1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Feljavította a Bundesbank a német gazdaság idei és jövő évi teljesítményére vonatkozó várakozását, de szerinte továbbra sem lehet számítani komoly szárnyalásra.

A Bundesbank pénteken ismertetett féléves előrejelzése szerint a német hazai össztermék (GDP) idén 0,5 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal nő a júniusban várt 0,3, illetve 1,5 százalékos bővülés helyett.

A jelentés szerint 2015-ben a német gazdaság növekedése 2 százalék lesz.

A Bundesbank szerint a gazdaság fő hajtóereje nem a külső, hanem a belföldi keresletnövekedés, amit az alacsony kamatszint, valamint a bérek emelkedése vált ki.

Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke szerint a német gazdaság jó állapotban van: alacsony a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, a bérnövekedés pedig újból normális ütemű.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!