2014. szeptember 19. 07:49
A kormány számos sportberuházást kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított.
2014. szeptember 19. 07:31
Az Egyesült Államok újabb 1 milliárd dolláros hitelgarancia nyújtását ígérte Ukrajnának - jelentette be pénteken Twitter-profilján Petro Porosenko ukrán elnök.
2014. szeptember 19. 07:16
A várakozások felső határát elérő, részvényenként 68 dolláros kezdeti árral, minden idők legnagyobb vállalati részvénykibocsátásával jelenik meg a New York-i Értéktőzsdén (NYSE) a kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata - derül ki az amerikai pénzügyi piaci hatóságnak (SEC) a csütörtöki tőzsdezárás után küldött értesítőből.
2014. szeptember 19. 07:07
A bruttó és a nettó átlagkeresetek egyaránt 3 százalékkal haladták meg az idén január-júliusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2014. szeptember 19. 06:55
A gazdasági verseny megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által, az elmúlt 5 évben kiszabott bírságok százas listáját két bank és három építőipari társaság vezeti - közölte a listát összeállító gazdasági információ szolgáltató cég, feketelista.hu az MTI-vel.
2014. szeptember 19. 06:40
Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette a kormány a Bombardier MÁV Hungary Kft.-ben a magyar állam részesedés-szerzését - az erről szóló kormányrendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
2014. szeptember 19. 06:25
Elemzők szerint legalább 100 milliárd eurónyi hitelt kellett volna csütörtökön kiosztania az Európai Központi Banknak (EKB), hogy sikeresnek lehessen mondani a célzott hosszú távú refinanszírozási programja (TLTRO) kezdetét, de az európai kereskedelmi bankok csak 83 milliárd eurónyi hitelt vettek fel.
2014. szeptember 19. 03:49
Régóta visszatérő kérdés, hogy azonos típusú, futamidejű és összegű kölcsönfelvétel esetén deviza- vagy forinthitelt volt-e érdemesebb felvenni. Az elszámoltatási törvény múlt heti elfogadása óta a téma újra napirendre került.
2014. szeptember 18. 19:25
Miután a Tesla Nevada államot választotta 5 milliárd dolláros akkumulátorgyár beruházásának helyszíneként, a döntéshozók összeraktak egy 1,3 milliárdos kedvezménycsomagot.
2014. szeptember 18. 15:19
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elutasította a Budapest Bank keresetét a hitelintézet állam ellen indított perében.
2014. szeptember 18. 13:58
A devizahiteleseket megsegítő első törvényt bírálta csütörtökön kiadott jegyzetében a Bankszövetség főtitkára. Mint hangsúlyozta, a kétszintű bankrendszer létrehozása óta húzott egyenleg azt mutatja: veszteségbe fordultak a magyar bankok.
2014. szeptember 18. 10:55
A magyar gazdaság olyan szakaszba jutott, amikor nem átmeneti, hanem tartós növekedésről beszélhetünk, ami azt mutatja, a magyar gazdaság rátalált a helyes útra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az Univer Zrt. 3,5 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásának átadásán.
2014. szeptember 18. 10:31
A gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre koncentrál a kormány a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszak forrásainak felhasználásakor - jelentette ki a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2014. szeptember 18. 09:31
Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését - jelentette be Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
2014. szeptember 18. 09:01
A svájci jegybank (SNB) fenntartja az 1,20 frankos árfolyamküszöböt az euróval szemben, szükség esetén kész gyengíteni a frankot, hajlandó külföldi devizát vásárolni és más eszközökkel is élni - közölte csütörtökön a svájci központi bank (SNB).
2014. szeptember 18. 08:13
Az előző évinél 6,1 százalékkal több, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett 2014-ben, a tavalyinál 3,1 százalékkal nagyobb területen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2014. szeptember 18. 08:01
Két vasúti és egy közúti, már folyamatban lévő nagyprojekt finanszírozását hagyta jóvá az Európai Bizottság az elmúlt hetekben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
2014. szeptember 18. 07:31
Méghogy hatékonyak lennének a piacok? Ugyanmár! Hiszen a kérdésemre, hogy miért veszik az XY részvényt, egyre többször hallom, hogy "ETF flow" van. Mit is jelent mindez?
2014. szeptember 18. 05:16
Kifulladni látszik a gyógyszergyárakat készítményeik árának csökkentésére kényszerítő, úgynevezett vaklicit intézménye, legalábbis erre lehet következtetni az októbertől hatályos új gyógyszerárakból - írta a Világgazdaság csütörtöki számában.
2014. szeptember 18. 04:46
Az MNB kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az ALBA Takarékszövetkezet felszámolását. Húsz munkanapon belül így megtörténik a betétesek kártalanítása, közölte a jegybank.
2014. szeptember 18. 04:34
A Fed az általános várakozásoknak megfelelően szinten tartotta a 0-0,25 százalékos irányadó kamatot. Emellett nem változtatott monetáris politikai szándéknyilatkozata megszövegezésének azon a tételén, miszerint még "huzamosabb ideig" az alacsony kamat politikáját követi.
2014. szeptember 18. 03:40
Tavaly 16,8 százalékkal több osztalékot fizettek ki a hazai bankok a tulajdonosaiknak, mint 2012-ben tették. Ez 2010 óta a legmagasabb összeget is jelenti egyben - derült ki a 2013-as Aranykönyvből.
2014. szeptember 17. 13:13
A kedden megjelent kormányhatározat már a 2014-2020-as fejlesztési időszakhoz kapcsolódó pályázatokat listázza. Összesen 68,9 milliárd forint kerülhet ezeken belül szétosztásra.
2014. szeptember 17. 07:31
Közeledik a határidő, amely szerint az önkéntes pénztártagoknak és azok munkáltatóinak legkésőbb 2014. december 31-ig személyesen kell magukat beazonosítaniuk. Ennek hiányában 2015. január 1-jétől nem teljesíthetők kifizetések az önkéntes pénztárakból mindaddig, amíg a pénztártag nem egyeztette adatait.
2014. szeptember 17. 06:55
Az adózók nagy része továbbra sem nyilatkozik az szja 1+1 százalékáról, a 2013. évi szja-ból csupán az elvi keret mindössze 52,2 százalékát ajánlották fel - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.
2014. szeptember 17. 04:16
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) aktívan közreműködik a devizahitelek elszámolásában, valamint a devizahitelek konverziójában - mondta Balog Ádám az MTI-nek. A jegybank alelnöke szerint van mód a devizahitelek egy lépésben történő konverziójára, ami az elszámolással együtt összességében 11-12 milliárd eurós devizaigényt jelenthet.
2014. szeptember 17. 03:40
A technikai fejlődés, a hatékonyabb adatszolgáltatás és a jobb statisztikai módszerek is eredményezhetik a GDP növekedését, mialatt az ország valódi gazdasági teljesítménye nem változik olyan mértékben, mint azt a hivatalok közlik.
2014. szeptember 16. 20:22
Tizennégyezer euróért (4,4 millió forint) cserélt gazdát egy hétvégi aukción egy eredeti szovjet kutyaszkafander.
2014. szeptember 16. 18:16
A szeptember 8-a óta folyó nyilvános részvény-értékesítéssel kapcsolatban felmerült kérdésekről tartott kedden háttérbeszélgetést a Norbi Update Lowcarb menedzsmentje.
2014. szeptember 16. 16:22
Üres a római kassza, és ez arra kényszeríti a várost, hogy árverésre bocsássa az önkormányzatra visszaszállt sírhelyeket, síremlékeket.
2014. szeptember 16. 15:22
Az előzetes tervekhez képest sokkal jobban teljesített a BKV az első fél évben: 2014 első hat hónapjában 774 millió forintos üzleti eredményt ért el, amely 3,8 milliárd forinttal javult a tervezetthez képest - közölte a társaság kedden.
2014. szeptember 16. 14:37
Ukrajna kifizetetlen orosz gázszámlája 5,296 milliárd dollár - tartalmazza egyebek között a Gazprom orosz gázipari cég igazgatótanácsának ülése után kedden ismertetett közlemény.
2014. szeptember 16. 13:40
A kormány azonnali anyagi segítséget nyújt az almatermelőknek; nem vár Brüsszelre, hanem 3,16 milliárd forint értékben indít programot a kialakult helyzet kezelése érdekében - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.
2014. szeptember 16. 13:22
Elutasította a bíróság a Aegon Magyarország Hitel Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
2014. szeptember 16. 12:16
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Sberbank Magyarország Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahiteles keresetét.
2014. szeptember 16. 11:07
Ha az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelemben sikeresek lesznek a kormányzati intézkedések, akkor 2020-ra eljuthatunk oda, hogy a régió egyik legversenyképesebb gazdaságává váljunk - jelentette ki a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.
2014. szeptember 16. 09:46
Június elseje óta mindössze két olyan 3 hónapos aukciót lehetett feljegyezni, amikor az előző héthez képest nem csökkentek az átlaghozamok. Az elsőt augusztus 26-án, a másodikat ma.
2014. szeptember 16. 09:40
A hétfőn megjelent rendelet értelmében október elsejétől változnak a hazai gázelosztási díjak, melyek minden területen emelkednének.
2014. szeptember 16. 09:31
A fogyasztókkal szembeni elszámolások befejezése után új időszámításnak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden az elszámolási törvényjavaslat általános vitáját megnyitó parlamenti expozéjában.
2014. szeptember 16. 09:22
A kormány változó hozzáállása és a vártnál gyengébb, hétvégén napvilágot látott adatok miatt számos elemző lefelé módosította idei GDP-növekedésre vonatkozó becslését, s a kínai kutatók is hasonló trendet valószínűsítenek.
2014. szeptember 16. 07:31
Továbbra is pozitív hazánk külső egyensúlya, a pénzügyi mérleg egyenlege pedig az új módszertan bevezetése óta nem volt ilyen magas.
2014. szeptember 16. 05:31
Lejárt hétfőn az új tanévre szóló hallgatói kölcsönök igénylésének első határideje, a Diákhitel1-re több mint 3500-an, a Diákhitel2-re 4500-an adtak be kérelmet - tájékoztatta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetet.
2014. szeptember 16. 04:13
Félszáz alkalommal kérte az államkincstár az elmúlt hetekben, hogy az adóhivatal szedje be azokat a kampánypénzeket, amelyeket az országgyűlési választáson induló jelölteknek, pártoknak kellett volna visszafizetniük, de ezt az érintettek nem tették - írta a Magyar Nemzet kedden.
2014. szeptember 15. 19:50
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Fővárosi Törvényszék az OTP Ingatlanlízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében is.
2014. szeptember 15. 15:16
Valamennyi piacán növekedést produkált a Porsche az év első 8 hónapjában. Az eladásokat az 5 ajtós Panamera és a Cayman húzta, de a vezetőség az év hátralevő részében sokat vár a modellfrissített Cayenne-től is.
2014. szeptember 15. 13:31
Elemzők szerint a vártnál valamivel nagyobb terhet, mintegy 1000 milliárd forintot jelent a bankoknak a beterjesztett elszámolási törvényjavaslat.
2014. szeptember 15. 12:58
Több devizahiteles per is zajlott hétfőn a Fővárosi Törvényszéken, a CIB Bank és az FHB Ingatlanlízing esetében elhalasztották a döntést, míg a Savaria Takarékszövetkezet keresetét elutasították.
2014. szeptember 15. 11:37
Szokás szerint Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával indul az őszi parlamenti ülésszak. A kormányfő beszédéről folyamatosan frissülő cikkben számolunk be.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor