2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elég átfogó és jó kiindulópont lehet a Görögországnak folyósított segítség és az ahhoz kapcsolódó reformprogram soron következő felülvizsgálatának lezárásához az a lista, amelyet az athéni kormány készített tervezett intézkedéseiről - ismertette álláspontját kedden az Európai Bizottság.

Pierre Moscovici, a testület gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa, valamint Valdis Dombrovskis euróért felelős alelnök közös levélben juttatta el a bizottság álláspontját Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszternek, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnökének. Dijsselbloem korábban közölte, hogy az eurócsoport délután telefonos konferenciabeszélgetést tart, a listát pedig a trojkának nevezett intézményi hármasnak, az Európai Bizottságnak, az Európai Központi Banknak és a Nemzetközi Valutaalapnak is jóvá kell hagynia, mielőtt az eurócsoport rábólint.     

"Bizakodásra ad okot az adóelkerülés és a korrupció elleni fellépés keretében a görög kormány  az adó- és vámügyintézés, valamint a közigazgatás korszerűsítése mellett kötelezte el magát" - emel ki egy példát a listáról a Moscovici és Dombrovskis, tudatva hogy az eurócsoport döntésének értelmében a pontos intézkedéseket április végéig véglegesítik.     

A levél tanúsága szerint a bizottság a jövőben is technikai segítséget nyújt Athénnak az intézkedések gyakorlati megvalósításához. A brüsszeli testület ugyanakkor figyelmezteti is a görögöket: a múlt héten az eurócsoportban kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem  alakítanak vissza korábbi strukturális reformokat, és nem hoznak olyan egyoldalú döntést, amely veszélyeztetné a költségvetési célokat, a gazdasági kilábalást és a pénzügyi stabilitás.     

A takarékossági intézkedéseket, és a reformprogramot határozottan elutasító Sziriza vezette új görög kormány a múlt héten abban állapodott meg az ország legnagyobb hitelezőivel, hogy meghosszabbítják a reformprogramot, kihasználva az abban rejlő rugalmasságot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány az intézményekkel egyeztetve bármilyen elvárt intézkedést kicserélhet a programban, feltéve, hogy a helyette javasolt lépés költségvetési hatása azonos.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!