Az egy évvel korábbihoz képest is mindössze 0,2 százalék volt az osztrák GDP többlete idén január-március között. Tavaly a negyedik negyedévben még 0,3 százalékkal, a harmadikban 0,5 százalékkal nőtt a GDP. Az elemzők megjegyezték: a gyenge teljesítmény egyik oka, hogy a fontosabb kereskedelmi partnerek közül Olaszország, és néhány kelet-európai ország még nem emelkedett ki teljesen a recesszióból, s ez behatárolta az export növekedését, fellendült viszont a Németországba és Ázsiába irányuló kivitel. Viszonylag gyenge még a belső fogyasztás is, a beruházások kissé visszaestek, javult viszont a munkaerőpiaci helyzet.
Az elemzők úgy látják, hogy bár stabilizálódott a gazdasági helyzet, a fellendülés csak nagyon vontatottan halad. Mindamellett a második negyedévre vonatkozó kilátások már sokkal bíztatóbbak, legalábbis erre lehet következtetni a megrendelésekből, és a termelési várakozásokból.
MTI/Menedzsment Fórum