2p

Minimum annyit, és még a keveset kereső közalkalmazottaknak és a súlyos fogyatékkal élőknek is. De ez csak az egyik eleme a párt az inflációt ellensúlyozni kívánó javaslatcsomagjának.

Varju László, a DK alelnöke online sajtótájékoztatón ismertette pártja az infláció hatásait mérsékelni kívánó javaslatait. Mint elmondta, a DK szerint "az Orbán-kormány elvesztette az irányítást a forint és az árak felett, erre reagál most a megszorító intézkedésekkel és új adókkal. A DK szerint azonban nem újabb megszorításokra van szükség, hanem arra, hogy a kormány ne az emberekkel fizettesse meg a Fidesz kormányzásának árát."

A párt országgyűlési határozat formájában az alábbi intézkedéseket javasolja bevezetésre:

  • A kormány juttasson egyszeri, minimum 100 000 forint támogatást a gyereket nevelő családoknak, az átlagnál kisebb jövedelmű nyugdíjasoknak, az átlagjövedelemnél kevesebbet kereső közalkalmazottaknak és a súlyos fogyatékkal élőknek!
  • Teremtsék meg a költségvetési fedezetét a minden közlekedési eszközre érvényes, három hónapos, 1000 forintos tömegközlekedési bérlet bevezetésének. Nem válhat luxussá a közlekedés a jelenlegi helyzetben!
  • Év végéig csökkentsék ideiglenesen 0%-ra, 2023. január 1-től pedig 5%-ra az ÁFÁ-t az alapvető élelmiszerek, a munkahelyi étkezés, a gyermekápolási termékek, a női higiéniai termékek, a napelemek és egyéb megújuló energia termékek, valamint a lakóépületek energetikai korszerűsítése esetében.
  • Csökkentsék a felére az üzemanyagokon lévő jövedéki adót 75 dolláros világpiaci kőolajár felett, a fűtőanyagok jövedéki adója pedig év végéig legyen 0%.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!