Hosszú ideje nem volt ilyen mozgalmas évünk, de kezdünk már a végéhez közeledni. A márciusban Magyarországra is berobbant koronavírus-járvány a hazai gazdasági viszonyokat is átrendezte, amelyre a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is értelemszerűen reagálnia kellett. Olyan lépéseket kellett meghoznia a Matolcsy György-vezette intézménynek, amelyekre az elnök 2013 márciusi regnálása óta nem volt példa. Nevezetesen, hogy rövid időn belül előbb kamatot csökkentett, majd emelt a központi bank – még ha ez utóbbit nem is hagyományos módon tette.
A monetáris lazítás az utóbbi hét és fél évben megszokott volt az MNB-től. Mint az alábbi grafikonunkon is látható, a Matolcsy elnöki kinevezésekor 5,25 százalékos jegybanki alapkamat 2016. májusára 0,9 százalékra mérséklődött.
Azt követően azonban az irányadó ráta több mint négy éven át változatlan maradt. Így ezen a szinten volt 2019 márciusában is, amikor Matolcsy az első periódusa lejártát követően újabb hat évre kapott megbízatást. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az újrázó jegybankelnök kis magyar történelmet írt: előtte még egyszer sem fordult elő, hogy az MNB első embere úgy tölti ki a ciklusát, hogy azalatt az általa irányított intézmény soha nem emelt kamatot – azaz nem szigorított.
Jó ideig úgy tűnt, hogy talán meglehet az újabb rekorddöntés is – két elnöki periódus kamatemelés nélkül. Ez a koronavírus-járvány megjelenésekor logikusnak is tűnt, hiszen az annak nyomán kialakult világgazdasági válság tompításának egyik hagyományos ellenszere a jegybanki kamatcsökkentés, mármint, ha van arra mozgástér. Az utóbbi években ugyanis világszerte akkorát estek az irányadó ráták, hogy azok sok helyütt már megközelítették a nullát. Így jószerivel csak azok nyúlhattak a csökkentés eszközéhez, akiknek még 1-essel vagy 2-essel kezdődött az alapkamatjuk.
Mivel az MNB ezt a patront már – mint említettük – előtte, csak nézhette, hogy például a lengyel és a cseh társintézménye lazított. Így Magyarország számára maradtak az egyéb válság elleni szerek, a fiskális és monetáris politikai ösztönzés. Ezt a leckét a hazai jegybank gyakorlatilag hibátlanul meg is oldotta, április elején 3 ezer milliárd forint új forrást szavazott meg a gazdaság élénkítése céljából.
A kamatcsökkentés akkor azért sem tűnt indokoltnak, mert az éves infláció a COVID-19 miatti befékezés hatására nagyot zuhant, a márciusi 3,9 százalékról áprilisra 2,4 százalékra. Márpedig a Monetáris Tanács a döntéseit alapvetően a pénzromlási folyamatok alapján hozza meg, vagyis, hogy az MNB 3 százalékos középtávú inflációs célja veszélyben van-e (ettől a szinttől mindkét irányba 1-1 százalékpontos eltérést tolerál, vagyis ez a sáv valójában 2-4 százalékos). Bár a Szabadság téren nem győzik hangsúlyozni, hogy a forintárfolyam alakulása nem oszt, nem szoroz, azért az sem volt mindegy, hogy az első pandémiás hullám idején jelentősen gyengült hazai fizetőeszköz tavasz közepére valamelyest visszaerősödött – igaz, ebbe az enyhülő globális folyamatok is belejátszottak.
Aztán júniusban az MNB mégis kamatot csökkentett, akkor, amikor arra senki nem számított. Persze mondhatnánk, hogy a jegybank nem tett mást, minthogy nem hazudtolta meg önmagát. Hiszen a Matolcsy-éra alatt előszeretettel szokta meglepni a piacot. Közleményében az alapkamat 0,15 százalékpontos leszállítását a tanács azzal indokolta, hogy „az árstabilitás fenntartása és a gazdasági növekedés helyreállításának támogatása érdekében... szükségesnek tartotta a kamatkondíciók általános finomhangolását”. Ugyanakkor sokakban mocorgott a kisördög, vajon e váratlan húzás mögött esetleg a monetáris politikai alelnök, Nagy Márton hirtelen május végi távozása állhat, aki szakmai berkekből származó információk szerint nem volt híve a lazításnak.
Ám ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek. S most nem arról beszélünk, hogy egy hónappal később, júliusban újabb 0,15 százalékponttal, immár 0,6 százalékra faragta le kamatát az MNB. Ez ugyanis még betudható volt az alelnökcserének, Nagy Márton utódja, Virág Barnabás már a júniusi vágás után három nappal – jegybankártól szokatlanul – belengette a folytatást.
A szeptember végi történések kapcsán azonban ismét sokaknak leesett az álla. Olyan dolog történt, ami Matolcsy 2013 márciusi megjelenése óta még soha: kamatot emelt az MNB. De hogy azért hű legyen önmagához, nem az irányadó rátáját, hanem azt a kamatot vitte fel 0,15 százalékponttal, 0,75 százalékra, amelyen a kereskedelmi bankok elhelyezhetnek nála betétet. Két nappal azután, hogy az alapkamatján nem változtatott. S hogy fokozzuk, ezt nem egy közleményben világgá kürtölve tette, azt a kívülállóknak a jegybank honlapján kellett kibogarászniuk. Bár az MNB-nek nincs árfolyamcélja, a betéti kamat felemelése szinte bizonyosan amiatt történt, hogy a forint szeptember végére jelentősen gyengült, az euróval szemben vészesen megközelítette a 370-es történelmi mélypontját.
Újabb meglepetésre azóta nem került sor, sem a 0,6 százalékos irányadó ráta nem változott a Monetáris Tanács október 20-ai ülésén, sem a 0,75 százalékos egynapos betéti kamat a csütörtökönként esedékes tendereken.
S a mai kamatdöntő ülésen sem lehet számítani izgalomra – ami persze az eddig történések fényében nem zár ki egy újabb váratlan lépést. Mindenesetre sem az októberben tovább, a szeptemberi 3,4 százalékról 3 százalékra lassult infláció, sem az utóbbi napokban ugyan gyengült, ám az euróval szemben még így is a 360-as szintet el nem érő forintárfolyam alapján nem tűnik logikusnak a változtatás.
Más lehet a helyzet a Monetáris Tanács következő, december 15-én esedékes ülésén, miután azon már ismertek lesznek a jegybanki stáb legfrissebb prognózisai (infláció, GDP). Azok előző, szeptemberitől való esetleges eltérései kiválthatnak reakciókat az MNB-től.
