A makrogazdasági adatokat illetően az óév karaktere csak annak meglepetés, aki hitelt adott a hivatalos közléseknek. A független forrásból tájékozódók és a részadatokat észlelők már láthatták tavaly nyáron, hogy 2023 recessziós év. Így persze még súlyosabb az év inflációs jellege, hiszen az output zsugorodása, még ha csak egy százalékon belülinek néz is ki, elvileg mérsékli az árszint-emelkedési folyamatokat. S az infláció is még súlyosabb, amelynek éves mértéke 2023-ban felülmúlta a 2022-es éves pénzromlási ütemet.
Ezen túlmenően a költségvetés helyzete sokkal rosszabban alakult 2023-ban a vártnál és az évközi hivatalos értékelésnél. A kormányzati reagálás sokáig a gondok elhallgatása volt, és vadászat a viszonylag jobb részadatokra, illetve a külső tényezők, közöttük az „uniós szankciók” okolása, gyakran érdemi alap nélkül. Az év végi aggasztó költségvetési helyzetet érezhetően enyhítette az EU-s előlegek beérkezése 2023 végén és 2024 első napjaiban – ezek a tételek is szerepet játszottak a forint árfolyamának figyelemre méltó stabilitásában.
A költségvetési helyzet körüli aggályokra adott pénzügyminisztériumi megszólalásokban két visszatérő motívum található. Az egyik a múltbeli összehasonlító bázis célirányos megválasztása, és annak alapján a „korábban is voltak bajok, ennél nagyobbak” érvelés. A második az uniós átlaghoz mért viszonyítás. Az elsőben van igazság, hiszen a 2006-ot megelőző évtized fiskális gyakorlata súlyosan felelőtlen volt, az akkori toleráns uniós és tőkepiaci megítélés mellett is. Ám ettől még gondok forrása a mai helyzet. Ami viszont a sokkal jobb tőkepiaci besorolású, jóval kedvezőbben finanszírozott uniós államadóssághoz való viszonyítást illeti, az önáltatás. Félrevezető az érvelés, miszerint a magyar viszonyok átlagosak lennének: államadósságunk finanszírozási költsége kemény tény, amit nem lehet kedvezőbb aurájú adatokra hivatkozással elhessegetni: a 2023-as évben kamatfizetésre mintegy 3500 milliárd forint ment el.
Egyébként is az vált jellemzővé a kormányzati adatgazdák kommunikációjában, hogy szemezgetnek a nyilvánosságra kerülő tényadatok között, és a közlemények címadásával, részadatok kidomborításával igyekeznek áthidalni az általános sikerpropaganda és az igen vegyes valóságról nyerhető adatok üzenete között tátongó rést.
Ez a kommunikációs törekvés nyilván csak a célközönség egy részében hoz eredményt. A szakmai közösséget és a közügyek iránt érdeklődőket viszont az adatok tálalása kevésbé befolyásolja, a várakozásokat és üzleti döntéseket aligha érinti. Ha viszont módszertani változásokat is eszközölnek a hatóságok, vagy annak esélye merül fel, hogy politikai megrendelés szerint adjusztálják az adatokat, az növeli a bizonytalanságot, felerősíti a hivatalos közleményekkel szembeni bizalmatlanságot.
Az utóbbi időkben különösen a béradatok és az inflációs statisztikák körül alakult ki polémia, és nem csak azért, mivel a váratlan és nagymértékű áremelkedések összekuszálták az addigi pénzbeli kalkulációkat, felfűtötték a megelőző években lenyugodni látszó inflációs várakozásokat és felpiszkálták a bérigényeket. A módszertani ügyekre ezért itt érdemes kitérni, amikor tallózunk az újabb adatok között.
Előbb lássunk néhány termelési adatot. 2023 novemberéről vannak építőipari számok: a termelés volumene 5,3 százalékkal csökkent az első tizenegy hónapban az előző év azonos időszakához képest; a novemberi építőipari termelési volumen pedig már 12,8 százalékkal maradt az egy évvel korábbitól.
A csökkenő trend ismert volt, sőt korábbi cikkeimben utaltam arra is, hogy itt szükséges korrekció megy végbe egy túlfűtött, mesterséges állapothoz képest. Az viszont figyelemre méltó, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint a megkötött új szerződések volumene 60 százalékkal haladta meg novemberben a 2022. novemberi értéket. Ekkora ugrás akár általános élénkülés indikátora is lehetne. Csakhogy a további bontás szerint az épületépítési szerződések értéke egyötöddel lejjebb vannak, az úgynevezett egyéb építmények építésére vonatkozók új szerződéseké viszont 186 (!) százalékkal haladta meg novemberben az egy évvel korábbit: ide tartozik a közlekedési infrastruktúra. Itt tehát egy nagy értékű szerződés tolja fel az adatokat. Az állam azonban, amint azt láthattuk az elmúlt egy évben, a költségvetési viszonyok hirtelen romlása (vagy a romlás politikusok általi észlelése) nyomán képes gyorsan a fékre lépni, akár futó beruházásokat is leállítani.
De nemcsak az építőipari termelés volumene csökkent jelentősen az előző év azonos időszakához képest, hanem a sokkal nagyobb súlyú ipari termelésé is. Az immár felülvizsgált ipari adatok szerint a tizenegy havi termelési volumen 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ami különösen figyelemre méltó: a feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán két alág kibocsátása nőtt. Az ipari rendelésállomány jelentősen elmaradt a korábbitól.
Ez még a tavalyi év végi állapot, azóta új fejlemények vannak. Az Izraelt ért támadás óta újabb kockázat lépett fel. A világkereskedelmi útvonalak kényszerű átrendeződése folytán máris változtatni kell az importtól függő hazai üzemek termelési programjain, amint ez a járműiparban már látható is. Az abból adódó termeléskiesés később elvileg visszapótlódik, de a kockázati szint (és bizonyára a szállítási, raktározási, biztosítási költségek) növekedése árnyat vet az évindulásra.
Az inflációs számítás ügye
Lesz-e elég munkaerő-kereslet, és hogyan alakulnak a bérviszonyok? A közönségnek szánt munkaügyi adatok alapján nehéz objektív képet kapni. A közlemények szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az első tíz hónapban 557 800 forint volt. Ez akár imponálóan is hangozhatna, ám az átlagos helyzetű munkavállaló bruttó keresete (azaz a medián kereset) 443 600 forintot tett ki, vagyis egyötöddel kisebb a szélsőségesen nagy menedzseri fizetések által felhúzott átlagkeresetnél. Itt figyelemmel kell lenni a definícióban szereplő „teljes munkaidős” hivatkozásra: a magyar gyakorlatban sok megoldás ismeretes az ennél jóval kisebb hivatalos bér alkalmazásra.
Erre a helyzetre rakódik rá a 2023 decemberére előrehozott minimálbéremelés (kategóriánként 15, illetve 10 százalékos mértékkel). És itt lép be az inflációs számítás ügye is.
Az euróövezetben a fogyasztói árak decemberben 3,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, az úgynevezett harmonizált árindexen (HICP) mérve. A magyar statisztikai szolgálat által kiszámított HICP decemberi értéke most éppen egybeesik a szokásos fogyasztóiár-indexével: decemberben mindkettő 5,5 százalék, az előző év decemberéhez képest.
Bővebb információkat kontinensünk inflációs folyamatairól a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó laptársunk havonta elkészített Privátbankár Európai Inflációs Körképeiben olvashat.
Ez az adat okozott némi meglepetést, és az újabban ritkán adódó jó hírek közé számít. Azzal különösen, hogy az inflációs folyamatról közzétett 2023. decemberi adatok közül mind a szokásos fogyasztóiár-index, mind a harmonizált árindex, mind pedig a nyugdíjas-kosárra számolt inflációs adat árnyalatnyilag lejjebb van a novemberinél. Itt tehát nemcsak az az örömhír, hogy nem lett sokkal magasabb az árszint a 2022 végi (bevallottan brutálisan felfutó) árakhoz képest, hanem fontos termékcsoportokban mérséklődés következett be novemberről az év utolsó hónapjára. Hogy más termékcsoportban nem volt árcsökkenés, azt jelzi a maginflációs mutató, mely decemberben árnyalatnyit tovább nőtt novemberhez képest. Abban a mutatóban ugyanis nincs benne sem az élelemiszer, sem az államilag szabályozott árú lakossági energia.
És itt már sokféle gond és potenciális félreértés merül fel. Az egyik maga a HICP: a módszertan az Eurostat nevű uniós statisztikai szolgálaté, az adatokat azonban a tagállami statisztikai hatóság számolja ki.
Másodszor és főként: a magyar inflációs számítás sok vitát okozó sajátossága a hatósági energiatarifák változásából (vagy változatlanságából) fakadó hatások számszerűsítése. Amikor 2022. júliusban a „marad a rezsivédelem” és a „nem lesz megszorítás” ígéretével lefolytatott választási kampányt követően a kormány jelentősen felemelte a vezetékes gáz és az elektromos áram árát egy bizonyos fogyasztási szint fölötti lakossági igénybevételnél, mérési dilemma keletkezett. A KSH publikált egy közleményt: a gáz és az áram adott hónapra jutó árát annak megfelelően határozzák meg, hogy a lakosság milyen arányban fogyasztott az olcsóbb energiából és határszint feletti sokkal drágább termékből („lakossági piaci ár”). Ha a családok visszafogják a vételezett energiamennyiséget (takarékosságból vagy mert enyhébb az időjárás, mint korábban), akkor a szolgáltató kevesebbet fog számlázni a sokszoros árú termékből, és ezt a KSH, mint árcsökkenésként veszi figyelembe – noha nem változtak meg a tarifák.
Sajátos módszertani megoldás
Így jöhetett ki az, hogy a rendkívül enyhe decemberben a KSH által háztartásonként becsült energiafogyasztásra tekintettel a vezetékes gázért 2,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetnie a lakosságnak, ezt árcsökkenésnek könyvelték el, a hivatalos energiatarifák változatlansága mellett. Mivel decemberben az élelmiszerárak már nem nőttek tovább az előző hónaphoz képest (egy ezrelékkel mérséklődtek), a sok egyéb termék és szolgáltatás drágulása ellenére így jöhetett ki, hogy „a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek.”
Ugyanilyen módszertani megoldás áll az egész 2023-as fogyasztóiár-index (és a HICP) mértékének megállapítása mögött. Ahogy a KSH közleménye írja: 2023-ban „a vezetékes gázért 29,6, az elektromos energiáért 3,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni”. Ennek alapján ebben a termékkörben ekkora árcsökkenés került be a magyar statisztikákba. A piaci termékekért, például a palackos gázért viszont többet kellett fizetni, az tehát felfele vitte az árindexet, mint ahogy a javak és szolgáltatások döntő többsége rengeteget drágult 2023 során: azok esetében azonban a szokásos árstatisztikai eljárásokat alkalmazták.
A módszertani részt meghagyva a statisztikusoknak, azt el lehet mondani, hogy sajátos megoldásról van szó. Az adatok hozzávetőleges ellenőrzésére sincs mód olyan formában, mint mondjuk a „tojásár-infláció” esetén, ahol a piaci árak vizsgálatával elvileg replikálható a hivatali árfelírók munkája.
Ezzel együtt is a magyar éves fogyasztóiár-index lett a legmagasabb az Európai Unióban. A hivatalosan kihozott éves fogyasztóiár-index azonban több statisztikai érdekességnél. Közvetlenül meghatároz árindexhez kötött kamatokat: a magyar államkincstárnak nagyon nem volt mindegy, hogy az éves fogyasztóiár-index a fentiek szerint 17,6 százalék a 2023-as évben, vagy mondjuk 19 százalék. Így is rengetegbe kerül az államadósság finanszírozása, amelynek egyik lényegi eleme a lakosság által jegyzett inflációkövető kötvény.
Egy sor szolgáltatás árát befolyásolja a hivatalos adat, ha ahhoz szerződésbe foglalták az árak, tarifák indexálását. Máris jelentős távközlési cégek, bankok érvényesítették a tavalyi fogyasztóiár-indexre hivatkozással a 15 százalékos vagy annál nagyobb mértékű díjkorrekciót. A munkaerőpiacon mind a bázisévi, mind az új évre várható inflációs index az alkufolyamat fontos paramétere.
Nem kevesen gondolják azt, hogy érvényesülhetett valamilyen kormányzati ráhatás a számítások készítőire a szolidabb inflációs végeredmény kihozatala érdekében. Az ilyen feltevéseket csak táplálta a kilencessel végződő inflációs adatok gyakori előfordulása – éppen akkor, amikor legfelsőbb politikai szinten meghirdették az egy számjegyű (azaz 10 százaléknál kisebb) inflációs ráta közelgő bekövetkezését.
Megjegyzendő, hogy hogy a GDP-volumen kiszámítását is érinti az árindex megállapítása. Igen tanulságos volt Hüttl Antóniának, a KSH akkori alelnökének a rendszerváltozás idején végbement nagy átalakulásáról írt nemrégi cikke a Közgazdasági Szemlében: akkor a statisztikai hivatal különféle okokból túlbecsülte az inflációt, így nagyobbnak hozta ki az Antall-kormány idején végbement drámai átalakulás miatti GDP-csökkenést. Ha viszont ma netántán a valóságosnál kisebb a mért infláció, akkor a nemzeti számlákban rögzített nominális GDP-növekedéshez a ténylegesnél nagyobb volumen rendelődik hozzá. Önmagában gond, hogy egyáltalán felmerülhetnek ilyen feltételezések állami intézmények működése kapcsán.
