2020. június 4. 16:16
Az Európai Unió területén ugyan sikerült több palackot eladnia az állami Grand Tokaj Zrt.-nek, de a borászati cég így is milliárdos veszteséget hozott össze 2019-ben. Az angol kézben lévő Royal Tokajinak sem jön össze a profit.
2020. június 4. 15:33
Az egy héttel korábbi értékhez képest ugyan csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban, ám a várakozásokat meghaladó volt az érték.
2020. június 4. 15:11
A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is, mondta Áder János államfő a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén.
2020. június 4. 14:48
A vártnál nagyobb összeggel növelte az Európai Központi Bank a pandémiás-vészhelyzeti eszközvásárlási programot. Azt is bejelentették, hogy meghosszabbítják a programot a jövő nyárig.
2020. június 4. 13:54
Megbékélt egymással a kormány és a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., aminek egyik jele lehet, hogy a 2019-es gigantikus profitot ezúttal már nem vették ki a külföldi tulajdonosok a cégből.
2020. június 4. 12:57
Mehetünk látogatni, de lehetőleg az udvaron találkozzunk látogatottunkkal. A többiektől tartsunk 2 méteres távolságot.
2020. június 4. 11:50
A sajtótájékoztató véget ért, itt megtekintheti.
2020. június 4. 10:26
Ami adóváltozást terveztek, azt a kormány már benyújtotta a parlamentnek - derült ki kérdésünkre a mai Kormányinfón. Azt is megtudtuk, hogy június 16-20 között nyithatnak a mozik, színházak, fürdők, múzeumok.
2020. június 4. 10:07
Pénteken, közös magyar-fehérorosz projektekről és a két ország kereskedelméről tárgyalni.
2020. június 4. 10:03
130 milliárd eurós csomaggal enyhítené a koronavírus elleni harc negatív következményeit a német kormány.
2020. június 4. 09:40
Ismét nem tudott csökkenni az aktív fertőzöttek száma - a Pesti úti idősotthonban már 49-en hunytak el.
2020. június 4. 09:23
Míg egyes bolttípusok szinte meg sem érezték a válságot, addig mások - a korlátozó intézkedések nyomán - alig realizáltak bármiféle forgalmat.
2020. június 4. 08:50
Tervezett kezdés: 9 óra.
2020. június 4. 08:24
Idén összesen már 12,2 milliárd forinttal szerepel a költségvetésben a projekt, amelynek kivitelezésében Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége is részt vesz.
2020. június 4. 06:53
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére szolgáló épületegyüttes rekonstrukcióját, a beruházást kiemelten közérdekűvé nyilvánították - derül ki a friss Magyar Közlönyből.
2020. június 3. 20:58
A Fitch Ratings úgy számol, hogy a koronavírus-járvány világgazdasági hatásainak enyhítését célzó költségvetési ösztönző programok értéke már jelentősen meghaladja a globális pénzügyi válság idején alkalmazott élénkítő intézkedésekét.
2020. június 3. 20:15
Az Egyesült Államok június 16-tól betiltja kínai utasszállító repülőgépek berepülését az országba - jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium szerdán.
2020. június 3. 18:59
A jövőben már az eddigi 5 helyett 7 kaszinója lehet annak a megbízható szerencsejáték-szervezőnek, akivel a kormány megállapodik. Valahol Nyugat-Magyarországon pedig egy új kaszinó is nyílhat, nem lenne meglepő, ha valamelyik balatoni település lenne a befutó.
2020. június 3. 17:44
2021-ben tovább nő az egészségügyi szolgáltatási járulék (közismert nevén társadalombiztosítási járulék) összege. A havi 7710 forint, azaz napi 257 forint jövő év elejétől a 2020. júliusi infláció mértékével fog emelkedni.
2020. június 3. 17:06
A jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni.
2020. június 3. 16:43
A magyar és a régiós gazdaságok számára is létkérdés, hogy Németország minél előbb talpra álljon. Az ottani nehézségek, elsősorban az autóipar leállása már tükröződik többek között a munkaerőpiaci folyamatokban. A válság ugyanakkor a szakértők szerint nem csak negatívumokkal járhat.
2020. június 3. 16:13
9 millió helyett "csak" 2 millió 760 ezerrel esett a foglalkoztatottak száma.
2020. június 3. 13:48
Az eredeti elképzeléssel ellentétben még sem szerelnek fel kamerákat az iskolákban. "Csak" iskolaőröket vezényelnek – első körben – 500 iskolába, melyek harmada szakiskola. Az iskolai erőszak megszüntetésére és megelőzésére összeállított törvényjavaslat már a parlament előtt van.
2020. június 3. 12:01
A világ java része viszont még nem, mondta el az országos tisztifőorvos a mai operatív törzs sajtótájékoztatón.
2020. június 3. 11:21
Több olyan intézkedés is formálódik, amely megkönnyíti a vállalkozók és a cégek életét is.
2020. június 3. 10:50
Kiírás szerint 11 órától.
2020. június 3. 10:29
Áprilisban csaknem 120 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Németországban csak a koronavírus ellenes korlátozások miatt egy friss tanulmány szerint. Ekkora növekedésre korábban nem volt példa. Spanyolországban a járvány kezdetén 300 ezerrel emelkedett az álláskeresők száma.
2020. június 3. 09:27
Literenként átlagban 2 forinttal olcsóbban, 338 forintért tankolhatunk június 5-étől. A gázolaj ára nem változik, marad 351 forint.
2020. június 3. 08:41
3931 főre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az országban.
2020. június 3. 07:26
Az idei júliusi inflációval emelik az egészségügyi szolgáltatási járulékot jövőre.
2020. június 3. 06:17
A koronavírus-leállás miatt Európa is korlátozottan használt csak a gázból, túlkínálat alakult ki.
2020. június 3. 05:45
Elkönyvelték a Nemzeti Atlétikai Központ közel 2 milliárd forintját is a gazdaságvédelmi intézkedések részeként.
2020. június 3. 05:37
Mintha befagytak volna a legkeletibb megyében regisztrált átlagos nettó bérek: hiába ugyanis a növekedés, a legfrissebb adatok szerint az továbbra is a 10 évvel ezelőtti fővárosi szinten stagnál.
2020. június 2. 21:16
Ahogy arról az este folyamán beszámoltunk, Magyarország 1,5 milliárd euró értékben bocsátott ki kedden úgynevezett zöldkötvényt. Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a kibocsátás pénzügyi tudnivalóit.
2020. június 2. 19:42
Jó ideje a levegőben lógott az első magyar zöldkötvények kibocsátása, a koronavírus járvány miatt viszont a tavasz elejére tervezett kibocsátás elcsúszott. Kedden este ugyanakkor Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy 1,5 milliárd euró értékben bocsátott ki Magyarország ilyen értékpapírt.
2020. június 2. 17:59
Ha csak a valódi tevékenységét nézzük a Magyar Postának, akkor hiába volt 2019-ben két választás is, mégis veszteséges az állami társaság, pedig közel ezer embert el is küldtek. Az állam közel 5 milliárd forintos támogatásának hála, a beszámolóban végül mindig sikerül nyereséget kimutatni.
2020. június 2. 12:12
Utólagos influenzamintákból készített elemzés a bizonyíték arra, hogy nem került be előbb Magyarországra a vírus, mint március. Bevetési egységeket vezényelnek majd ki az idősotthonokba, ha a járvány miatt szükséges lesz - derült ki a mai sajtótájékoztatón.
2020. június 2. 10:49
Mit mond ma Müller Cecília?
2020. június 2. 10:33
2019-ben hat másodpercenként tűnt el egy labdarúgópályányi érintetlen őserdő a Földről.
2020. június 2. 10:27
Franciaországban március 17-étől május 11-éig gyakorlatilag bezárt az összes gyár.
2020. június 2. 09:59
Csaknem nyolcmilliárd eurót költene Németország az óvodák, iskolák, kórházak és idősotthonok szisztematikus koronavírus-tesztelésére az idei évben. Egy hét alatt 4,5 millió ellenőrzést végezhetnek.
2020. június 2. 09:45
A belföldiek csökkentek, az ipari export árai nőttek.
2020. június 2. 09:37
A kivitel és a behozatal is csökkent.
2020. június 2. 09:16
64 százalékos volt a zuhanás. Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható.
2020. június 2. 09:00
Bár májusban emelkedett a magyar beszerzési menedzser index értéke, az még a feldolgozóipar további zsugorodását jelzi.
2020. június 2. 08:48
Az elmúlt 24 órában 29 új fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon, ennél több új betegről 10 nappal ezelőtt, május 23-án érkezett hír legutóbb. Akkor egy nap alatt 32-vel nőtt az új betegek száma.
2020. június 2. 08:18
Egy éven belül mintegy 450 ezer lakáson végezhetnek kisebb-nagyobb munkálatokat.
2020. június 2. 08:01
A múlt heti csapadék nem volt elég ahhoz, hogy megszüntesse az aszályhelyzetet, gyenge lesz a hozam.
Közzétették az éves jelentést.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor