2009. augusztus 17. 14:46
A negatív nemzetközi és a kockázatkerülő befektetői hangulat nyomta rá a bélyegét a hétfői tőzsdei kereskedésre. A BUX 458 pontot esett.
2009. augusztus 17. 06:36
A pénteki negatív amerikai hírekre, illetve az ottani tőzsdék esésére reagálva hétfőn az ázsiai piacokon is a pesszimizmus lett úrrá. A távol-keleti piacok mindegyike esett, a veszteségek 2-3 százalékosak voltak.
2009. augusztus 15. 07:16
Mínuszban zártak az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban. Igaz, a napközbeni durva eséshez képest a zárásra meglehetősen visszafogott volt a veszteség.
2009. augusztus 14. 14:56
Nagyot esett a pénteki nap végére a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délután majdnem 2,5 százalékkal zárt csütörtöki értéke alatt. Az utóbbi hetekkel ellentétben ezúttal lefelé húzta az OTP az indexet, a bankpapírok 5 százalékkal lettek olcsóbbak a hajnalban megjelent gyorsjelentés után.
2009. augusztus 13. 20:36
A nyitást követő bizonytalanság után értékelhető pluszban zártak a tengerentúli börzék. A piacon vegyes hírek jelentek meg.
2009. augusztus 13. 14:56
Pluszban zárt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, de szokás szerint megint szinte csak az OTP érdekelte a befektetőket. A bankpapírok árfolyamát egész nap fel-le rángatták, végül 3 százalékos drágulást tudott produkálni. A többi vezető részvény is erősödött, így a BUX 2,5 százalékkal kapaszkodott feljebb.
2009. augusztus 13. 06:26
A világ tőzsdéin ismét az optimizmus lett úrrá, miután az amerikai jegybank szerdán este változatlanul hagyta a kamatot, és pozitív jeleket hangsúlyozott a gazdaság kilábalásával kapcsolatban. A vezető indexek mindegyike 1 százalék körüli, vagy annál nagyobb pluszban volt az utolsó órákban.
2009. augusztus 12. 20:36
Jelentősen erősödtek a tengerentúli tőzsdeindexek, miután a Fed változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat.
2009. augusztus 12. 14:56
Ismét az OTP-nek köszönhetően zárt jókora pluszban a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, bár reggel még a bankpapírok is lefelé indultak. Délután aztán több mint 5 százalékot erősödéssel ismét 4700 forint fölé húzták a részvényeket, ezzel visszaküzdötték magukat a hétfői zárószint közelébe.
2009. augusztus 12. 06:26
A Wall Street keddi gyengülése után szerdán reggel a vezető ázsiai részvényindexek többsége is veszített értékéből. A befektetők körében ismét felerősödtek a félelmek a gazdaság kilábalásával kapcsolatban, ezen segíthet a Fed, ha a szerdai kamatdöntő ülést követően megnyugtatja a piacokat.
2009. augusztus 11. 20:26
1 százalék körül mínuszokat mutattak a tengerentúli börzék irányadó indexei. A szakértők szerint az esést a Fed mostani ülését megelőző bizonytalanság váltotta ki.
2009. augusztus 11. 14:56
Jókora mínusszal fejezte be a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a záráskor 4 százalékkal állt előző napi értéke alatt. Az utóbbi hetek szárnyalása után fordult a kocka az OTP piacán, majdnem 6 százalékkal lettek olcsóbbak a bankpapírok a végére, így ismét 4500 alá estek.
2009. augusztus 11. 06:51
A nemzetközi piacok hétfői gyengülése után kedd reggel ismét a pozitív oldalon szerepeltek a vezető ázsiai részvényindexek, a jelek szerint a Távol-Keleten nem érdekli a befektetőket a korrekció. Ehhez persze kellett az is, hogy a vártnál jobb adat jelenjen meg a kínai ipari termelésről, és újra felfelé mozdítsa a befektetők hangulatát.
2009. augusztus 10. 21:01
Visszafogott kereskedés mellett szerény csökkenéssel zártak a vezető tőzsdeindexek a tengerentúlon.
2009. augusztus 10. 14:56
A Budapesti Értéktőzsde egész nap szembe ment a nemzetközi trendekkel: Európában szinte mindenütt korrigáltak a tőzsdék az utóbbi napok emelkedése után, mi azonban töretlenül szárnyaltunk. Már-már szokásos, hogy az OTP volt a húzópapír, a bank részvényei 5,5 százalékkal drágultak a zárásig.
2009. augusztus 10. 06:26
Hétfőn reggel a vezető távol-keleti részvényindexek többnyire a pozitív oldalon zártak, miután a múlt hét végén a vártnál jobb adat jelent meg az amerikai munkanélküliséget illetően, majd a japán üzleti kiadások is magasabb szintet értek el, mint amire számítani lehetett. A két pozitív makroadat ismét erősítette a világgazdaság kilábalásával kapcsolatos várakozásokat.
2009. augusztus 7. 20:46
Jelentősen emelkedtek a tengerentúli tőzsdeindexek, miután a vártnál kedvezőbb munkanélküliségi adatok láttak napvilágot.
2009. augusztus 7. 15:06
A nap második felében jelentősen meglódultak a vezető részvényindexek a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat hatására, a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe is csak minimális eséssel zárt a délelőtti nagyobb mínuszt követően. Az OTP-t a nap végére 4500 forintig húzták, a forint pedig visszaerősödött 270 környékére.
2009. augusztus 7. 06:21
Vegyesen szerepeltek péntek reggel a vezető ázsiai részvényindexek, főleg az Amerikában délután megjelenő munkanélküliségi adatra vár a piac. A befektetők aggódnak amiatt, hogy a vártnál nagyobb lesz az emelkedés a munkanélküliségben, ez pedig elhomályosíthatja az elmúlt hetek optimizmusát.
2009. augusztus 6. 20:26
A New York-i tőzsdemutatók csütörtökön második napja estek, leginkább a Nasdaq veszített
2009. augusztus 6. 14:56
Az OTP vezetésével tovább erősödött csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a nap végén több mint 1 százalékos pluszban zárt. A bankpapírok megközelítették a 4500 forintos értéket is, végül kicsit visszaestek, de még így is 5 százalékkal értek többet, mint szerdán. A két gyógyszergyártó és a Telekom viszont gyengültek a második negyedéves eredmények közlése után.
2009. augusztus 6. 06:26
Kínában ismét amiatt kezdtek aggódni a befektetők csütörtökön, hogy a kormány szigorítja monetáris politikáját, ennek köszönhetően a Shanghai Composite index kevéssel a zárás előtt másfél százalékos mínuszban volt. A többi vezető ázsiai index vegyesen szerepelt, Japánban például kifejezetten jó volt a hangulat.
2009. augusztus 5. 20:46
Veszteséggel zártak a tengerentúli piacok, ám a napi mélypontokhoz képest jelentősen kedvezőbb szinten. A szerdán publikált makroadatok sok befektetőt elbizonytalanítottak.
2009. augusztus 5. 14:56
Hullámzó nap után gyengüléssel zárt szerda délután a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, a vezető részvények közül csak az OTP tudott pluszban maradni, a gyógyszergyártók viszont több mint 2 százalékkal gyengültek. Délutánra a forint is veszített az euróval szemben, már a 268-as szintet kóstolgatta az árfolyam.
2009. augusztus 5. 06:21
A kedden Európában tapasztalt pesszimista fordulat szerda reggel Ázsiában is megtette a hatását, a vezető indexek lefelé indultak. Nem sokkal a zárás előtt minden fontos mutató mínuszban volt, pedig a Wall Streeten tegnap is kitartott a pozitív hangulat. A befektetők egyelőre kivárnak a pénteki amerikai munkanélküliségi adatok előtt, majd azok dönthetik el az irányt.
2009. augusztus 4. 20:46
Immár tartósan derűlátó hangulatban, kedden is emelkedéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók, részben a kedvező céges hírekre, részben pedig egy vártnál jobb ingatlanpiaci adatra.
2009. augusztus 4. 14:56
Napközben két százalék feletti mínuszban is volt, végül alig egy százalékkal hétfői értéke alatt zárt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe. A reggel még rendre gyengülő vezető részvények közül a végére az OTP 1 százalék feletti pluszba jött fel, nagyot esett viszont a hétfői nap két nagy nyertese, a Magyar Telekom és az Egis.
2009. augusztus 4. 06:36
Jól indult a nap a vezető ázsiai részvénypiacokon, főleg a nyersanyagárak emelkedésének köszönhetően kapaszkodtak fokozatosan feljebb az indexek. A kereskedés második felére aztán lefelé fordultak a fő mutatók, nem sokkal a zárás előtt már vegyes volt a kép.
2009. augusztus 3. 20:26
A tengerentúli piacok is töretlen optimizmust mutattak, a Nasdaq a tavaly októberi szintjéig száguldott, átlépte a 2000 pontos szintet.
2009. augusztus 3. 14:51
Megállíthatatlanak tűnik a nyári hossz, hétfőn tovább száguldott a tőzsde, újabb 600 forintot ugrott a BUX. A nap nagy nyertesei a Magyar Telekom, az Egis, és az FHB voltak.
2009. augusztus 3. 06:16
Erősödéssel kezdett hétfőn reggel a vezető ázsiai részvényindexek többsége, miután a múlt hét végén közölték, hogy az amerikai gazdaság a vártnál kisebb mértékben esett vissza a második negyedévben. A hírre elsősorban a bankpapírok indultak felfelé, ez pedig húzta a piacok többségét.
2009. augusztus 1. 06:56
Alig mozdultak el a csütörtöki záró értéktől a New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken.
2009. július 31. 14:56
A kezdeti lelkesedés után a nap második felében visszaesett csütörtöki értéke környékére a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely így csak egy százalékos pluszban zárt. Pedig a tengerentúlon a vártnál kedvezőbb becslés jelent meg a GDP-ről, azonban a jelek szerint ezt már beárazták a piacok az utóbbi hetekben.
2009. július 31. 06:31
Javítottak pénteken a vezető ázsiai részvénypiacok, melyek a zárás előtt nem sokkal kivétel nélkül a pozitív oldalon álltak. Elsősorban a japán vállalatok vártnál jobb eredményei mozdították felfelé a tőzsdéket, emellett erősödtek a világgazdasággal kapcsolatos pozitív várakozások.
2009. július 30. 20:41
Emelkedéssel, de jóval napi csúcs alatt zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei csütörtökön.
2009. július 30. 15:01
A nap második felére felgyorsult a hegymenet a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index a végén majdnem 4 százalékkal zárt szerdai értéke felett. A vezető részvények közül csak a Telekom maradt le, a többiek erősödni tudtak, az OTP például már a 3800-as érték fölé ugrott a zárás előtt.
2009. július 30. 06:26
A szerdai nap végén tapasztalt meredek zuhanást követően csütörtökön magukra találtak a vezető ázsiai részvényindexek, legalábbis a zárás előtt nem sokkal többnyire a pozitív oldalon álltak a mutatók. Az előző nap nagyot eső Shanghai Composite is felfelé kapaszkodott a nap második felére.
2009. július 29. 20:31
A szerdai kereskedések során megtorpant a lendület a világ tőzsdéin, a tétovázás volt a jellemző a Wall Streeten is.
2009. július 29. 14:51
Miközben a reggeli nyitást követően még közel két százalékos mínuszt mutatott a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX, addig a nap végére szerény nyereséggel zárt. A Magyar Telekom és az OTP húzta fel az indexet.
2009. július 29. 06:31
Visszaesett a vezető ázsiai részvényindexek többsége szerdán reggel, mivel a befektetők attól tartanak, hogy az elmúlt hónapok töretlen emelkedése csak egy lufinak volt köszönhető, ami lassan kipukkad. A vezető indexek közül csak a tokiói Nikkei tudott előző napi értéke felett zárni, nagyot esett viszont a Shanghai Composite.
2009. július 28. 20:41
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei kedden. Igaz a nap elején még komoly mínuszok voltak mindenütt, onnan kapaszkodtak vissza az indexek.
2009. július 28. 14:56
Jelentős gyengüléssel zárta a keddi napot a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a végére több mint 2 százalékkal esett előző napi értéke alá. A nap második felében főleg az OTP-re nehezedett komoly eladói nyomás, a bankpapírok 3550 forint környékén is jártak.
2009. július 28. 06:26
Az elmúlt két hét intenzív emelkedése után kedden reggel vegyesen zártak a vezető ázsiai részvényindexek. A befektetők a hét hátralevő részében megjelenő vállalati jelentésekre koncentrálnak, többek között a Sony, a Nissan és a Mitsubishi UFJ pénzügyi vállalat is most közli második negyedéves számait.
2009. július 27. 20:31
Minimális emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei hétfőn.
2009. július 27. 14:56
Jelenetős erősödéssel zárt hétfőn délután a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa aktuális ülésén 100 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A vezető részvények az Egis kivételével drágulni tudtak péntekhez képest, az OTP 3700 forint felett tudott zárni.
2009. július 27. 06:26
Erősödéssel zártak hétfőn reggel a vezető áztsiai részvényindexek, ezzel a régió tőzsdéit összesítő MSCI Asia Pacific index zsinórban tizedik napon javított, amire 2004 óta nem volt példa. A befektetők abban bíznak, hogy a régió gazdaságainak javulása a cégek eredményeire is jótékony hatással lesz.
2009. július 24. 21:06
Az utolsó óra emelkedésének köszönhetően a Dow és az S&P index pluszban tudott zárni, megtört azonban a Nasdaq 12 napos emelkedése.
2009. július 24. 14:46
A világ legnagyobb szoftvergyártó cégének vártnál gyengébb eredménye vetett véget az elmúlt napok tőzsdei szárnyalásának. A BÉT-en ugyan a nap nagy részében pluszban állt az index, a nap végére azonban elfogyott az optimizmus, amelyet a záró árak némileg korrigáltak.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor