Nagy baj van a gazdaságban, kellemetlen meglepetést okoztak a kiskereskedelmi adatok – ilyen kommentárok jelentek meg a tavaly decemberi kiskereskedelmi adatokról. Lassulás, fékeződés, nagy évvégi esés? Esetleg előjele egy komoly recessziónak?
Túlzó állítások ezek. Sokkal inkább gondolom, hogy a 2022-as év lefolyása természetes adaptációs folyamat volt. A háztartások érthető alkalmazkodásának következményei mutatkoznak meg a KSH kereskedelmi adataiban.
Nézzük a tényeket! A kiskereskedelem forgalom 2022. évi decemberi volumen-adatáról van szó: 2021. decemberhez képest naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent. Csakhogy az a december a 2022. áprilisi választásokat megelőző különös időszakra esik. Hogy ahhoz képest a most mögöttünk hagyott december más volt a családoknak és a kiskereskedelemnek? Ezen nem kellene csodálkoznia egy gazdasági újságírónak: a megelőző, 2021-es év, mint bázis, roppant sajátos, hiszen akkor az év derekán az ellenzéki mozgalmak erősödését észlelve, a kormányzat megint elővette a kedvencét, a „gazdaságélénkítés” politikáját: nagy adócsökkentéseket jelentettek be, döntöttek hatósági béremelésekről, erősen megemelt minimálbérekről, előnyös lakásépítési konstrukcióktól. A már bekövetkezett bérkiáramláson túl a családi büdzsé tervezői bírták a kormány szent ígéretét, miszerint a rezsitarifák nem fognak változni 2022-ben, hacsak az ellenzék nem kerül hatalomra. Nem került.
Mindezeket összetéve nem meglepő, sőt tankönyvinek mondható eredmény, hogy a 2022-es esztendő egészében a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,3 százalékkal nagyobb volt az előző évinél. Csakhogy valóban nagyon aránytalanul állt elő az éves növekedés szakterületenként és az időbeliséget tekintve. Az élelmiszerboltokban mondhatni májusig tartott a karácsonyi szezon, a nem élelmiszerjellegű kiskereskedelemben szeptemberig jóval meghaladta az előző év szintjét a fogyasztási volumen, a benzinkutaknál egészen december közepéig pörgött az eladás mennyisége, az ital- és dohányáru-szaküzletek forgalma pedig egyenletesen alakult.
A helyzetet bonyolította az évtizedek óta nem tapasztalt ütemű infláció. A választások után még jó darabig kitartott az év eleji nagy keresetnövekedés, és bár az egyre gyorsuló infláció kezdte megenni a megnövelt jövedelem reálértékét, de csak fokozatosan: 2022 márciusában és áprilisában a kiskereskedelmi forgalom volumene 16 (!) százalékkal haladta meg a megelőző év márciusi, áprilisi adatát. Ekkora – noha nem tartós – fogyasztásnövekedést még nem láttunk Magyarországon. Annak összetételében vannak tanulságos elemek: ami a 480 forinton (gyengülő forintárfolyam mellett!) befagyasztott üzemanyagárat illeti, bődületes forgalomnövekedés következett be – az ország külső egyensúlya felől nézve a lehető legrosszabbkor, súlyos külkereskedelmi mérlegromlást előidézve.
Ez a háttere a 2022. decemberi furának látszó adatoknak. Négyszázalékos volumenesés az élelmiszer-kiskereskedelemben valóban rendkívüli mérték, de a változás iránya nem lephet meg minket. Várható, ésszerű háztartásgazdasági reagálás az új viszonyokra, hogy a látványosan megdráguló élelemiszerekből kevesebbet vettek az emberek 2022. végén, amikorra az év eleji nagy jövedelemnövelési hatások már kifutottak, a többletfizetéseket addigra megette az általános infláció, a családi kiadások szerkezetét továbbá durván átalakította a sokakat elérő őszi rezsinövekedés, majd a hó közepén a benzinárak piacosítása.
Bajba került-e tehát a tavalyi év végére a magyar gazdaság? Ebből a részadatból, legyen bármennyire fontos, nem kapunk választ. Az ipari termelésről közzétett decemberi adat például nem rossz; a kibocsátás decemberben nőtt, noha területenként nem egyforma mértékben: a járműgyártás és a villamos berendezés gyártása jól alakult, viszont a feldolgozóipari alágak többsége és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása elmaradt a bázistól.
A 2022. decemberi kép tehát ellentmondásos. Az igazán nagy kérdés a folytatás: a sokakat meglepő gyenge kereskedelmi adat vajon a mély recesszió kezdetét jelzi-e. Vagy ellenkezőleg, a kormányzati optimizmust sugárzó politikusok („repülőrajtot vesz most Magyarország”) látják tisztábban a reálisan várható valóságot? A hivatalos közlések idén másfél százalékos gazdasági növekedésről szólnak: az a tavalyi ötszázalékos növekedési ütemhez képest elég szerény, de a két évet együtt tekintve még mindig a magyar gazdaság hosszú távú növekedési trendje fölötti értéket teszi ki.
A politikusi megszólalások szerint a recesszió elkerülése és – újabb nagy projektek révén – a gazdaság dinamizálása az idei cél. Ha valóban komoly az élénkítési szándék a megelőző évek növekedésösztönző monetáris politikája és expanzív, nagy deficiteket okozó költségvetési politikája után, akkor ismét a gazdaságpolitika válna a legfőbb kockázati tényezővé a gazdaság számára. Ezt teljesen világossá teszik a hitelminősítő intézetektől kapott, besorolásokhoz fűzött értékelések és a mértékadó elemzői források. A 2020-2022 közötti nagy eladósodással és infláció-robbanással járó makrogazdasági pálya ugyanis nem folytatható, legfőképpen az ikerdeficit és annak finanszírozási korlátai miatt, és a gazdasági szereplőknek (háztartásoknak, vállalkozásoknak) is konszolidációra van szükségük. Az pedig ilyen előzmények után nem más, mint egy szolid, még kézben tartható recesszió.
Ilyen pályát vázolnak fel külső és hazai független elemzői források (mint a bécsi Wiiw kutatóintézet, a leminősítési indoklásában a Standard&Poor’s hitelminősítő). Hozzájuk hasonlóan nem vetít előre termelési törést (de látványos növekedést még annyira sem), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb makrogazdasági előrejelzése. Azt IMF a saját elemzői hátterére támaszkodik, de a delegáció a megszokott módon a kormányzattal is egyeztet a véleménye közzététele előtt.
Az IMF a szokásos, tervezett (ún. negyedik cikkely szerinti) látogatását követően tette közzé a jelentését, annak adatait és a maga javaslatait. Az utóbbiak között nincs meglepetés: nem tartják jónak az árak és kamatok állami rögzítését, mert a piaci jelzőrendszerbe való hatósági beavatkozás rontja a gazdasági működési hatásfokát, a kiszámíthatóságot. Inkább a törékeny helyzetű rétegeknek nyújtott közvetlen támogatást ajánlják, mint olcsóbb és hatékonyabb szociálpolitikai eszközt. Ezek az ajánlások azonban nem újak, az IMF delegáció elmondta már a tavaly őszi látogatásakor is a hazai partnereinek. Azok persze, a jegybanki és pénzügyminisztériumi közép- és felsővezetők, nyilván maguk is tisztában vannak azzal, hogy melyek a hatékonyabb, észszerűbb eszközök – és melyeket kedvelik a döntéshozatali piramis tetején.
Talán van bizonyos jelentősége annak is, hogy az IMF negyedik cikkely szerinti hivatalos konzultációra érkező delegációt mind az MNB-ben, mind a kormányszerveknél a második vezetői szint fogadta (alelnök, államtitkár). Mindaddig, amíg nem szorul rá a kormányzat az IMF hitelére, a valutaalapi szakértők mondanivalója megmaradhat jóindulatú gazdaságpolitikai tanácsnak. Ennek a mondanivalóban fontos eleme az, amelytől egyébként a nemzetközi hitelminősítő intézmények is függővé teszik az országkockázati besorolás megtartását-lerontását: a 2023-ra a kormány által elfogadott, bejelentett költségvetési megszorító intézkedések végigvitele.
Mert ne legyen illúziónk: ahhoz, hogy a 2020-2022 között államháztartási hiány mértékéről (2020: 7,5 százalék; 2021: 7,1 százalék; 2022: 6,1 százalék a GDP-hez mérve) 4 százalék alá csökkenjen 2023-ban, és 2,5 százalékra 2024-ben, nagy kiadáscsökkentést és bizonyos adóemelést kell végrehajtania a kormányzatnak. Ez más néven (még ha az Orbán-kormány gondosan kerüli is annak használatát) a megszorítás. Ami az előzményeket tekintve szükséges korrekció, alkalmat ad a közszektornak és a gazdaságnak a stabilizálódásra.
Csakhogy azzal recesszió, annak enyhébb vagy komolyabb változata jár együtt. Az IMF 2023-ra a GDP 0,5 százalékos növekedését állította be a táblázatába: mások is a mínusz egy és a plusz egy tartományba teszik a reál-GDP változást. Nem sok, ám az is csak kellő belső és külső feltételek mellett érhető el. A külsők: nem maradnak ki igen jelentős uniós források; tovább csökken a nemzetközi energiaárszint és nincs gond az energiaellátással; nem nagyon megy fel a nemzetközi kamatszint. A legfőbb belső feltétel: ez a szolid pálya csakis kormányzati növekedés-élénkítési kísérletek nélkül tartható fent. Azok ugyanis könnyen megboríthatják az egyensúlyt, ami vadonatúj helyzetet idézne elő.
