A lengyel parlamenti választásokat követően még rengeteg a bizonytalanság a belpolitikában. Csak találgatni lehet, hogy milyen lesz a politikai tranzíció; az eddigi kormánypárt és annak a legkülönfélébb fontos posztokon hátrahagyott káderei remélhetőleg belenyugszanak a választói akaratba, és nem próbálkoznak meg Trumpiánus praktikákkal.
Az mindenképpen fontos körülmény, hogy a magas választási részarány erős legitimációt ad a lengyel politikai osztálynak; most valóban nem lehet azzal elhessegetni az eredményeket, hogy kis érdeklődés mellett, érdektelenségtől övezve csusszant volna be a kormányhatalomba valami ismeretlen társaság. Az adatok szerint a nagyvárosi és fiatal rétegek sosem látott mértékben vettek részt a választásban, és ezzel szavazatra váltották azt a széleskörű követelést, hogy változás legyen az országban. Kellő ellensúlyt állítottak az idősebb és sok falusit magának mondható kormánypárti szavazótáborral szembe, amelynek a szokásosan nagyarányú választási hajlandósága korábban a PiS javára formálta a parlamenti viszonyokat. Most viszont a fiatalok elmentek az urnákhoz. És biztosan nem fogadnak el az eddigi kormánypárttól valamilyen választási ügyeskedést, sem az ellenzéki szövetség bármely csoportjától hirtelen lepaktálást a túloldallal.
Abból érdemes tehát kiindulni a jövő latolgatásában, hogy a választás véget vetett a PiS uralmának. Reménykedhetünk, hogy a három pártcsoportból álló egyesült ellenzéknek sikerül megfelelő gyorsasággal kormányt alakítania, majd a hátrahagyott aknák között óvatosan, de ütemesen előre haladnia.
A sok nyitott ügy miatt korai erős következtetést levonni a fejleményekből. A magyar politikai elemzőket most leginkább az foglalkoztatja, hogy Kaczyński és a PiS hatalomból való távozása után valóban teljesen egyedül marad-e az Orbán-kormány az európai színtéren. Tusk kormányra jutása esetén megszűnik az eddigi képlet, amely szerint a két illiberális kormány véd- és dacszövetséget kötött az uniós jogállamisági vizsgálatok ügyében. Legfeljebb az marad, hogy a szlovákiai politikai visszafordulást követően most Fico dönthet úgy, hogy megmenti a Fidesz-kormányt a legkeményebb uniós szankcióknak való kitettségtől. De dönthet másképpen is.
Ide az tartozik inkább, hogy a PiS visszaszorulása megnyitja a geopolitikai és gazdasági stabilizálódás új lehetőségeit a térségben. Kaczyński és pártja néhány vonatkozásban követte az orbáni irányt, de voltak különbségek a két illiberális rezsim között. A PiS és vezetése valóban ideologikus; ebből fakadt egy sor ütközés az EU intézményeivel, még pontosabban az EU alapvető értékeivel és jogelveivel. Emellett erősen oroszellenes és mind erőteljesebben németellenes a mozgalom. Az oroszellenességükön ment tönkre az Orbán-kormányhoz fűződő viszony; ebben az oroszok (második) ukrajnai támadása 2022-ben vízválasztó lett. Az orosz agressziót követően az erősen Amerika-barát Lengyelország stratégiai súlya megnőtt. Ukrajna katonai, gazdasági, humanitárius megsegítésében betöltött szerepe folytán Lengyelország bekerült (volna) az európai stratégiai klubba – ha nincs az atavisztikus németellenesség.
Ebben bizonyosan fordulatot hoz, ha Tusk és eszmetársai alakítják a lengyel politikát (a hátrahagyott elnök, néhány fontos PiS-káder az államhatalom különböző szintjein aligha tudja, meri elszabotálni a nyilvánvalóan Európa-párti erők megerősödésében kifejeződő népakaratot). Egy ilyen fordulat nyomán viszonylag hamar kiiktathatók a lengyel-EU viszonyrendszerből a mély, de karakteresen ideológiai hátterű ellentétek, amelyek tartalmilag akár még komolyabbak is voltak, mint az orbáni svindlik. Tusk és szövetségesei nagyon is vissza akarják állítani a bírói függetlenséget, a médiaszabadságot, és nem azért, hogy jó fiúk legyenek Nyugaton.
Az európai közös ügyészségbe való belépés is élvezhet társadalmi támogatást. A lengyel társadalom mostanra sokat levetett a korábbi elfogadó attitűdjéből a korrupciót illetően; ez más világ, mint az orbáni Magyarország. A PiS hosszú uralma, mint ahogy egy párt tartós hatalmi helyzete általában, nem tett jót a lengyel transzparencia ügyének, ám, szemben a sokkal világosabb magyarországi képlettel, a lengyel illiberális kormánypárt nem a személyes meggazdagodásért politizált. Ezt a sommásnak hangzó megállapítást alátámasztja a Transparency International nemzetközi szervezet által végzett alapos módszertanú, széles információ bázison végzett felmérése; eszerint a lengyel korrupciós állapot (vagy másfelől nézve: transzparencia-helyzet) egyáltalán nem annyira rossz, mint a magyar.
A magyarországi 42 pont és főleg az oda elvezető folyamatos és tartós erkölcsi süllyedés valóban külön ügy. Jelzi, hogy a magyar politikai rendszer 2010 után a hatalmi befolyással megszerezhető többlet (közgazdasági értelemben: járadék) megszerzésére intézményesült. A PiS-nek ehhez nem adatott meg elég idő. Bár bizonyos romlást jeleznek a lengyel adatok, a helyzet elfogadható, ha nem is az észt vagy litván mérce szerint. Kormányváltással még erősebb lehet az európai intézmények által elvárt jogrendi normák követése: ne feledjük, hogy Magyarország esetében is a vagyonvédelem, a jogorvoslás, a bíróság függetlensége, az ügyészség depolitizálása, és általában az ellensúlyok és fékek működőképessége áll a jogállami kritikák középpontjában. Márpedig ezeken az intézményi, politikai, jogi tényezőkön múlik, hogy az adott társadalom fejlődése milyen irányba tart.
Ezért valóban hihetően hangzik az a korábbi ellenzéki ígéret, hogy a Tusk-kormány hazahozza az uniós pénzeket. A lengyel nemzeti érdek brüsszeli érvényesítésében a polgári kormány is kemény lesz, de más lesz az alapállás. A koalíciós partnerek közötti belső értékrendi eltérések miatt nem lesz mindig könnyű kormányzati programmá formálni azt, hogy mi is a koalíció szerinti nemzeti érdek. Viszont a mostani állapothoz képest sokkal értelmesebb, emócióktól és fóbiáktól megszűrt külpolitika várható mind német, mind ukrán relációban.
Ezzel pedig az egyébként is erőteljes lengyel gazdaság újabb hátszelet kap: megindulnak az uniós pénzek, amelyek erősítik a lengyel konjunktúrát.
Nem ez az egyetlen többlet növekedési impulzus. Az egymilliós ukrán menekültközösség egy része bizonyára tartósan bekerül a lengyel munkaerőpiacra – a menekültek ugyanis nemcsak terhet jelenternek, hanem fogyasztói keresletet, sőt munkaerőforrást is.
Ha valamilyen tartós békerendezést követően végre megindulna Ukrajna újjáépítése, abból a térség államai közül az elsők között részesednének a lengyel(országi) vállalatok, és nemcsak a földrajzi közelség és nyelvi rokonság miatt. A háborús évek alatt megedzett kapcsolatrendszer mással aligha pótolható előnyt jelent. Ilyenre, mondani sem kell, a magyarországi cégek nem számíthatnak.
A lengyel gazdaság teljesítménye évtizedek óta figyelemre méltó, és nemcsak onnan nézve, hogy 1990 körül milyen mélyre került az ország a Lengyel Népköztársaság elhibázott politikai rendszere és sorozatos gazdaságpolitikai és politikai tévedései miatt. A piacgazdaságra visszatérő Lengyelország ritka folyamatos növekedési pályát tudott bejárni. Az Eurostat legújabb adatai alapján az egy főre jutó GDP-t tekintve már a magyar szint előtt jár. Az azonban immár nem meglepő állítás, hiszen a tágan vett térségben ez a szokásos fejlettségi mutató a mi helyünket elég „délen” jelöli ki.
Az adatok körül sokféle módszertani bizonytalanságot érzek; korábban a szlovák egy főre jutó mutatót a magyar szint alá mérték, most érezhetően elénk került: a magyar adat 15 984 euró, a szlovák 17 242. A lengyel érték 19 030 euró. Ami több mint különös, a román adat, amely 19 110 euró értékkel meghaladja a lengyel, a szlovák és a cseh mutatót, megelőzve az észtet is – itt bizonyosan módszertani (árfolyam- és árszint-mérési) hibák vannak.
De minden mértékadó mutató szerint a lengyel gazdaság messze a legnagyobb a térségben, és további jó növekedési kilátásai vannak. Márpedig a gazdaságisúly-növekedés középtávon átrendezi az egyéb erőviszonyokat is.
Mindezekből a dinamizáló folyamatokból a magyar gazdaság sajnos jelenleg kimaradni látszik. A gazdaságilag értelmetlen „keleti nyitás” csak kiszolgáltatottságot hozott; még szűk külkereskedelmi értelemben sem látszik a haszna, amint a keleti relációjú külkereskedelmi mérleghiányunk mértéke mutatja. A diplomáciai kisodródás és elszigetelődés pedig a következő években helyez súlyos terheket ránk.
Eközben Európa keleti peremvidéke egészében növekedési pályán lesz, jó esélyekkel, hogy az eddiginél szervesebben és hatékonyabb helyezkedjen el az értékláncokban. A térség legnagyobb méretű, és immár fejlettségben is jó pozíciókat szerző gazdasága a lengyel. A PiS uralma fékezője, gátja volt a modernizációnak – a városi, fiatal, képzett lakosság egyértelmű politikai állásfoglalása tisztán megmutatta ezt a felismerést. Modernizációs, progresszív kormánnyal, a természetes szövetségekhez kötődő kapcsolatok helyreállításával újabb lendület vehet a térség vezető gazdasági hatalma.
