Ezt annak cáfolatára mondták, miszerint: "a devizahitelesek megmentését célzó csomagokra egy vezető fideszes forrás szerint azért van szükség, mert a kormány exportra akar játszani, de a forintot csak akkor tudják gyengíteni, ha minél kevesebb a devizahiteles".
Szóval megnyugodhatunk. Éppúgy, mint az egyszeri amerikai nyugdíjas, aki minden pénzügyminisztertől és elnöktől azt hallja, hogy "The strong dollar is in the nation's best interest", azaz "népünk érdeke az erős dollár". Eközben az elmúlt évtizedben minden főbb devizához képest 10-20-30%-kal értékelődött le a dollár.
Ésakkorezígymosthogy?
Nyilvánvaló, hogy minden értelmes gazdaságpolitikus minden alkalommal el fogja mondani, hogy országa növekvő pályára fog kerülni hamarosan (vagy már most is ott van), az infláció alacsony (vagy az lesz), a devizája erősödni fog, a költségvetést kiegyensúlyozzák, az adószinteket, adminisztrációt és kiadásokat csökkentik, az adósságot leépítik. Mi pedig természetesen ezt elhisszük nekik.
A magyar kormányzat gazdaságpolitikája gyakran kiszámíthatatlan, de van benne pár erős vezérlő motívum:
A cél a lehető legnagyobb szabadság és függetlenség saját gazdaságpolitikájuk végrehajtásában, aminek lényege az erős állami kontroll, a munkát terhelő adók csökkentése, a fogyasztást terhelő adók emelése. Aki dolgozik, az keressen jól, hozzájuk próbálnak átcsoportosítani a pénzügyi szféra és nagyvállalkozások kárára. A cél a termelés, a "valós", fizikai javak előállítása, minél több szorgos munkáskéz segítségével (még a marxista munkaértékelmélet nyomait is felfedezhetjük a politikusi megnyilatkozásokban). A nagy exportboomhoz azonban véleményük szerint olcsó devizán és megemelt infláción keresztül vezet az út, amihez alacsony, feltehetően negatív reálkamatokat szeretnének. Tiszta Kína. Legyen sok beruházás, növekedjen az export, és legyen infláció is, mert azzal mintegy észrevétlenül lehet adósságot leépíteni, és a minimálbéreket alacsonyan tartani (mert az exportboomhoz ez is kell ám). És itt jön a legnagyobb baj: a devizaadósság jelentős mérete miatt ez a leértékelős, kamatvágós, elinflálós export- és termelésorientált gazdaságpolitika nem működik, mert a leértékeléssel az egész lakosság bajba kerül, azaz a leértékelés több kárt okoz mint hasznot. A logikus megoldás tehát a minél gyorsabb megszabadulás a devizaadósságtól: a lakossági CHF-hitel állományát minél gyorsabban át kell váltani forintra. És ha ez megvan - vagy már ezzel párhuzamosan - lehet leértékelni a forintot, elinflálni az adósságot. /célszerű lenne mondjuk a sorrendet megtartani: tehát először leváltani, utána legyengíteni, de ez láthatóan nem ilyen egyszerű/
Teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a kormányzat célja ez. A nagy kérdés, hogy ki fogja fizetni a CHF-állomány forintra váltását, és honnan (milyen áron, azaz milyen kamattal???) lesz annyi forinthitel, ami elegendő ennek a gigantikus hitelállománynak a leváltásához. Azt gondolom, hogy részben a bankok, részben a megtakarítók részben az állam fogja viselni a terheket - ha egyáltalán meg lehet csinálni. Ha nem, akkor legalább bekerülünk a gazdpol tankönyvekbe esettanulmányként.
A pontos megvalósítás még valószínűleg a döntéshozók számára sem világos, de egyben biztosak lehetünk: a kormány célja a forint gyengítése és az elinflálás politikája. Ez nem feltétlenül baj, de a befektetési döntéseinknél figyelembe kell venni...
