2014. október 14. 07:28
A bankok elszámoltatása mellett a következő időszak másik fontos feladatának a bürokrácia csökkentését nevezte Kósa Lajos kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint "jó harminc százalékkal" csökkenteni kellene a magyar jogszabályok mennyiségét.
2014. október 10. 07:31
Szokásos péntek reggeli rádiós nyilatkozatában ezúttal is több témát érintett a kormányfő, így utalt rá, hogy jövőre is kiegyensúlyozott költségvetést terveznek. Megemlítette azt is, hogy szerinte a német spórolós mentalitás sokat segített nekik a válság idején.
2014. október 8. 17:55
Magyarország bebizonyította, hogy a költségvetési fegyelem fenntartása és államadósság-csökkentés mellett is lehet munkahelyeket teremteni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Milánóban, a foglalkoztatásról szóló EU-csúcs előtt a közmédiának adott nyilatkozatában. A kormányfő az olasz városban találkozott Angela Merkel német kancellárral is, akivel kül- és energiapolitikai kérdésekről tárgyalt.
2014. október 7. 14:16
Soha nem látott mértékű többlettel zárta a szeptembert az államháztartás központi alrendszere. Igaz, épp csak történelmi csúcsra került a többlet mértéke.
2014. október 4. 11:19
Az eddigi kétmilliárdról hárommilliárd forintra nő a szociális tűzifaprogram keretösszege, amelyet mostantól szénvásárlásra is lehet fordítani - jelentette be a fideszes Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
2014. október 4. 06:01
A múlt év első felében keletkezett költségvetési maradvány nagyságáról, és azok átcsoportosításáról hozott határozatot a kormány - a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2014. október 1. 18:34
Magyarország az idén is teljesíteni fogja a GDP 3 százaléka alatti hiányt - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára a kormány.hu-nak szerdán, reagálva az Európai Bizottság szakértőinek aznap közzétett jelentésére.
2014. október 1. 17:22
Az Európai Bizottság (EB) változatlanul úgy ítéli meg, hogy Magyarországnak további strukturális lépéseket kell tennie a túlzottdeficit-eljárás újraindítása biztos elkerülésének érdekében, de az uniós szakértők szeptember 30-i keltezésű részletes elemzésükben azt is kiemelik, hogy a kormány júliusban elfogadott intézkedései csökkenthetik a kockázatokat.
2014. október 1. 07:25
A kormányzati szektor 2014. első félévi hiánya az előzetes adatok szerint 467,4 milliárd forint volt, a GDP 3,2%-a, ami 2013 azonos időszakához képest 77,2 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,5 százalékponttal volt magasabb, közölte a KSH. A bázisidőszakinál magasabb hiány a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedéséből adódott.
2014. szeptember 30. 03:37
A konvergenciaprogram alapján a legintenzívebb megszorítás az EU hétéves költségvetési ciklusához köthető majd, de sokat segít az elinflálás és a gazdaság növekedése is.
2014. szeptember 26. 03:34
Augusztus végéig összesen közel 2 milliárd forintnyi közvetlen állami támogatást kaptak labdarúgó klubok. Ennek is közel negyede egyetlen klub, a Ferencváros kasszájába vándorolt.
2014. szeptember 25. 07:10
Fenntartható növekedési pályára állt a magyar gazdaság a 2010 óta végrehajtott mélyreható átalakítások eredményeként - mondta szerdán Berlinben tartott előadásában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
2014. szeptember 25. 03:34
A kormányzati célok között kutatva hamar kiderül, hogy 2011-ben még a minap közöltnél is nagyobb állami kiadáscsökkentést tervezett az Orbán-kormány. A helyzet pikantériája, hogy ez a szándék már április óta ismert volt.
2014. szeptember 23. 09:43
A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály.
2014. szeptember 22. 16:49
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forintot ért el, augusztusban a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, ez több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a honlapján hétfőn.
2014. szeptember 21. 10:22
Nem várhatók piacmozgató hatású hazai makrogazdasági adatok a jövő héten, és a monetáris tanács kamatdöntő ülése sem tartogat meglepetést a kamatcsökkentési ciklus bejelentett lezárását követően.
2014. szeptember 19. 07:49
A kormány számos sportberuházást kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított.
2014. szeptember 15. 03:49
Tavaly összesen 4,4 milliárd forintot kapott hat fővárosi sportklub a sportfejlesztési elképzeléseikre, illetve a tartozásállományuk rendezésére - derült ki a költségvetési zárszámadási törvényből.
2014. szeptember 12. 07:13
Az államháztartás idei GDP-arányos hiánya a maastrichti 3 százalékos határérték alatt lesz, de csak szerény mértékben marad el attól, és ez nem sok manőverezésre ad lehetőséget a kormánynak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MTI-nek, azt követően, hogy csütörtökön a Röjtökmuzsajon megrendezett vezérigazgatói találkozón elemezte az államháztartás aktuális folyamatait.
2014. szeptember 11. 03:46
Albánia jó adósként tavaly szinte a teljes adósságát rendezte hazánk felé, mellette még Nicaragua is fizet, mint a katonatiszt.
2014. szeptember 8. 14:10
Az elmúlt 10 év legalacsonyabb augusztusi deficitjét termelte ki idén az államháztartás központi alrendszere.
2014. szeptember 4. 14:34
Egyebek mellett a foglalkoztatás további bővítése, a beruházási ráta 20 százalék felé emelése a kormány legfőbb céljai, melyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ismertetett az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen. Emellett a bankszektor jövőjét meghatározó tervekről is beszélt: a devizahitelek forintosításáról, valamint a szektort terhelő adók felülvizsgálatáról.
2014. szeptember 1. 03:37
A 2012-esnél 21 százalékkal több pénzt engedett ki a kormány tavaly a költségvetésből különféle adókedvezmények formájában. Érdekes összevetés, hogy a teljes államháztartás hiánya mindössze 137 milliárd forint lett volna, ha ez az összeg befolyik, vagyis a GDP 0,4 százaléka.
2014. augusztus 28. 07:31
Tízmilliárd forintot csoportosítanak át a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
2014. augusztus 23. 08:52
Varga Mihály szerint más tényezők mellett az online pénztárgépek bevezetésének hatásával magyarázható az, hogy az idén az első fél évben 106 milliárd forinttal több áfát fizettek be a kiskereskedők, mint tavaly ebben az időszakban.
2014. augusztus 21. 15:25
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
2014. augusztus 15. 09:04
A forrás rendelkezésre állása esetén szeptember 30-ig állami tulajdonba kerülhetnek a Magyar Gáz Tranzit Zrt részvényei - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
2014. augusztus 7. 14:25
Júliusban mindössze 37 milliárd forintos hiányt termelt az államháztartás központi alrendszere a nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint.
2014. augusztus 6. 12:16
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) huszonhét területen tett javaslatot a takarékosságra a tárcát érintő mintegy 2,88 milliárd forint zárolására készített előterjesztésében - derül ki Seszták Miklós miniszter Gúr Nándor (MSZP) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére írt válaszából.
2014. augusztus 5. 19:10
Több minisztériumnál közzétették a javaslatokat, hogy mely területeket érintheti a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás.
2014. augusztus 4. 05:16
A parlament ősszel egy olyan jogszabály-módosítást fogadhat el, amely lehetővé teszi, hogy az MVM Zrt. százszázalékos állami tulajdonba kerülhessen – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak.
2014. augusztus 1. 04:04
A nemrégiben bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás nem érinti majd az úgynevezett kiemelt sportágak támogatását - írta több forrásra hivatkozva a Népszabadság pénteken.
2014. július 31. 07:28
Az erről szóló kormányrendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
2014. július 31. 03:31
A 110 milliárd forintos költségvetési zárolás, illetve az első félév lezárása apropóján érdemes kicsit megvizsgálni, hogy is áll az idei költségvetésünk.
2014. július 28. 13:49
A kormány 527,2 millió forint egyszeri, azonnali átcsoportosítását rendelte el a költségvetésből a Forma-1-es televíziós közvetítés 2014-es jogdíjának biztosítására - az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
2014. július 28. 13:28
Közel húszmilliárd forint plusz pénzt ad a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) idei működésére, további félmilliárdot pedig a bevett egyházakat megillető, a hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó támogatások finanszírozására biztosít.
2014. július 24. 13:37
A kormány döntése alapján a költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet, az egészségügyi szolgáltatók kikerültek a zárolás alól - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2014. július 21. 16:31
A kormány ahogy az eddigiekben, a jövőben is kész és képes előteremteni a gazdasági társaságokban tervezett részesedésszerzések fedezetét - válaszolta Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca államháztartásért felelős államtitkára az mfor.hu kérdésére.
2014. július 18. 20:12
Miközben pénteken ismertté vált, hogy melyik minisztériumnak mekkora összeget kell zárolnia, illetve megtakarítania, számos olyan terület van, amelyeket nem érint a megszorítás. Ezek közül a labdarúgás kiemelkedik: 29 stadion lehet ennek köszönhetően magasabb színvonalú, sokkal több, mint ahány "európai értelembe vett" labdarúgója van az országnak.
2014. július 18. 10:55
2,7 százalékos ESA-hiány és a tavaly év végi forintárfolyam mellett csökkenhet a GDP-arányos adósságrátánk. Az árfolyamhatás miatt azonban igen kockázatos lehet a csökkenő adósság teljesülése - derül ki a jegybank államháztartási folyamatokat vizsgáló elemzéséből.
2014. július 18. 06:31
Vész- és óvintézkedésként indokoltnak nevezte pénteki rádióinterjújában a kormányzati kiadásokat érintő 110 milliárd forintos zárolást Orbán Viktor miniszterelnök.
2014. július 18. 04:28
A költségvetési zárolás részleteit augusztus 1-jéig kell - a gazdasági miniszter jóváhagyása után - bejelenteniük a fejezetek kezelőinek a Magyar Államkincstárnak - tartalmazza a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat.
2014. július 17. 11:58
Az első félévi gazdasági folyamatok és a költségvetés bevételeinek, valamint kiadásainak időarányos teljesítése alapján elérhető 2014-ben GDP-arányosan a 2,9 százalékos EU-módszertan szerinti hiány - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtökön Budapesten.
2014. július 17. 08:00
110 milliárdos értékben zárolást végez el a kormány, közölte Varga Mihály egy mai konferencián.
2014. július 15. 05:10
A Költségvetési Tanács (KT) szerint a költségvetési törvényben kitűzött, GDP-arányosan 2,9 százalékos uniós módszertan szerinti államháztartási hiány az első félévi makrogazdasági folyamatok, a költségvetés bevételeinek és kiadásainak időarányos teljesítése alapján elérhető.
2014. július 14. 13:22
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta az idei költségvetés módosításra vonatkozó indítványt az Országgyűlésnek hétfőn, a javaslat az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszegét és hiányát 152 milliárd forinttal megemeli az energiaszektorban vállalt állami szerepvállalás növelésének finanszírozása érdekében.
2014. július 11. 07:19
Részben a választásokkal is magyarázható a korábbiakhoz képest szokatlan 2015-ös költségvetés tervezési körirata - közölte a nemzetgazdasági tárca az mfor.hu-val.
2014. július 8. 15:13
A 2015-ös költségvetés tervezési köriratának egyik legérdekesebb része, hogy mindössze egyetlen számadat szerepel benne, mely iránymutatásként szolgálhat a tárcák számára.
SPAR fenntarthatósági program
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor