8p

Hogyan lehetnek ekkora eltérések a közvélemény-kutatások között?
Magyar Péter miatt ekkora a bizonytalanság?
Milyen módszerrel készülnek a felmérések?

Online Klasszis Klub találkozó élőben Hann Endrével!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Medián ügyvezető igazgatójától!

2024. június 5. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Cooperation and Development – OECD) igen figyelemreméltó szakmai anyagot publikált hazánkról, visszafogott hangnemben, de világos kritikai tartalommal és lényegi javaslatokkal. Gazdaságunk állapotát és a kormány gazdaságpolitikai irányváltásait (mondhatni: improvizációkat) látva, különösen érdekes megismerni, hogy az a nemzetközi szervezet mit tart gondnak, és hol látja szükségét a lényeges korrekcióknak. Ezekből az ügyekből szemezgetünk az alábbiakban. 

Előtte azonban jó megvilágítani, hogy milyen indíttatású, hátterű az a szervezet, amelynek elismert, jó hírű elemzői véleményt formálnak viszonyainkról. 

A Magyar Köztársaság 1996-ban, a térségünkben a legelsők között lépett be az OECD-be. Fontos mérföldkő volt ez a kifejlett piacgazdasággá válás folyamatában. A fejlett, iparosodott piacgazdaságokat magába foglaló nemzetközi szervezet rendszeresen értékeli a tagállamok gazdasági-társadalmi fejlődését, sokszínű tagságából adódó nagy tudásanyaga, nemzetközi tapasztalata alapján javaslatokkal szolgál a kormányok számára.

Az OECD anyagi forrást, hitelt vagy segélyt nem nyújt, eltérően például a Nemzetközi Valutaalaptól, a Világbanktól, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), így megtérülési megfontolások nem vezetik a technikai segítségben vagy a gazdaságpolitikai tanácsadásban. Különbözik az EU intézményeitől is, mivel az OECD valóban globális szervezet, melynek tagállamai több kontinensen találhatók, az Egyesült Államoktól Japánon át Chiléig, sokban eltérő történelmi háttérű, értékrendű, intézményi berendezkedésű tagállammal. Így elmondható, hogy meglehetősen nyitott és megengedő a sajátos helyi megoldások iránt, ha azok egyébként hatásosnak ígérkeznek. Elemzéseinek a nézőpontja más, mint a szoros európai együttműködésben érdekelt uniós intézményeké; ajánlásait valóban az határozza meg, hogy az az adott tagország gazdasági-társadalmi fejlődését miként lehetne elősegíteni a közösen megszerzett szakmai tudásra, irányítási gyakorlatra támaszkodva. 

Ilyen elemzést-ajánlást tett közzé ismét a szervezet, a magyar fejlődési pálya és a fennálló viszonyok vizsgálata nyomán. 

Az OECD-jelentés szerint Magyarországon erőtlen a piaci verseny.
Az OECD-jelentés szerint Magyarországon erőtlen a piaci verseny.
Fotó: Depositphotos

A sok fontos téma között is kiemelkedik a munkatermelékenység, amely lényeges jellemzője bármely gazdaságnak. Érthető ezért, hogy az OECD régóta alapos vizsgálatnak veti alá ezt a hatékonysági mutatót. A fejlett és befolyásos iparosodott országokból álló G7 csoport éves átlagos termelékenysége a viszonyítási alap, az a 100 százalék. 

Ettől a mércétől nyilván elmarad a mi térségünk országainak a nívója, de a kilátások elvileg nem rosszak, sikeres általános felzárkózás esetén. Térségünk országaiban az 1990-es évek közepétől kifejlődött (történelmileg: helyreállt) a piacgazdasági intézményrendszer, idővel nagyot javult az infrastruktúra, a hazai tőkeakkumuláció és a külföldi tőke (és technológia, piackapcsolat) bevonása révén robusztusabb lett a gazdaság. Ezekből és egyéb körülményekből adódóan jogos a várakozás, hogy jelentősen közeledik a munkatermelékenység is a G7 szintjéhez. 

Ennek a logikus várakozásnak a magyar fejlődési pálya csak részben tesz eleget. Az 1990-es évek legelején hazánk az első helyen állt, vagy nagyon közel a csehországi szinthez. Idővel azonban odaveszett a kezdeti jó pozíció, mostanra pedig a hozzánk mérhető országok között a lista végére kerültünk.

A munkatermelékenység alakulása az G7 átlagának százalékában (vásárlóerőparitáson)

Látható, hogy a gyors gazdasági növekedés időszakában a termelékenység ütemesen nőtt, viszont a 2008-as válság során (amely természetesen az összes többi OECD-tagországot is sújtotta) a relatív helyzetünk romlott. A visszacsúszás egy évtizedet tartott. Az idősor végén van némi emelkedés nálunk, amit azonban óvatosan kell kezelni: a mesterségesen felpumpált dinamikájú 2022-es évben a gyors termelésnövekedés miatt, lényegében változatlan létszám mellett, a munkatermelékenységi mutató emelkedett, csakhogy azt a korrekciós 2023-as recessziós év követte. Amint meglesznek a nemzetközi összevetésre alkalmas 2023-as adatok, elég valószínű, hogy a lengyel, szlovák, valamint az itt nem szereplő román mutatók a mienknél továbbra is jóval szebb képet mutatnak. 

A termelékenységi lemaradásunk folyamatával természetesen itthon is tisztában vannak a szakértők. Az okokban is meglehetős egyetértés van. Az oktatási rendszer tartós pénzügyi elhanyagoltsága és a mai kor igényeitől elmaradó, meglehetősen avítt felfogású állami irányítása megnöveli azon fiatalok arányát, akik legfeljebb csak közepes hozzáadott értéket termelő feladatokra képesek. Az oktatás világát illetően továbbá nemcsak a fiatalokról kell beszélnünk: a legtermelékenyebb gazdaságok rendre azok, ahol a felnőttoktatás, az egész életen át tartó tanulás bevett része a társadalmi létnek. 

Az OECD-jelentés ezen túlmenően nagy hangsúllyal exponál egy olyan hátrányt, amely nem az országméretből, még csak nem is a történelmi örökségből fakad: erőtlen a piaci verseny. Az áttekintett gazdasági ágakban nálunk a leggyakoribb az, hogy egyetlen vagy csupán néhány szereplő működik az adott piacon. 

Ezzel is tisztában van a hazai szakmai közösség, csak éppen álláspontja nem hatja meg az egymást követő Orbán-kormányokat, amelyek nem ismerik el a spontán piaci verseny hatékonyságnövelő képességét, sőt inkább igyekeznek minél több területet bevonni a kormány irányítása alá. A monopolizáltságnak így nálunk külön oka is van, a szűk hazai piacméreten túl. A nagyobb belső piacú országok (Németország, Japán, vagy közelebb hozzánk: Lengyelország) eleve kedvezőbb helyzetben vannak, ám a hozzánk hasonló kis-közepes piacméretű országokban sem annyira jellemző a monopolhelyzet, mint minálunk. 

Sajnos itt nem lehet eltekinteni attól, hogy 2010-től egy sor gazdasági ágazatban folyik a visszaállamosítás (amely a monopolizálás valószínűleg legkárosabb formája), vagy akár magáncégek működésének kivonása a piaci verseny hatálya alól, például nemzetgazdasági érdekre hivatkozva.  

A jelentés sorolja a visszahúzó tényezőket: „merev ipari struktúrák”, „a felszámolási eljárás hiányosságai”, „elmaradó digitalizáltság”. Óvatosan fogalmazva, de azért írnak arról, hogy az integritást és a korrupcióellenes kereteket erősíteni kellene. 

A munkavállalók szociális védelmének gyengéi is előkerülnek, valamint az, hogy sokan kimaradnak a munkanélküli ellátásból. 

Az energiahatékonyság gyenge szintjének konstatálásakor megemlítik, hogy az árrögzítésekkel úgy nyúl bele az állam az energiával való gazdálkodásba, hogy gyengíti az energiamegtakarítási érdekeltséget. 

Csupa olyan téma, amelyben meglehetősen egységes és világos állásponton vannak a hazai szakemberek is. Csakhogy a „rezsicsökkentés” a vártnál is sikeresebb politikai találmány lett 2014-ben, és mint ilyen, mélyen beépült a kormányzó erők világképébe, valamint a szavazói bázis elvárásai közé. Nem lehet, sajnos, azt remélni, hogy az OECD szakmai véleménye, amelyet a rendszeres konzultációk miatt jól ismer a magyar államigazgatás, kihatással lenne a politikai vezetésre. 

Hasonló mondható el a versenyélénkítési javaslatokról is. A piaci küzdelem igenlése is olyan, amely szembemenne a mára kialakult magyarországi gyakorlattal és a mögé rendelt ideológiával, mely szerint a hazai polgári osztály kiépítésének kell alárendelni az erőforrások feletti rendelkezést. Márpedig a nemzeti burzsoázia kiépítésének politikájából egyenesen következik, hogy egy ilyen rezsimben nem a piaci verseny, sem pedig az üzleti hatékonyság mechanizmusa az, amelyik kiválasztja a nyerteseket. 

Lehet-e ilyen sajátos, állam által uralt működési rendszerben növekedni? Félretolhatja-e a piaci ármechanizmust (a „láthatatlan kezet”) a kormányzat erős keze? Az OECD elemzői láttak már olyan társadalmi-politikai modellt Európán kívül, amelyben számos ágazat állami befolyás alatt áll, és a gazdaság ehhez igazodva volt képes kielégítő módon működni. De az erőforrások eltérítése (márpedig ez a kormányzati beavatkozás célja és következménye) a lehetségesnél kisebb hatékonyságjavulást enged meg. És még egy lényeges vonatkozás: a részletes állami beavatkozás ellentétes az uniós alapelvekkel, és a nemzeti protekcionista gyakorlat folyamatos konfrontációhoz vezet az EU-n belül. 

A magyar állapotokra a piaci vonatkozásban a hibrid jelző illik, mint a demokrácia-ismérvek ügyében is. Az ilyen átmeneti, hibrid rezsimek elég sokáig tudnak működni, akár kielégítő eredménnyel is, noha csak egy fejlettségi szintig. A magyar gazdaság esetében sem a közelgő ellehetetlenülés a veszély, ilyenre az OECD országtanulmánya sem utal. „Csak” éppen a térségi társaknál kisebb dinamika, gyengébb hatékonyság, ütemvesztés az, amely ezt a sajátos pályát trendszerűen jellemzi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!