A gazdaság folyamatosan alkalmazkodik a változó viszonyokhoz, legyen az járvány, politikai bizonytalanság, pénzügyi krízis vagy egyéb nehézség. Nem az állam miatt, hanem attól függetlenül, néha annak ellenére, ritkán pedig a támogató gazdaságpolitika segítségével, de mindképpen adaptálódik a helyzethez. Ez zajlik a szemünk előtt most is. Az európai országok alkalmazkodási folyamatának lefutása nem egyforma, a magyar gazdaság nagyjából ott tart, ahol az uniós átlag: a tavalyi nagy esés után felfele kapaszkodik, kissé még elmaradva a „Vuhan előtti” szinttől.
Mivel a járvány első esetei és a világgazdasági kísérőtünetek Magyarországot 2020 márciusában érték el, a tavalyi első negyedév jórészt még a „békeidőhöz” sorolható, a maga két százalék közötti növekedési ütemével. Majd jött a súlyos visszaesést hozó második negyedév, azzal azonban nemzetgazdasági értelemben el is értük a mélypontot, amit fokozatos visszaállás követett.
A gazdaság teljesen sosem állt le, ezért is olyan disszonáns az „újraindítjuk a gazdaságot” szöveg a propagandában.
A normalizálódáshoz persze idő kell, de a gazdasági szereplők mindent megtesznek a talpon maradásért. A járvány második és harmadik hullámának a tragikus halálozási tényeit nem feledteti, hogy a társadalom és benne a gazdasági élet úgy-ahogy beleszokott az új helyzetbe.
De ilyen az élet: hamar új viszonyok alakulnak ki. Állások megszűntek vagy átalakultak, bizonyos vállalkozások takarékon vagy sehogy működnek, más cégek viszont erős kereslettel megsegítve szárnyalnak. Majd meglátjuk, hogy milyen tulajdoni, iparági szerkezetet, miféle keresleti viszonyokat hagy maga után a járvány okozta gazdasági válság, ha már végre múlt időben beszélhetünk róla.
Egyelőre annyit tudhatunk a 2020 tavaszától tartó válság-esztendőről, hogy annak záró trimesztere (2021 január-március) a most megkapott adatok szerint az előzetes várakozásoknál jobb mutatókat produkált minálunk és a térségünkben: 2021 első negyedévben 2020 utolsó negyedévéhez viszonyítva 1,9 százalékkal bővült a magyar GDP. A KSH még nem tette közzé a részletes bontást, csak annyit jegyez meg, hogy a növekedéshez az ipar, a pénzügyi, biztosítási tevékenység, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágai járultak hozzá leginkább.
Ezzel magát a covid-válságot még nem tudhatjuk végleg magunk mögött: 2020 kezdő negyedévéhez képest egy évre a GDP még mindig mintegy két százalékkal van lejjebb. A pontos adatokra még várni kell. Maga a hivatal is jelzi a közlemény lábjegyzetében, hogy a járvány viszonyai miatt a szokásosnál is nagyobbak lehetnek a későbbi adatrevíziók.
Az mindenképpen jó hír, hogy folytatódott a tavalyi év vége felé széles körben érződő üzleti normalizálódás, és így közelebb került az a pillanat, amikor a GDP mértéke visszakerül a válság előtti szintre: a hirtelen megnyílt szakadék végre betemetődik.
Ez persze átlagszám, ágazatonként nagyon eltérő viszonyokat aggregál egyetlen adatba. Miközben a kommunikációs, pénzügyi ágazatok már rég túlvannak a 2019 végi teljesítmény-szinten, az idegenforgalom vagy a nemzetközi közlekedés cégeinek többsége nem látja még a perem szélét sem.
Ennyit az adatokról. Mi vonható le belőlük? Az első elemzői megszólalások nagy meglepetésüknek adtak hangot, mivel a szolgáltatások egy részét érintő hatósági korlátozásokra tekintettel nem várták az iparon, építőiparon kívüli ágazatokban a teljesítmények erőteljes növekedését. Ez logikus feltételezés volt, bár magunk között elmondhatjuk, hogy sok más ország normáihoz képest a magyar napi élet akkor sem volt szigorúan bekorlátozva, amikor a harmadik hullám rettenetes kórházi adatai bőven indokolták volna a szabályok szigorú betartatását. De a legfőbb tényező, amelyre az év elején már utaltam: 2021 első fele eltérhet a modellekben feltételezett helyreállási pályától a tavaly évvégi nagy állami kiköltekezés miatt.
Amint e rovatban is megtárgyaltuk,
2020 novemberében és decemberében a kormány hatalmas mértékű költségvetési hiányt engedett meg magának, amely mögött döntően tőketranszferek állhattak. Azok a pénzek valahova, valakikhez elkerültek,
és hacsak nem csapódnak ki nagymértékben megtakarításként, akkor hozzátesznek az aggregált kereslethez. Amennyiben van kihasználatlan kínálati kapacitás, akkor a többlet-kereslet azonnal bizonyos mértékű növekedés-többletben jelenik meg (miközben persze a nagy államháztartási deficit mindenféle későbbi következményekkel jár).
Bizonyos mértékű növekedés: ez a kitétel arra vonatkozik, hogy a kínálat azonban lehet korlátos, némileg késedelmes. Márpedig pont ez a velejárója a válság miatt üzemleállásoknak: ha visszatér is egyszer a kereslet, nem mindig sikerül „pöccre” indítani a termelési rendszert. A válság ugyan csak egy éve tart, de az hosszú az ember, a cég (főleg a kisebb szervezet) életében. A munkáskezek egy része elkerült a foglalkoztatótól, máshol meg a foglalkoztató tűnt el a zavaros hónapok során. Bár még mindig a tavaly ilyenkori szint alatt teljesít a magyar gazdaság átlaga, ebből azonban még nem következik, hogy emberi és gépi kapacitások ugrásra készen állnának az állam által erővel megtolt kereslet kielégítésére. Ilyen helyzetben a feltupírozott kereslet egyik része egyszerűen felhajtja az árakat.
Az áremelkedést nem zsörtölődő kisnyugdíjasok fantáziálják.
Az ipari belföldi értékesítési árak márciusban 8,4 százalékkal (!) haladták meg az egy évvel korábbiakat, tette közzé a KSH. Emögött részben a forint tartós és jelentős gyengülése, részben pedig a nemzetközi környezet alakulása áll. Amikor tehát az árak ügyéről beszélünk, nemcsak az 5 százalékos határt átlépő fogyasztói árindex érdemel figyelmet, hanem az egész árstruktúra változása. Hiába, amint korábban meg kellett állapítanunk a termelési adatok teljes körét még nem ismerve: az infláció visszatért hozzánk.
Nemcsak az évkezdet inflációs tényadatai adtak okot aggodalomra. Az üzleti logika is felfele mutató ár-trendet valószínűsített. A cégek nagy többsége olyan sok jövedelmet vesztett az elmúlt tizenkét hónapban, hogy nem tehetnek mást: árak emelnek. Most ráadásul külső okok, áruhiányok és nyersanyag-drágulások is indokolják az áremelést.
Ebben a helyzetben már nem olyan különös, hogy a Magyar Nemzeti Bank óvatosan, de érzékelhetően szóba hozta a kormányzat költségvetési élénkítését. Ha valóban jól halad előre a gazdaság normalizálódása-alkalmazkodása, amint az öndicséretben fáradságot nem ismerő kormány sokszor elmondja, akkor fölösleges, sőt gazdaságilag értelmetlen nagy költségvetési hiányt vállalva ráfűteni a gazdaságra. Először is sokba kerül – majd, egyszer, az adófizető polgároknak. Másodszor viszont már most azonnal emeli az inflációt, ráadásul olyan időszakban, amikor amúgy is nagy az általános bizonytalanság a társadalomban.
Ilyenkor aztán nem lehet arra számítani, hogy nem veszik észre az emberek az áremelkedést, vagy ha igen, akkor a monetáris politikusok nyugalmával „átnéznek felette”. Ami nem is lenne értelmetlen dolog, ha valaki – esetünkben a jegybanki apparátus és a vezetőség – meg van győződve arról, hogy az árindex bázis-okok vagy egyszeri tényezők miatt csupán átmenetileg ugrik meg, és majd szépen visszatér a megelőző mérsékelt szintre. Ilyenkor, de csak ilyenkor, valóban túl lehet tekinteni egy-két hónap adatán, és nem kell a monetáris szigorítás eszközéhez nyúlni, mely eszköz egyébként is csak fél éves vagy még nagyobb késéssel fejti ki áremelkedés-fékező hatását.
Az utca embere azonban nem mindig ilyen megfontolt. Sőt az is lehet, hogy nem a gazdasági lapokban közölt ár-statisztikának hisz, hanem a szemének.
És ha azt látja, hogy az árak a boltban megugrottak, akkor annak hangot ad, panaszkodik és sopánkodik: felerősödnek az inflációs várakozások.
Ne gondoljuk, hogy ez magyar ügy. Az Egyesült Államokban nagy meghökkenést keltett a 4 százalékot átlépő fogyasztói árindex; olyannyira, hogy az amerikai jegybank (FED) döntéshozói is mind nyíltabban beszélnek a monetáris szigorítás lehetőségéről. Nálunk az 5,1 százalékos fogyasztói árindex és a forint árfolyamának tartós gyengélkedése kellett ahhoz, hogy a jegybanknál komolyan vegyék alaprendeltetésüket: a fizetőeszköz értékállóságát. Már csak az a körülmény, hogy a kamatemelés lehetősége felmerült az MNB-nél, sokat stabilizált a forint árfolyamán ezekben a napokban. Ami megint megmutatta, hogy az európai szinten dobogós magyar infláció és az árfolyam-gyengülés iránti tartós jegybanki érdektelenség együttese állt fő okként amögött, hogy a koronavírus előtti 330 forintos euróból 360+ forintos lett a múlt hétig. A gyenge forint pedig maga is felfűtője a termelői és a fogyasztói áraknak.
Helyzet van tehát a gazdaságban. A kormány azonban választásra készül: gazdasági élénkítéshez szabja a költségvetést, hiszen attól várja a népszerűség növekedését. A túlfűtés miatt viszont az árak is élénkülnek. Azt pedig észreveszik az emberek. Főleg azok, akik a nyugdíjuk, szerény munkajövedelmük miatt igencsak ár-érzékenyek.
Eddig a gazdaságpolitika egyszerű volt. Az MNB évek óta lefele viszi a kamatlábat, ameddig csak lehet, hogy élénkítsen. A fiskális politika intézői tavalyig a 3 százalékos uniós norma alatt tartották a költségvetési hiánymutatót, hogy távolt tartsák az Európai Bizottságot. Majd amikor feloldották a hiánykorlátot 2020-ban, odadobták a gyeplőt, hogy élénküljön a gazdaság és gazdagodjon az arra érdemes. Csakhogy most fordul a világ. Lassan el lehetne kezdeni értelmesen kormányozni.
