3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A horvát kormánynak az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságának (UNCITRAL) pénteken elküldött levélből közöl részleteket vasárnapi számában a Jutarnji list horvát napilap.

A horvát kormány a genfi fórumon kívánja rendezni az INA jövőjéről a Mollal folytatott vitát.

A Jutarnji list emlékeztet arra, hogy a horvát kormány az ügy január 30-i elévülése miatt kényszerült erre a lépésre, mivel azt követően lehetetlenné vált volna az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnökkel kötött szerződés megkérdőjelezése.

A horvát fél a Sanader ügyben hozott még nem jogerős ítéletet azzal a kéréssel csatolta bizonyítékként a Mol ellen benyújtott keresethez, hogy nyilvánítsák részben semmissé azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.

A részvényesi szerződés első kiegészítése jelentősen megnövelte a Mol irányítási jogait az INA felett, a vállalat felügyelő- és az igazgatótanácsban a Mol tulajdoni hányadánál nagyobb arányban képviselteti magát, amihez törvénytelen eszközökkel jutott hozzá - idéz a levélből a lap.

A horvát kormány szerint a Mol akadályozza őket az INA irányításában, a nyereséget mind a Mol kapja, a pénzügyi döntéseket a Mol az INA megkérdezése vagy bevonása nélkül hozza meg. Példaként említi a lap, hogy ha a Mol kőolajat ad el az INA-nak a döntést Budapesten hozzák, miközben az INA horvát része nem tud semmit a kőolaj beszerzésének körülményeiről és az árról sem.

A levélben a horvát fél sérelmezi, hogy a Mol egy olyan irányítási rendszert kényszerített az INA-ra, amely nincs összhangban a Kereskedelmi társaságokról szóló törvénnyel.

"A Mol nem teljesítette a 2003-ban kötött részvényesi szerződésben vállalt befektetéseket" - áll a levélben.

A levél hangsúlyozza, hogy a sisaki (Sziszek) olajfinomító modernizálása el sem kezdődött, a rijekai (Fiume) finomítónál pedig még csak a felújítás első fázisánál tartanak. A beruházási összeg 2009-ben még 3,1 milliárd kuna volt, 2012-ben pedig 1,28 milliárdra esett vissza, ami 59 százalékos csökkenést jelent.

A Jutarnji list ugyanakkor egy "Mol közeli forrást" idézve azt írja, hogy a Mol az INA részesedés megvásárlásakor 330 millió dolláros beruházásra tett ígéretet a olajfinomítói üzletágban. Az összeget később kevésnek ítélték, ezért 2005-ben mindkét nagy részvényes jóváhagyásával további kilencszáz millió dolláros modernizációs tervet fogadtak el.

A 2009-es válság azonban az INA üzletére is negatív hatással volt, ezért a Mol és a horvát kormány közösen döntött a finomítói befektetések elhalasztásáról. A lap által idézett Mol közeli forrás hangsúlyozta az is, hogy a rijekai olajfinomító esetében majd négy évbe telt az engedélyek megszerzése, ezért a késést nem lehet a Molnak felróni vagy bármiféle kártérítést követelni tőle - írja a Jutarnji list.  

Szollár Domokos, a  magyar olajtársaság kommunikációs igazgatója még  szombaton az MTI-nek elmondta: a horvát kormány semmilyen fajta jogi kereset indításáról nem tájékoztatta a Molt, de a magyar olajtársaság áll mindenfajta jogi vita elé, hiszen nagyon felkészült és sziklaszilárd álláspontja van az üggyel kapcsolatban.

Közölte azt is azt is, hogy a horvát kormánnyal természetesen folytatódnak a tárgyalások.  A Mol azon dolgozik, hogy az INA-t  üzleti tervei szerint fejlessze azért, hogy versenyképes és stabil cég legyen - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!