1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Alapvetően elégedett volt a kormány első éves munkájával és méltatta az eddigi lépéseket az Audi Hungária vezetője és a VOSZ ügyvezető elnöke kedden a Gazdasági fordulat című rendezvényen, Orbán Viktor miniszterelnök felszólalását megelőzően.

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke a jogbiztonságra, a kiszámíthatóságra hívta fel a figyelmet, és kifejtette: meg van győződve arról, hogy az Orbán-kormány eléri az ország modernizálása érdekében megfogalmazott célkitűzéseit.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke szerint is jó irányba indult el a kormány. Számos eddigi lépést üdvözölt, köztük az euró bevezetésének elhalasztását, vagy a közös európai adómérték elutasítását. Ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte például a bérkommandó tevékenységét, és úgy vélte, a kormánynak egyeztetnie kell a szociális partnerekkel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!