2016. szeptember 21. 15:25
Jövőre indulhat a szociális életpályamodell bevezetése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián.
2016. szeptember 21. 12:10
A bérek jelentős növekedése egy idő után visszahozza a külföldön dolgozó fiatalokat - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
2016. szeptember 20. 15:22
Eddig még nem látott szintet ért el a legalább 5 főnél dolgozók létszáma a magyar gazdaságban.
2016. szeptember 20. 08:49
Magyarországon folytatódik a kedvező folyamat, több mint három éve, negyvenhárom hónapja folyamatosan növekednek a reálbérek - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a friss statisztikai adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.
2016. szeptember 20. 07:13
A bruttó átlagkereset 256 900 forint volt júliusban, 5,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, január-júliusban a bruttó keresetek 5,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2016. szeptember 19. 03:19
A szociális ellátás átlagos bérei a közszféráénak még a felét sem érik el. Négy év alatt ezer forintot nőtt az átlag.
2016. szeptember 16. 03:22
Még mindig van hova lejjebb csúszni a minimálbérek uniós ranglistáján. A legfrissebb adatok szerint már a harmadik legalacsonyabb a magyar összeg.
2016. szeptember 15. 06:10
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
2016. szeptember 14. 10:43
Százhatvannyolc önkormányzat 5900 dolgozója vesz részt a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért tartott, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett szerdai országos sztrájkban - mondta az érdekképviselet elnöke a kispesti polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatóján.
2016. szeptember 14. 03:28
Ha az elmúlt évek sikereit kell felsorolni, a lista kötelező eleme a jelentős mértékű minimálbér-emelés. A siker azonban felemás.
2016. szeptember 12. 12:04
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az emberi erőforrások miniszterének erkölcsi kötelessége, hogy a lehető leggyorsabban rendezze a béremelésből kimaradó pedagógusok helyzetét.
2016. szeptember 4. 08:37
Az egészségügyben dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek.
2016. szeptember 1. 04:16
A szeptember amellett, hogy az új tanév első hónapja és eleve módosítja a nyáron megszokott mindennapokat, számos egyéb változást is magával hoz.
2016. augusztus 24. 04:46
Már eddig is rendre a növekvő bérszakadékról számoltunk be, de úgy tűnik, hogy a munkaerőpiac kettőssége hirtelen még jobban mélyítette a szakadékot a megyei keresetek között.
2016. augusztus 19. 12:25
Az elmúlt több mint két évben csak egyszer volt példa arra, hogy ilyen mértékben csökkent volna a közszférában dolgozók létszáma.
2016. augusztus 19. 08:22
A munkaerőhiány miatt emelkedhet a kenyér ára ősz végétől - írja a Népszabadság.
2016. augusztus 16. 18:40
A vasárnapi bérpótlékról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) születhet megállapodás. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azonban ajánlást írt alá még májusban, amely egyebek között erre is kitér - mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga elnöke.
2016. augusztus 1. 03:25
Drasztikus mértékben nőne a kötelező legkisebb bérért dolgozók jövedelme, ha a kormány támogatná az egységes minimálbérre vonatkozó uniós javaslatot.
2016. július 20. 14:25
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt javasolja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjainak, hogy már szeptember elején kezdődjenek meg a 2017-es évre vonatkozó bértárgyalások.
2016. július 20. 08:31
2016-ban még nem volt egyetlen egy hónap sem, amikor 5,5 százaléknál kisebb mértékben emelkedett volna a keresetek reálértéke. Ráadásul minden területre igaz ez az állítás.
2016. július 20. 07:16
Májusban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó és 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,6, illetve 8,3 százalékos volt a növekedés - jelentette szerdán a központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2016. július 20. 03:28
Megnéztük, hogy mennyire van hazánk lemaradva a nettó bérek tekintetében a visegrádi országok közül Ausztriához képest.
2016. július 12. 08:49
A 18-24 éves korosztály tagjai, vagyis a pályakezdő fiatalok 57 százaléka már most sem hisz saját szakmája piacképességében, ám mégsem választ másikat.
2016. július 4. 07:13
A kisvállalkozások 60 százaléka, a mikrovállalkozásoknak pedig 48 százaléka javasol bruttó 100-150 ezer forintos fizetést a pályakezdőknek. Ennél alacsonyabb összeget a kisvállalkozások 9 százaléka, a mikrovállalkozásoknak pedig 7 százaléka, ennél nagyobbat 30, illetve 28 százalék ajánl kezdő fizetésként - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. friss felméréséből.
2016. június 30. 05:34
Július elsején lép életbe az állami tisztviselőkre vonatkozó új illetményrendszer.
2016. június 27. 13:58
Országszerte egyre több cég próbálja újabb módszerekkel megtartani munkavállalóit. Vannak, akik a toborzás során vetnek be eddig ismeretlen eszközöket.
2016. június 26. 17:40
A nők leginkább a 18-25-ig tartó életkor szerinti csoportban kerestek jelentősen kevesebbet a férfi munkatársaikhoz képest, tehát már rögtön a munkaerőpiacra való belépésüktől
2016. június 26. 12:40
Az előttünk álló időszak és a 2017-es év a béremelésekről is szól - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
2016. június 21. 07:52
Történelmi mértékben emelkedett a közszférás fizetések reálértéke áprilisban. Történt mindez annak ellenére, hogy megugrott az alacsony fizetésű közfoglalkoztatottak száma és enyhe inflációt is regisztráltak Magyarországon.
2016. június 12. 08:37
700 forint alatt már nagyon nehezen mozdulnak a diákok, 800 forintos órabérért viszont ötből négyen már dolgoznának.
2016. június 10. 04:04
Újra elérheti a válság előtti szintet a költségvetési szektor bérkiadása, az idén és jövőre a GDP 11 százalékát is kiteheti - írta pénteki számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank tanulmánya alapján.
2016. május 25. 03:13
Hiába a rekordszintű első negyedéves bérnövekedés Magyarországon, a megyei adatok alapján ez csak a bérszakadék további mélyüléséhez vezetett.
2016. május 23. 03:19
Egy költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslat indoklása alapján joggal feltételezhetjük, hogy a kormány valami igazán nagy dologra készül a jövő évi minimálbért illetően.
2016. május 20. 08:04
Amióta rendelkezésre állnak adatok, vagyis 2007 óta biztos, hogy nem volt még ilyen mértékű reálszintű növekedés Magyarországon.
2016. május 20. 07:10
A közfoglalkoztatás fogta vissza a keresetek nagyobb mértékű növekedését, ám így is nagy ugrást mért márciusban a KSH.
2016. május 20. 03:13
Hiába az évről évre kimutatott növekedés az átlagos nettó fizetésekben, Európához képest csak egy helyben toporgunk.
2016. május 18. 10:25
Feléledt a magyar munkavállalói résztulajdonosi program, a Deloitte felmérése szerint részvényalapú juttatásokkal növelhető a munkavállalók motiváltsága és a vállalat iránti elkötelezettsége, valamint csökkenthető a munkaerő elvándorlásának mértéke - hívta fel a figyelmet a Deloitte Zrt. tanácsadó cég szerdai közleményében.
2016. május 6. 11:25
Jelentős, átlagosan 15 százalékos béremelés lesz július 1-jétől a Tesco áruházakban, amelynek révén a jelenleg szakmunkás bérminimumért (129 000 forint) foglalkoztatott munkavállalók bére országszerte 143 700 forintra emelkedik majd - jelentette be a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke Budapesten a bérrendezést lezáró utolsó tárgyalást követő sajtótájékoztatón.
2016. május 2. 18:07
A reklámipar egyik legsikeresebb vállalati vezetője, Martin Sorrell kétségkívül értékes vezető, de annyira talán nem, hogy a munkatársainak fizetését közel 1500-szorosan múlja felül a jövedelme.
2016. május 2. 03:22
Ahogy azt már az idei évi költségvetésben is rögzítette a kormány, 2019-ig fokozaton fogja emelni a kétgyermekesek adókedvezményét, hogy a végén dupla annyit kapjanak.
2016. április 23. 08:25
Ha a Magyar Idők információi szerint változtatják meg cafetéria-rendszert, akkor a minimálbéresek havi juttatása 140 ezer forint közelébe emelkedhetne.
2016. április 20. 08:01
Legutóbb 2014 decemberében volt a mostaninál nagyobb mértékű reálbér-növekedés Magyarországon.
2016. április 20. 07:10
Februárban a bruttó átlagkereset 5,9, a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése következtében a nettó 7,5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
2016. április 20. 03:25
Néhány kisebb megingást leszámítva szinte folyamatosan mélyül a bérszakadék a legmagasabb és a legalacsonyabb átlagos nettó bérrel rendelkező megyék között.
2016. április 19. 09:31
Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
2016. április 18. 15:43
A MÁV Zrt. nem kezdeményezett bércsökkentést a vasúti dolgozóknál, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz Szolidaritás) az erre vonatkozó állítását teljesen megalapozatlannak tartja - közölte a vasúttársaság hétfőn.
2016. április 18. 14:46
A jövő évi költségvetés tervezete tartalmazza a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők bérrendezéséhez szükséges forrásokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn.
2016. április 18. 11:22
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor