<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
6p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén - nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2022 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

Augusztus elsején új időszámítás indult, ekkor lépett életbe a rezsiemelés. Az átlagfogyasztás felett fogyasztók számára erős áremeléssel jár az intézkedés. Nem véletlen, hogy minél több ember szeretne "tiszta lappal indulni". Ennek eszköze lehet a mérőórák állásának rögzítése, amelynek határidejét a szolgáltatók augusztus 15-én, azaz ma éjfélig hosszabbították meg.

Az elmúlt hetekben nagyon sok családnál folyt óriási matekozás a rezsidíjak kapcsán. A kormány állítása szerint ugyan csak keveseket, a fogyasztók negyedét érinti a rezsiemelés, ám számos szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a gáz- és áramfogyasztást nem lehet „átváltani”, valójában a fogyasztók felét érinti az árak emelése.

Már egy fok is sokat számíthat. Fotó: DepositphotosMár egy fok is sokat számíthat. Fotó: Depositphotos

Erre tett rá egy lapáttal a napokban a money.hu közleménye, amelyben a szakértők azt jelezték: az indulását követő 10 napban több mint 80 ezer kalkulációt végeztek az ügyfelek rezsikalkulátorukkal. S bár messzemenő következtetéseket egy ilyen, modellezést segítő eszköz adataiból nem lehet levonni, az látszik, hogy a háztartások nagyobb része az átlag feletti fogyasztási értékekre kalkulál, többletfizetéssel számol.

A kalkulátor adatai alapján a tarifálók jelentős része többletfizetéssel számolhat. Az áramnál a kalkulálók mindössze 20,1 százaléka maradt az átlagfogyasztásként meghatározott havi 210 kWh, a gáznál pedig 30,4 százalékuk a 144 köbméteres gázfogyasztás alatt. A leggyakoribb tarifálói érték az áramnál havi 300 kWh, a gáznál pedig 200 köbméter volt, a tarifálók 37,1, illetve 31,4 százaléka választotta ezt az opciót.

Aki túllépi az áramfogyasztásban az évi 2523 KWh-ot, a gázfogyasztásban pedig az 1729 köbmétert, annak piaci árat kell augusztustól fizetni. Ez a gáz esetén a mostaninál hétszer magasabb, míg az elektromos áramnál dupla akkora árat jelent. Már csak ezért is felvetődik: ha eddig nem tettük meg, akkor bediktáljuk-e a mérőórák állását, illetve amennyiben ezt megtesszük annak milyen következménye lesz, átkerülünk-e esetleg átalánydíjból havi diktálásba vagy sem.

Diktáljunk vagy sem?

A szolgáltató augusztus 15-én éjfélig adott határidőt, hogy a mérőóra-állásokat „egyeztessék” az ügyfelek. Alapesetben mindenkinek érdemes rögzíteni, hogy az új rendszerbe belépve akár az áram, akár a gáz esetében hogyan állt. Ez alól elvileg akkor érdemes csak eltérni, ha a számlánkon szereplő óraállással összevetve azt látjuk, hogy egy érzékelhető mennyiséget már előre (olcsóbb) áron kifizettük. Ugyanakkor ezzel sem tudunk nagyon sokat nyerni, hiszen a túlfizetés az éves leolvasások során kiderül.

Amennyiben tehát tiszta helyzetre törekszik valaki, akkor érdemes diktálni, amire elvileg van lehetőség telefonon, ám feltételezhető, hogy ez a határidő miatt problémás lehet. A korábban az E.On körzetének számító területeken sms-ben is lehet diktálni, de a legegyszerűbb a szolgáltatók online felületeinek vagy applikációjának használata.

Sokak félelme, hogy amennyiben most bediktálják az óraállást, akkor átalánydíjas ügyfélből automatikusan havi diktálásúvá válnak. Ettől nem kell tartani, két okból sem. Az egyik, hogy a szolgáltatók most (2022.07.26 és 2022.08.15 között) rendkívüli diktálást biztosítanak, így emiatt nem módosítják az ügyfél besorolását.

Mi a jobb, havonta diktálni, vagy egyenletes részszámlát kérni?

A másik ok ismertetése előtt érdemes leszögezni, hogy az MVM tájékoztatása szerint az ügyfelek a kedvezményes mennyiségeket időarányosan jogosultak igénybe venni. Ennek érdekében az egyetemes szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz. Ugyanakkor, miután a jogszabály éves fogyasztási mennyiséget rögzít, így ezt is figyelembe kell venni a számlázás során, vagy legkésőbb az éves elszámoláskor.

A kedvezményes áron biztosított energiamennyiség akkor sem veszik el, ha a fogyasztás az adott napon nem éri el az egynapi kedvezményes mértéket. Ezt a lakossági ügyfelek „görgetni tudják” az éves időszakon belül. Ezek miatt tulajdonképpen nincs érdemi különbség a két elszámolási mód között. Akár havi diktálásos elszámolást-, akár átalánydíjfizetést kérünk, arányosan nő majd a számla az átlagon felüli fogyasztás esetén.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy főleg a fűtésre használt gáz esetében nagyon nagy eltérés van a nyári és a téli fogyasztás között. Éppen ezért a havi diktálóknak az úgynevezett fogyasztási jelleggörbe alapján osztják el a felhasználható mennyiséget. A legnagyobb mennyiséget a téli hónapokban tudják az ügyfelek kedvezményes áron igénybe venni, hiszen decemberben 297, januárban 336, februárban pedig 283 köbméterig a kedvezményes árat veszik figyelembe a számlázáskor. Igaz, cserében a nyári hónapokban jóval kisebb mennyiség felett is már a megemelt árat kérik, hiszen júliusban és augusztusban 15 köbméter felett már a hétszeres áron adott földgázt lehet igénybe venni.

Azt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy számára mi a kedvezőbb: ha havonta azonos összeget kell fizetni, majd az éves elszámoláskor kell a becsült és a valós fogyasztás közötti értéket kiegyenlíteni, vagy ha a havi fogyasztást „azonnal” rendezik a fenti fogyasztási ciklikusságot is figyelembe véve.

A szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy aki átalányt fizet, a most megemelt árak miatt annak is érdemes figyelemmel követnie a havi fogyasztását, nehogy a számlázási időszak végén érkezzen a hidegzuhany. Akik korábban a kedvezményes tarifát túllépve fogyasztottak, azoknak pedig érdemes megpróbálni takarékoskodni. Ennek kapcsán a közelmúltban a MEKH például azt közölte, hogy fűtési szezonban komoly megtakarítást érhetünk el. Amennyiben például 1 Celsius-fokkal csökkentjük a lakások hőmérsékletét, akkor 5 százalékkal kevesebb gázt használunk. Azt már mi tesszük hozzá, hogy erre akkor van igazából lehetőség, ha valaki korábban 24-25 fokra fűtötte az otthonát, ám 18-19 fok alatt ez érdemben nem opció.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.