2013. október 24. 16:10
A Pécsi Direkt Kft. fellebbez, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. vizsgálja a további jogi lépések lehetőségét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen, amellyel a két könyv-kiskereskedelmi cégre összesen ötvenöt millió forintos bírságot szabott ki - közölték a cégek az MTI érdeklődésére csütörtökön.
2013. október 22. 11:31
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft. („f.a.”) könyvterjesztő vállalkozások versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal, ezért a vállalkozásokra összesen 70 millió forint bírságot szabott ki.
2013. szeptember 25. 12:58
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta a Ryanair légitársaságot megtévesztő reklámok miatt - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
2013. augusztus 9. 11:49
Megtévesztette a fogyasztókat a Telemarketing International Kft. azzal, hogy az Abexine gélnek terápiás hatásokat tulajdonított, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
2013. augusztus 8. 04:52
A Gazdasági Versenyhivatal szerdai közleménye szerint a vállalkozás megtévesztette a fogyasztókat a rendszer több jellemzőjével, valamint a csatlakozás és a jövedelemszerzés feltételeivel kapcsolatban is.
2013. augusztus 2. 08:52
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a GlaxoSmithKline Gyógyszer- és Egészségvédelmi Termék Kft. meg nem engedett reklámtevékenységet folytatott, amikor televíziós reklámjaiban azt állította, hogy a Panadol Rapid fájdalomcsillapító tabletta 5 percen belül hatni kezd.
2013. július 19. 09:31
Megtévesztő reklámok miatt bírságolta a GVH, a Vodafone két tavalyi kampánya miatt 25 millió forintot fizethet.
2013. május 22. 13:34
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Provident Pénzügyi Zrt. (Provident) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot folytatott, amikor pénz visszafizetési kedvezményét népszerűsítő kampányaiban nem tájékoztatta a fogyasztókat az akcióban történő részvétel lényeges elemeiről.
2013. április 18. 12:22
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Ryanair Limited (Ryanair) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a kedvezményes repülőjegyeket népszerűsítő kampányában valótlan tájékoztatást adott a fogyasztóknak, illetve legfontosabb szerződéses feltételeit nem tette magyarul is hozzáférhetővé. A GVH 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást - áll a Versenyhivatal közleményében.
2013. április 5. 11:16
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. (MTM-SBS) 2012. január 16. és február 17. között megjelent ún. MegaPlusz miniprogramjában sugárzott reklámjaival a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást - derül ki a versenyhivatal közleményéből.
2013. március 27. 10:31
A Penny Market Kereskedelmi Kft. (Penny) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámkiadványában úgy hirdetett termékeket magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2013. március 6. 13:09
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) 2012. február 13. március 31. között jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé, ezért 30 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
2013. március 4. 15:01
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor nem volt elég akciós áruja – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért 25 millió forintra bírságolta - közölte hétfőn a GVH.
2013. február 27. 13:40
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (TESCO) akciós kampányának vizsgálata során megállapította, hogy a meghirdetett akciója során megtévesztő tájékoztatásokat tett közzé a termékek elérésére és a kedvezmények mértékére vonatkozóan. A jogsértés elkövetéséért a vállalkozásra 20 millió forint bírságot szabott ki a GVH - olvasható a versenyhivatal közleményében.
2013. február 7. 10:25
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. (ANTENNA HUNGÁRIA) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a MinDigTV Extra csomagokat népszerűsítő kommunikációs kampányaiban. Ezért a GVH a vállakozást 30 millió Ft bírság megfizetésére kötelezte - olvasható a GVH közleményében.
2012. szeptember 19. 14:16
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Markgold Ingatlanforgalmazási Kft. üdülőingatlanok használati jogának értékesítése során, emiatt 40 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra - közölte a hivatal szerdán
2012. augusztus 30. 09:34
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesülettel és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt, olvasható a GVH közleményében.
2012. augusztus 22. 10:10
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Auchan) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során valótlanul azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy magyar terméket vásárol, olvasható a GVH közleményében.
2012. augusztus 3. 11:46
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a MasterCard Europe Sprl vállalkozással szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.
2012. június 29. 10:34
A Spar Magyarország Kft. nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön közzétette döntésével, amellyel a céget összesen 85 millió forintra bírságolta.
2012. június 12. 13:49
Megtévesztő összehasonlító reklám, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Magyar Telekom 100 millió forintos, a Vodafone pedig 50 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól. Az MTI megkeresésére mindkét mobilszolgáltató társaság jelezte, hogy bírósági keresetet nyújt be a GVH határozata ellen.
2012. június 12. 11:37
Megtévesztő összehasonlító reklám, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Magyar Telekom 100 millió forintos, a Vodafone pedig 50 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól.
2012. június 1. 14:31
Jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé a Magyar RTL Televízió Zrt. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint, ezért 10 millió forint bírságot szabott ki a tévére.
2012. április 9. 15:19
A GVH tapasztalatai szerint az üzletláncok forgalmuk növelése érdekében gyakrabban alkalmaznak a termékek magyar eredetét hangsúlyozó reklámszövegeket, illetve jelzéseket, áll a hivatal összefoglalójában.
2012. február 2. 14:40
Versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hat szúnyogirtást végző cég ellen.
2012. január 26. 11:10
Kartellgyanú miatt eljárást indított két kereskedő cég, az Andosa Market Kft. és a Mortak Fruit Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2012. január 18. 13:37
Összesen hatmillió forintra bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három, fogyasztói csoportokat szervező vállalkozást a fogyasztók megtévesztő tájékoztatása miatt - közölte a GVH szerdán.
2011. november 23. 15:58
Míg az Unicredit Bank mindent megtesz, hogy segítse a hatóságokat, az Erste nem kívánta kommentálni a kartellvizsgálat indítását.
2011. október 26. 12:10
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeit "magyar minőség" felirattal népszerűsítette, azonban az állítás valóságtartalmáról nem győződött meg.
2011. október 14. 12:10
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkatársai 2011. október 13-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (SPAR) székhelyén. A helyszíni szemlét megelőzően a GVH közel 17 millió forint eljárási bírságot szabott ki, mert a vállalkozás a GVH számos kérdésére hiányosan szolgáltatott adatokat. Az eljárási bírságról szóló végzés nem jogerős, a SPAR jogorvoslati kérelmét a Versenytanács még nem bírálta el.
2011. október 6. 09:13
A Gazdasági Versenyhivatal határozatában megállapította, hogy a Taxi Plus Szolgáltató Kft. f.a. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámjaiban taxi-szolgáltatását Budapest legolcsóbb telefonos díjszabású szolgáltatásaként hirdette, illetve a gépjárművekre ragasztható fényvisszaverő matricáin a fogyasztó számára nem érzékelhető módon tüntette fel a 150 Ft/km-es viteldíj igénybevételének feltételeit, valamint a 150 Ft/km-es kedvezményes viteldíj alkalmazási feltételei vonatkozásában valótlan üzenetet közvetített. A Versenyhivatal ezért 2 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
2011. szeptember 26. 12:31
A Vitaking Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor az általa forgalmazott egyes étrend-kiegészítők összetételével kapcsolatban valótlan adatokat közölt, illetve azoknak gyógyhatást, betegséget megelőző hatást tulajdonított – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
2011. szeptember 21. 12:37
A Hippocampus-BRT Elektromágneses Biokommunikációs Kft., az Eni-Med Magyarország Bioinformatikai Kft. és az Európai Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. reklámjaiban gyógyhatást tulajdonított az általuk forgalmazott készülékeknek. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, mivel állításaikat megfelelő bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani.
2011. szeptember 7. 08:56
A Hansa-Kontakt Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámkiadványában olyan termékeket hirdetett magyar termékként, amelyek származási helye nem Magyarország – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2011. szeptember 3. 07:37
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010-ben 132 eljárást zárt le és összesen mintegy 10,4 milliárd forint összegű bírságot szabott ki - derül ki a GVH 2010. évi tevékenységéről az Országgyűlésnek pénteken beterjesztett beszámolójából.
2011. augusztus 30. 11:25
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Capital Partners a.s. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor szolgáltatásainak népszerűsítése érdekében eljáró ügynökei és más személyek közül többen,több alkalommal is ugyanazt az ügyfelet hívták fel telefonon.
2011. augusztus 22. 11:34
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellenére is megtagadta a GVH által kért adatok szolgáltatását.
2011. június 29. 15:10
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három malomipari céget bírságolt összesen 50 millió forintra, miután több közbeszerzésen a háttérben egymás közt osztották meg a munkát - közölte a GVH.
2011. június 28. 12:49
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-re.
2011. június 22. 18:04
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mai tárgyalásán megállapította, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) 2010. június 21. és 2010. augusztus 15. között lebonyolított "Nyerj a Vodafone-nal" emeltdíjas SMS-játékával kapcsolatban fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A jogsértés megállapítása mellett a GVH 100 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
2011. június 9. 11:19
A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Taxi4 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. viteldíjairól szóló reklámjaiban valótlan állítást közölt, valamint elhallgatta a kedvezményes tarifa igénybevételének feltételét, így a fogyasztók nem kaptak reális képet a vállalkozás által kínált szolgáltatásról.
2011. június 7. 14:31
300 ezer forintra bírságolta a GVH a Toscana Bt-t, mely Skin’ Up elnevezésű terméke hirdetésekor megalapozatlan ígéreteket tett, áll a hivatal közleményében.
2011. május 17. 11:43
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 46 millió forint bírságot szabott ki a csomagküldő kereskedelemmel foglalkozó Parapszichológiai Centenáriumi Központ Kft.-re, mert szerintük 2008 januárja és 2010 júliusa között a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal tévesztette meg a fogyasztókat - közölte a GVH.
2011. május 16. 09:07
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Beck Reisen Kft. 2010. februárja és májusa között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás a 2010. évben a fogyasztóknak egyiptomi, nílusi hajóutakról, illetve az éves Beck utazási klubtagságra vonatkozó nyereményekről adott megtévesztő tájékoztatásokat. Az utazásszervező emiatt 8.000.000 Ft bírságot kapott.
2011. május 9. 15:34
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 11 cég ellen indított eljárást, mivel egy térképszoftver értékesítése kapcsán - feltehetően - megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2011. május 2. 14:25
A Hungarian Economy Partners Kft. megtévesztette a fogyasztókat a nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 8,1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte, valamint megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését.
2011. április 15. 12:04
Hét budapesti taxi-társaságot összesen 34,5 millió forintra bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mivel azok versenykorlátozó megállapodást kötöttek a Rádió Taxi Kft. szerződéses partnereinek megszerzése érdekében - közölte a hatóság pénteken.
2011. április 13. 12:01
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egymillió forintos bírságot szabott ki a Studio Moderna 2000 TV-Shop Hungary Kft. -ra, miután a cég valótlanul állította, hogy az Adonia Legtone Anticellulitisz szérum több független klinikai kutató laboratórium eredményei által bizonyítottan 9 perc alatt akár 47 százalékkal csökkenti a narancsbőr láthatóságát, 6 hét használat után akár 72 százalékkal csökkenti a cellulitisz láthatóságát, 6 hét után akár 15 centiméterrel csökkenti a comb körfogatát.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor