Az Európai Unió a 2020 májusában a koronavírus-járvány társadalmi, gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a 2021-27-es uniós költségvetési javaslatát átformálta. A tagállamok 2020 júliusában konszenzusra jutottak az eredeti költségvetési keret 750 milliárd eurós (megközelítőleg 263 ezer milliárd forint) kibővítéséről. A NextGenerationEU helyreállítási eszköz a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére szolgál, a gazdaság rugalmas alkalmazkodásának fokozását szolgálja.
Az EU költségvetés forrása továbbra is a tagállamok hozzájárulása lesz és a vámok, de 2021-től bevezetik a feldolgozatlan műanyaghulladékok utáni járulékot. A kibővített pénzügyi keret forrása a pénzügyi piacokról felvett hosszú lejáratú kölcsön lesz, 2028 és 2058 közötti lejárattal. A Bizottság NextGenerationEU hitelfelvételét a tagállamoknak nemzeti alkotmányos követelményeiknek megfelelő határozattal meg kell erősíteniük.
A közös hitel törlesztéséhez szükséges források biztosítás érdekében a Bizottságnak 2021 júniusig javaslatokat kell tennie a potenciális mozgósítható közös bevételi forrásokra. Ezek közül eddig a digitális illeték, az EU közös (széndioxid) kibocsátás kereskedelmi rendszere, az importáruk karbonintenzitásának (szénlábnyomuk) ellensúlyozása, a pénzügyi tranzakciós adó, egy új közös társasági-adóalap került felvetésre.
A Bizottság az európai hosszú távú fejlődés 2027-ig szóló javaslatát, a 2021-27 közötti költségvetési célokra vonatkozó első komplex 37 ágazati programot 2018 május 2-án terjesztette elő. Ennek céljait 2018 és 2020 között az Európai Parlament, a Tanács soros elnökségei, az Unió különböző intézmények, tagállamok együttműködésével véglegezték. Azonban a 2020. májusában közel kész programot a koronavírus-járvány miatt kibővítették és a közösség tagjai júliusban elfogadták ennek keretit.
A költségvetési terv egy hitelfelvétel esetén nem meglepő, hiszen minden hitelkérelemhez csatolni kell egy üzleti tervet. Az újdonság gazdaságpolitikai, hiszen a kétharmadával nagyobb támogatási keretből egy sokkal hatékonyabb és más szerkezetű európai fejlesztéspolitika következik.
Változó helyzetben az iparpolitika
Az Európai Uniónak mindig is volt fejlesztéspolitikája, bár nem mindig vált nyilvánvalóvá a célja. A II. világháború után a közös észak-atlanti, nyugat-európai fejlesztéspolitika a nyomor és a szegénység ellen irányult, ahogy azt George Marshall megfogalmazta, mert ez a két tényező a háború oka. Európából pedig két világháború indult, és a világ nem engedheti meg, hogy egy harmadik is elinduljon – fogalmazott az akkori külügyminiszter. Ennek első lépése a Marshall-segély volt, a második pedig a Szén- és Acélközösség.
Sok tényezőt szoktak említeni a Szén- és AcélKözösség létrejöttének okaként, ezek között egyik sem vezethető vissza piaci előny biztosítására.
Többen érvelnek amellett, hogy az ok hadiipari volt, hiszen a hagyományos hadiipar nyersanyaga a szén és az acél egyszerre, ezért Németország és Franciaország a modern kori történelemben folyamatosan küzdött egymással a két terület, a Saar-vidék és a Ruhr-vidék birtoklásáért.
Mások a német munkásosztály kétségbeejtő helyzetét emelik ki az 50-es években, mert a franciák a két világháború után nem akartak a németektől acélt vásárolni, és ez csökkentette a jövedelmeket és destabilizálta a politikai helyzetet is. Ami a két magyarázatban közös, az az, hogy a politikai stabilitás és mobilitás egyszerre indokolta a közös fejlesztéspolitikát Európában.
A keleti blokk összeomlása után az európai iparpolitika lényegében a centrum-periféria viszonyra emlékeztető módon épült fel, a nagy multinacionális cégek vonták be az ipari együttműködésbe a kelet-európai országokat. Ez a folyamat nem volt ellentmondásmentes, de végső soron egy új, a nyugatihoz felzárkózó termelési kultúrát teremtett meg ebben a régióban.
Az összeszerelő üzem jelleg nem csak Magyarországra volt jellemző, hanem a térség szinte minden országára, bár kétségtelen, hogy itt ez különösen érzékelhető volt.
Tévedés lenne azonban azt állítani, hogy ezt a folyamatot elsősorban a multinacionális cégek profitszempontja vezette volna, és hogy ebből az egyenlőtlenségből, ami érvényesült a 90-es évektől, a gyarmat-gyarmattartó viszony következne. Ellenkezőleg, ez egy felzárkóztatási folyamat volt, amiben a multinacionális cégeknek jelentős szerepe volt, de ennek eredménye a térség politikai stabilizálása lett.
Szemben a két világháború közötti időszakkal, amikor ezeket a kis országokat kihasználták, nacionalizmusokat táplálták a külföldi nagyhatalmak, ebben a korszakban az együttműködésre ösztönözték őket.
Mi sem jellemzi jobban ezt, mint, hogy a Suzuki gyárat Esztergomba telepítették, ahol korábban nem volt jelentős ipari kapacitás, és ennek a helyszínnek a fő előnye határmentisége volt. A gyárban szlovákok és magyarok közösen dolgoznak most már 30 éve, ennél jobb bizonyíték az együttélés lehetőségére nincs.
Új fejezet nyílhat a térségünkben
A 2021-től kezdődő újjáépítés új iparpolitikai korszakot hoz a mi térségünkben is, mert nincs már szükség erre a centrum-periféria jellegre a térség hosszú távú politikai, gazdaságpolitikai stabilitásához. Támaszkodva arra a kultúrára, ami létrejött az elmúlt 30 évben létrejöhet egy olyan műszaki és gazdasági együttműködés a térségben, amelyik biztosítja a harmonikus politikai-gazdaságpolitikai együttműködést.
Ez nem csak a vállalati, hanem politikai és gazdaságpolitikai kérdés is. Szükség van arra a gazdaságpolitikai és technológiapolitikai koncepcióra a térség országaiban, amelyik harmonikusan illeszkedik a globális és az európai trendekbe.
Ennek a jövőképnek a kialakítása történik napjainkban, aminek egy fontos politikai összefüggése van.
A lényeges technológiapolitikai és gazdaságpolitikai eltérés a korábbi időszakhoz képest a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szerepének felzárkózása a közúti járműgyártáshoz.
(Ezt mutatja a 2027-es költségvetésben megjelenő Környezetvédelmi, éghajlat-politikai program) Ez a kiegyenlítődési folyamat nem véletlenül alapul a mezőgazdaságon és az élelmiszeriparon. A mi térségünk sokkal erőteljesebben támaszkodik a mezőgazdaságra és az élelmiszeripari technológiák fejlesztésére, aminek elsősorban geopolitikai okai vannak.
A technológia exportja nem csak a mezőgazdasági vagy élelmiszeripari termékek kivitele, hanem tudásátadás is a tőlünk keletre lévő térségnek. Ez hozzá tud járulni az ottani politikai, gazdaságpolitikai stabilitáshoz, az alkalmazkodáshoz a globális trendekhez. A jelenlegi politikai és gazdasági helyzet újra megköveteli ezt a „stabilitásexportot”.
Ahogy mi megkaptuk a stabilitást az észak-atlanti együttműködéstől a műszaki gazdasági együttműködés, a nemzetközi vállalatok termelési technológiáin, tudása révén a 90- es évektől, úgy kell most részt vennünk ennek a stabilitásnak a tovább exportálásában. Ennek az egyik gazdasági és technológiai lába a mezőgazdasági rendszerek fejlesztése.
Nem véletlen, hogy az agrárfelsőoktatás reformja ennyire kiemelt figyelmet kapott, és az sem, hogy Magyarország elég sikeres az Európai Uniós pályázatokban a mezőgazdasági területen. Ezek között az egyik, amit Budapesti Corvinus Egyetem vezette konzorcium nyert el, és aminek a vezetőjével, Jámbor Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával interjú készült a Köz-Gazdaság legutóbbi számában.
A Corvinus Hírek szerint a nyertes pályázat alapvető újdonsága, hogy a kereskedelem és a fenntartható mezőgazdasági termelés közötti kapcsolatokat kutatja a társadalom aktív bevonásával. Ezen belül a BCE kutatói és oktatói az elméleti megalapozottságért, a kereskedelem és a fenntartható fejlesztési célok közötti kapcsolatok feltárásáért és számszerűsítéséért, valamint a társadalmi kérdések kereskedelem-alapú modellezéséért felelnek.
Jámbor Attila az interjúban kiemelte, hogy felül kell emelkedni az engedélyezés és tiltás korábbi logikáján, és a kereskedőket olyan partnerként kell kezelni, akik részt tudnak venni a globális célok elérésében. A kereskedelem a fejlett világ fogyasztói kultúráját is közvetíti.
„A fejlett világ fogyasztói szeretnének minél nagyobb választékban hozzájutni az általuk vágyott termékekhez, és egyre fontosabb szempont az is, honnan származik az adott termék, mennyire fenntartható a termelése és a fogyasztása. A fejlődő országok fogyasztóinak pedig kiszámítható árú és minőségű termékekre van szükségük folyamatos ellátás mellett.”
A keresleti oldal változása hozzájárul egy új agrártechnológia megjelenéséhez is. Ez a negyedik ipari forradalom megjelenése a mezőgazdaságban.
„Manapság már tény, hogy az agrárium jövője nem képzelhető el digitalizáció nélkül – aki ebből kimarad, vagy nem tud a fejlődéssel lépést tartani, annak versenyelőnye csökken, vagy elenyészik. … A technológiai fejlődés egyértelmű velejárója már most is a termésmennyiségek és a hozamok növekedése a növénytermesztésben és állattartásban egyaránt…. A digitalizáció ugyanakkor nemcsak a termelési technológiáknál, hanem maguknál a termelési alapoknál is megjelenik, gondoljunk csak például a vetőmagok piacain történt fejleményekre az utóbbi években. Ezzel párhuzamosan egy átlagos gazda/farmer élete is jelentősen átalakul, hiszen a különböző gépek/eszközök operatív működtetése helyett inkább a hosszú távú tervezéssel, adatok elemzésével, a hatékonyság növelésével kell foglalkoznia. … A termelékenységet a jövőben véleményem szerint alapvetően a tudás fogja húzni, hiszen ne felejtsük el, hogy a gépek, technológiák üzemeltetéséhez speciális szaktudásra van szükség, ahogyan a tervezéshez, elemzésekhez is. A tudás mellett az infokommunikációs technológiák fejlődése lesz a termelékenység növekedésének másik fontos húzóereje, ennek a jelei már ma is láthatóak. Felfoghatatlan különbségek vannak például egy kézzel művelt és a modern értelemben vett szántóterület hozamai között, és ezek a különbségek csak nőni fognak.”
Jámbor professzor úr interjúja is egyértelművé tette, hogy a mezőgazdaságban véget ért a fizikai, szolgai munkán alapuló termelés.
„A jövő agrárközgazdászának nem elég tisztában lennie a piacok működésével és az agrárgazdaságtan alapjaival, képesnek kell lennie az összefüggések meglátására és egyfajta mediátorként a pénzügy, számvitel, marketing, agronómia és egyéb vállalati területek közötti információk egyeztetésére. Egy jó agrárközgazdász amellett, hogy szilárd szakmai alapokkal rendelkezik, képes az egyes funkcionális területek kollégáival is szót érteni, az ő „nyelvüket” is beszélni.”
A fenti gazdaságpolitikai és technológiapolitikai jövőkép csak akkor lehet működőképes, ha megszűnik a parcella-szemlélet, ha az együttműködés kultúrája válik dominánssá az ország és a térség egészében.
Ez a jövőkép nem alapulhat nacionalizmuson és politikai szélsőségen. Nem lehet semmilyen gyarmatosítási vagy felsőbbrendűségi szempontot megjeleníteni ebben a koncepcióban, mert az ellentétes a globalizáció értékrendjével. A szélsőségektől mentes politikai, gazdaságpolitikai irányításra van szükség, ezt igényli a felzárkózás következő szakasza.
