában az Urbán és Urbán Kft., így új termékekkel jelenik meg a piacon, és kétszeresére nő a gyártási kapacitás - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
2015. április 27. 12:10
Ötven új munkahely jött létre a mintegy 1,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a pápai Hirtenberger Automotive Safety Hungary járműbiztonsági rendszereket gyártó vállalatnál – tájékoztatta a cég vezetője hétfőn az MTI-t.
2015. április 23. 13:37
Új acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a tradicionális nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Miskolc Steel Mills Kft. és a DIGÉP MSM Kft. DIGÉP mini acél- és hengermű beruházásának alapkőletételén.
2015. április 15. 17:55
Felavatták szerdán az Emerson Process Management Magyarország Kft. új, 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárát Székesfehérváron, a cégcsoport szabályozó szelepeket gyártó Fisher üzletága egy több mint hárommilliárd forintos beruházást követően költözhetett a korábban a Philips tulajdonában lévő épületbe.
2015. április 13. 18:16
Az elektronikai részegységek hűtésére szolgáló kisméretű ventilátorokat gyártó Papst Hungary Kft. 4,5 millió euróból bővíti kapacitását Vecsésen: új üzemcsarnokot épít és 300 új munkahelyet hoz létre - tájékoztatta a cég gazdasági igazgatója az MTI-t hétfőn.
2015. április 12. 09:28
A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közlése szerint mintegy 600 millió forint szakképzési támogatást kap a Gyöngyöshalászon gumigyárat építő Apollo Tyres.
2015. április 10. 12:01
Az Apollo Tyres olyan országba fektet be, ahol a gazdasági növekedés Európában a legjobbak között van, ahol vállalt célkitűzés a munkanélküliség 3 százalékos szintre való visszaszorítása – mondta Orbán Viktor az indiai vállalat Gyöngyöshalászon mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel épülő gumigyárának alapkőletételén pénteken.
2015. április 4. 08:07
A Coca-Cola HBC Magyarország összesen több mint 439 millió liter terméket értékesített, és több mint 58 ezer vevőpartnerét szolgálta ki a múlt évben - közölte a cég az MTI-vel.
2015. április 3. 09:10
A magyar kormány európai uniós forrásból 507 millió forinttal támogatja a Le Bélier francia autóipari beszállító ajkai beruházásának első fázisát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2015. március 27. 16:19
Növeli termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt, az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott - mondta Thomas Geier gyárigazgató pénteken.
2015. március 24. 13:19
Immár nemcsak Budapesten és környékén, vagy a Nyugat-Dunántúlon van gazdasági pezsgés, hanem Magyarország más régióiban is - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Sátoraljaújhelyen, a német Wolf cégcsoport tulajdonában lévő Prec-Cast Öntödei Kft. új üzemcsarnokának átadásán kedden.
2015. március 23. 14:55
Tíz munkahely létesült az ajkai ipari parkban működő autóalkatrész gyártó cégnél három milliárd forintos uniós fejlesztésnek köszönhetően – közölte az MTI-vel a vállalat ügyvezetője.
2015. március 20. 10:34
Tizenkétmilliárd forint összértékű beruházást hajt végre Debrecenben a Schaeffler csoporthoz tartozó, gördülő csapágyakat gyártó FAG vállalat, a német autóipari cég újabb befektetése 72 új munkahelyet teremt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
2015. március 20. 07:07
Átadták az Év Befektetője díjakat csütörtökön Budapesten a Pesti Vigadóban rendezett Befektetői Gálán.
2015. március 11. 13:52
Mintegy 2,7 milliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását és technológiáját, teremtett több mint félszáz új munkahelyet a német tulajdonú Rosenberger Magyarország Kft. jászárokszállási gyárában – jelentette be a helyszínen a projekt szerdai zárórendezvényén az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
2015. március 5. 13:16
Tovább bővíti nyíregyházi gyárát a gumiabroncs-gyártással foglalkozó Michelin Csoport, a 40 millió eurós (12,2 milliárd forint) beruházás megvalósítása idén kezdődik és 2017 végére fejeződik be - közölte a francia óriáscég közleményben csütörtökön az MTI-vel. A cég nyírségi gyárában jelenleg is tart egy 15 millió euró értékű kapacitásbővítő beruházási program.
2015. március 5. 10:43
Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
2015. március 4. 19:04
Több mint 2,1 milliárd forintos összköltségű beruházással bővítette csomagolástechnikai palettáját füzesabonyi telephelyén a Pikopack Zrt. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
A 14 és 24 év közötti Junior-számlások örülhetnek.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor