9p

Orbán Viktor a hétvégén Kötcsén arról beszélt, hogy új gazdaságpolitika kell, szerinte ennek alapja a gazdasági semlegesség kell, hogy legyen. A kormányfő meglehetősen erős gazdasági növekedést remél, ami nem tűnik megalapozottnak. Ha mégis sikerülne a választások előtt felfújni a GDP-bővülést, annak később fájó következménye lehet.

Orbán Viktor szokásától eltérően hosszan válaszolt a sajtó munkatársainak kérdésére a hétvégén Kötcsén tartott találkozón, majd az ott elmondott beszédének legfontosabb részletei is kiszivárogtak. A kormányfő ugyan azt mondta, hogy a magyar gazdaság helyzete jó, és a gazdasági növekedés is Európa élvonalában van, jövőre ennél sokkal nagyobb bővülést szeretne. A zárt körben elhangozott beszédben erre egyfajta magyarázatot is kaphattunk, hiszen a megváltozott belpolitikai környezetben úgy tűnik, a propaganda nem lesz elegendő a 2026-os választások előtt, a szavazópolgárokat érintő pozitív változásokra is szüksége lenne. Növekedés nélkül pedig nem lesz elegendő forrás az osztogatáshoz.

A napokban a Bloomberg választási osztogatásról szóló írását Varga Mihály pénzügyminiszter ugyan fake newsnak nevezte, ám a két nagy párt közötti különbség lassú olvadása mégis nagyon valószínűvé teszi mindezt. Amit erősít, hogy korábban Orbán Viktor tett ígéretet a családi adókedvezmény jelentős növelésére. (A Magyar Péter miatt megváltozott belpolitikai helyzet gazdasági vetületéről lapunk is írt korábban.)

Elkerülni a blokkosodást? Mit szól ehhez Donald Trump?

Az új gazdaságpolitika alapelve a miniszterelnök szerint a gazdasági semlegesség lesz. Orbán Viktor ki is fejtette, hogy mit ért ezalatt: kimaradni a háborúból, nem blokkosodni, nem támogatni a szankciós politikát (elhallgatva, hogy a magyar kormány eddig kivétel nélkül valamennyi szankciót megszavazta - a szerk.). Mindenkivel kereskedni és jó gazdasági együttműködésre törekedni. A blokkosodás, illetve az azzal való szembenállás a kormány számára kulcskérdésnek tűnik. Erről olyan kontextusban is szót ejtett Orbán Viktor, hogy a gazdasági folyamatok a kormányt igazolják, hiszen Németország mellett az Egyesült Államok, Kína és Dél-Korea is jelentős összegeket fektetett be Magyarországon, ami azt jelzi, hogy blokkosodás helyett a világgazdaság minden szereplőjével jóban vagyunk.

A működőtőke-beáramlás kapcsán azonban az összekép messze nem olyan rózsás, mint ahogy azt Orbán Viktor lefesti. Az utóbbi években ugyanis a korábbi kulcsfontosságú nyugati partnerek – részben a politikai bizonytalanságok miatt – jóval óvatosabban fektetnek be hazánkban. A kormányfő által említett 25 milliárd euró összegű németországi befektetésnél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatsora eleve kisebb összeget jelez. A működőtőke (FDI) 2016-ban volt a legmagasabb szinten, akkor meghaladta a 20 milliárd eurót, azóta viszont hullámzó, de összességében csökkenő állományt láthatunk. A legfrissebb, 2022-es adatok szerint 17,3 milliárd eurót láthatunk a legnagyobb befektetőnek számító ország esetén, és az elemzők egy része szerint ez a hazautalt osztalékok miatt valószínűleg tavaly sem nőtt érdemben.

Igaz, az akkumulátorgyártási kapacitások folyamatos kiépülésével az ázsiai országokból érkező működőtőke helyettesíti úgymond a nyugati pénzeket. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarország – ahogy azt a kormány láttatni szeretné – híd Kelet és Nyugat között, hanem a szövetséges országokból származó befektetőket felváltottuk keleti, részben a kommunista Kínából érkező vállalatokkal. Az ország összességében tehát nem tudja megakadályozni és elkerülni sem a nemzetközi blokkosodást. Sőt, az Orbán Viktor által favorizált amerikai elnökjelölt, Donald Trump győzelme esetén ezt a folyamatot vélhetőleg fel is fogja gyorsítani. A hétvégén ugyanis kijelentette, hogy a dollár nyolc éve jelentős nyomás alatt áll, és számos ország, így Kína, India, Brazília, Oroszország és Dél-Afrika a dollármentesítésről állapodott meg, ami az USA érdekeivel ellentétes. Így megválasztása esetén 100 százalékos vámot vetne ki azokra az országokra, amelyek elhagyják a dolláralapú elszámolást. Donald Trump újraválasztása esetén persze biztosan tenne olyan politikai kedvezményeket Orbán Viktor felé, amelyek „nem kerülnek semmibe”, azt viszont nehéz elképzelni, hogy az elmélyülő magyar-kínai barátság ebbe beleférne.

Úgy tűnik tehát, hogy a magyar kormány hintapolitikája nem lehet tartós, a végeredmény pedig az lehet, hogy kiszorulunk abból a szövetségi rendszerből, ami kereskedelmi és biztonságpolitikai értelemben is támaszt ad a magyar gazdaságnak.

Az ide települő külföldi államok számára ugyanis addig érdekes Magyarország, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk és az itteni üzemeikben készülő termékek vám- és adminisztrációs akadályok nélkül bejuthatnak az EU országaiba. A külkereskedelmi statisztikák ugyanis továbbra is arról tanúskodnak, hogy a keleti országokkal nőtt ugyan az egyenlegünk, de ez jórészt a megugró import miatt van. Míg a nálunk előállított termékeket és szolgáltatásokat elsősorban az EU, azon belül is kiemelten Németországban értékesítjük. Így ennek a szálnak az elvágása gazdasági összeomlást eredményezhet, a polarizálódó világrendben tehát a nyugati orientáció, akár tetszik a kormánynak, akár nem, egyfajta kényszerpálya, nem pedig választási lehetőség.

A szűk esztendő ellenére is nagyot mert álmodni a miniszterelnök

A magyar gazdaság teljesítménye kapcsán a kormány igekszik optimista hangot megütni, hiszen a tavalyi, a lakosság által is érzékelt visszaesés után idén legalább növekedni fog a GDP. Más kérdés, hogy a tavaly év végén várt 4 százalékos bővülés álomkategória, és a féléves számok alapján már annak is örülni kell, ha 2024 egészét tekintve 1,5 százalék felett lesz a növekedés. Ez ugyanakkor azzal is fog járni, hogy egy év múlva egy mérsékeltebb szinthez kell majd mérni a változásokat, tehát az úgynevezett bázishatás vélhetőleg segíteni fog.

Hangzatos ígéreteket tett Orbán Viktor
Hangzatos ígéreteket tett Orbán Viktor
Fotó: MTI / Illyés Tibor

A fentiek tükrében viszont érdemes kritikával kezelni a kormányfő prognózisát. A gazdasági növekedés kapcsán Orbán Viktor ugyanis 3-5 százalékos bővülésről beszélt, igaz, érdekesen fogalmazott a miniszterelnök, hiszen egy ponton azt mondta, ekkora növekedést kell kipréselni a gazdaságból. 5 százalékos (vagy afeletti) növekedést az Orbán Viktor vezette kormányoknak 18 év alatt csupán két alkalommal sikerült elérni, egy minden szempontból ideális évben (amikor a külső konjunktúra, és a belső fogyasztás is pörgött, miközben nulla körüli kamatok voltak), 2018-ban, illetve a Covid utáni beszakadást követő évben, 2021-ben. A remélt növekedés felső széle kapcsán tehát igen csekély esélyt látunk annak megvalósulására.

A helyzet az, hogy a 3 százalékos bővülés elérése sem lesz sétagalopp, ugyanis a magyar emberek fejében a növekedés évtizedeként élő 2010-es években is csak 2,7 százalékos átlagos bővülést tudtunk elérni. A szavazatmaximálás szempontjából ráadásul a 3,5 százalék feletti növekedés lenne optimális, hiszen ekkor Orbán Viktor legelkötelezettebb hívei, a nyugdíjasok nyugdíjprémiumra lennének jogosultak.

Hozzá kell tenni, hogy számos olyan, a magyar gazdasági növekedést befolyásoló tényező van, amelyeknél megvan az esély a fordulatra. Így például az export szempontjából nagyon fontos iparban van esély a kilábalásra, a szakértők szerint 2025-ben ugyanis több új autó találhat gazdára az EU-ban. Miután ezek egy növekvő része teljesen elektromos jármű lesz, az akkumulátorgyárak termelése is valamelyest felfuthat. Több nagy gyár is termelni fog már jövőre, melyek közül a debreceni BMW-üzem – az MNB korábbi prognózisa szerint - önmagában fél százalékkal fogja megdobni a GDP-t.

A mérleg másik serpenyőjében persze ott lesz, hogy a költségvetési fegyelmet tartani kellene, hiszen jó eséllyel az idei 4,5 százalékos tervezett GDP-arányos hiányt sem tudják majd tartani, miközben jövőre (a kormány eddigi kommunikációja szerint) 3,7 százalékra kellene lefaragni a deficitet. Egyelőre nem látszódik, hogy mennyi pénz megy folyó költségekre, de a beruházásoknál nem lesz hiány az igényekből. Tekintve, hogy nagyon sok politikailag érzékeny és kivéreztetett terület van az egészségügytől az oktatáson át az infrastruktúráig, miközben például a honvédelem eszközállományán is lenne mit javítani.

Van egy másik kulcsterület, ami érdemben segíthet a gazdasági növekedésben. A jövő évben is az inflációt meghaladó mértékű minimálbér-emelés jótékony hatással lehet, hiszen ennek köszönhetően a magasabb bérkategóriáknál is nagyobb növekedés jöhet. Ez pedig az idei évvel ellentétben jövőre már tényleg lecsapódhat a fogyasztás érezhető bővülésében. Ami egyébként a kormány számára azért is kívánatos lenne, mert a GDP-statisztikában a fogyasztás hozzájárulása a legnagyobb, másrészt a magasabb fogyasztás a választók számára az életszínvonal növekedésének az érzetével jár, ami 2026-ban szavazatokban ölthet testet.

Az sem egyértelmű, hogy az idei évben a magyar gazdaságot visszafogó nemzetközi konjunktúra hogyan alakul a jövő évben. A mostani prognózisok jellemzően azzal számolnak, hogy a 2025-ös év első fele még nehezebb lesz, hiszen az amerikai gazdaság például még nem érte el a várt mélypontot, de Európában is csak lassabb növekedés látszik idén, miközben Kínában is nehézségekbe ütközi a gazdaság felpörgetése.

Összességében a 3 százalékos, vagy azt minimálisan meghaladó növekedés megvalósítható, ám könnyen lehet, hogy ennek a lazább költségvetési fegyelem lenne az ára. Mindez a másik oldalon azzal járna, hogy az erősebb 2025-ös év után a következő esztendőben megszorításokra lenne szükség, amelyek pedig a következő év(ek) növekedési kilátásait visszafoghatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!