2p

Felkerült az MVM honlapjára a nyoymtatvány, amellyel igényelni lehet a többszörös rezsicsökkentett mennyiséget.

A kormány korábbi döntése értelmében a a rezsicsökkentés szigorításának eddigi egyik legnagyobb vesztesei, a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek (jellemzően mondjuk az idős szülőkkel egy házban vagy telken élő, saját családdal rendelkező gyerekek) többszörösen is igénybe vehetik majd a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget. A családi fogyasztói közösségek ugyanis a szeptember 10-én hatályba lépő rendelet alapján kedvezményeket kapnak.

Ahhoz, hogy az ilyen ingatlanokban élők "lakás rendeltetési egységek" szerint vehessék igénybe a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget, egyrészt egy jegyző által kiállított hatósági bizonyítványt, másrészt egy nyomtatványt kell eljuttassanak a gázszolgáltató részére.

Ez a nyomtatvány most felkerült az MVM Next honlapjára, innen lehet letölteni, majd a leggyorsabb ügyintézés érdekében a [email protected] emailcímre elküldeni.

A kedvezmény az iratok benyújtása utáni hónap elsejétől él, ezért érdemes lehet még a következő napokban, október elseje előtt igényelni. Aki viszont esetleg jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt, annak egy esetleges ellenőrzés után a gázért a piaci ár másfélszeresét kell visszamenőlegesen is kifizetnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!