2014. október 15. 11:25
A hazai turizmus fellendülésével együtt emelkedett a béren kívüli juttatásként adható SZÉP-kártyás forgalom a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, egészen 2014 júniusáig. Júliusban már csökkent, a visszaesés pedig a szabadságolások hónapjában, augusztusban is folytatódott, így elsőre azt gondolhatnánk, hogy megcsappant a cafeteria népszerűsége, azonban a csökkenés mögött egészen más okok húzódnak meg.
2014. augusztus 28. 11:37
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten átadta az egymilliomodik SZÉP-kártyát András Klára, az Egis Gyógyszergyár osztályvezetőjének.
2014. augusztus 28. 03:37
Bár július elseje óta elvileg költhető az iskolakezdési támogatás, sok helyen csak az utolsó pillanatban lépnek. Mik a lehetőségek, és mennyibe kerül ez a munkaadónak?
2014. augusztus 23. 15:34
A magyar kormány eltökélt abban, hogy megvédje az étkezési utalványok új rendszerét - reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy a francia Sodexo cég amerikai választott bíróságon perli a magyar államot.
2014. augusztus 23. 09:49
Washingtonban választott bíróság előtt perli Magyarországot a Sodexo is - írta a Magyar Hírlap.
2014. augusztus 10. 10:34
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 33 ellenőrzést folytatott le az elmúlt években adómentes utalványok felhasználásával kapcsolatban, a 20 utólagos vizsgálat során 124 millió 688 ezer forint nettó adókülönbözetet állapított meg - közölte az MTI érdeklődésére a NAV.
2014. augusztus 4. 04:52
Már közel 70 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt használtak fel a munkavállalók - írja hétfői cikkében a Világgazdaság.
2014. július 29. 15:31
Ugyan a SZÉP-kártyákra utalt, és május 31-ig el nem költött pénzeket a vállalatok visszakapják, ám az adókötelezettség szempontjából irreleváns, hogy az adott juttatást ténylegesen felhasználták-e, közölte a NAV.
2014. július 15. 07:13
A múlt héten írtunk arról, hogy adózási szempontból a munkáltatói hiteltámogatás számos cafetéria elemet ver, hiszen ennél a juttatásnál sem a munkáltató, sem a munkavállaló számára nem jelentkezik adóteher. De mi a helyzet más béren kívüli juttatással?
2014. július 8. 07:31
A devizahitelek kapcsán az utóbbi hetekben a Kúria döntése és az erre adott kormányzati reakciók, illetve a közelmúltban benyújtott törvény álltak a hírek fókuszában. Pedig az idei évben már kaptak egy "mentőövet" a devizahitelesek, amely a szakértők szerint igazi sikertermék lehet, ez a munkáltatói hiteltámogatás.
2014. június 2. 11:46
Több mint 1 milliárd forint maradt két bank összesítése alapján a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-éig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak.
2014. május 31. 06:25
Június elsejétől több változás is életbe lép. Ha online kötne szerződést, van SZÉP-kártyája, vagy netán dohányzik, figyeljen!
2014. május 29. 04:43
A Széchenyi Pihenőkártyákra (SZÉP-kártya) 2012-ben utalt összegeket legkésőbb idén május 31-éig lehet elkölteni.
2014. május 6. 10:25
A Széchenyi Pihenőkártyákra (SZÉP-kártya) 2012-ben utalt összegeket legkésőbb 2014. május 31-ig lehet elkölteni - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2014. április 17. 08:55
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar étkezési és szabadidő-utalványok 2012-től hatályos szabályozása miatt – írja az Origo az Európai Unió Bíróságának hírlevelére hivatkozva.
2014. április 14. 14:01
A 2012-ben feltöltött SZÉP-kártya összegekből 3,5 milliárd forint vár felhasználásra, erre május 31-éig van mód - hívta fel a figyelmet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége hétfői közleményében.
2014. április 4. 16:46
A munkáltató által kedvező feltételek mellett biztosítható lakáshitel-törlesztési támogatás kapcsán az NGM 2014. április 3-án kihirdetett rendelete most már a korábban nem ismert részletszabályokat is világosabbá tette, áll az RSM DTM elemzésében.
2014. március 17. 04:04
Előre is kaphat a munkavállaló Erzsébet-utalványt, amely ilyenkor béren kívüli juttatásként adózik, feltéve, hogy a munkaviszony fennmarad - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztatóban.
2014. március 11. 12:22
Hende Csaba honvédelmi miniszter és a szakszervezeti vezetők előrelépésként értékelik a honvédségi dolgozók ez évi, egyes, illetményen kívüli juttatásairól született megállapodást, amelyet kedden írtak alá a Honvédelmi Minisztériumban.
2014. március 6. 06:01
Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.
2014. január 7. 11:07
Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe, miközben évről-évre csökken azok aránya, akik motivációs eszközként használják – foglalta össze Dara Péter a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt-vel együttműködésben készített “Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben” felmérés egyik konklúzióját.
2013. december 28. 15:52
Gazdaságfejlesztő-hatást hozott a SZÉP-kártya, melynek felhasználása jelentősen nőtt 2013-ban is, derült ki egy szombati sajtótájékoztatón. A rendszernek köszönhetően élénkült a belföldi turizmus.
2013. november 28. 13:04
Az OTP Pénztárszolgáltató terméke az immáron ötéves OTP Cafeteria kártya, Magyarország egyik első elektronikus, multifunkciós béren kívüli juttatási eszköze. A kártya népszerűségét jól mutatja, hogy idei évben 1,3 milliárd forintnyi feltöltés érkezett az OTP Cafeteria kártyákra, melyet az Ajándékutalvány, az Iskolakezdési támogatás, a Sport- és kultúra utalvány és az OTP Egészségpénztári befizetések elköltésére használhatnak fel a kártyabirtokosok.
2013. november 25. 12:16
A Széchenyi Pihenőkártya 2011-es indulása óta kétségkívül a cafeteria juttatások egyik legnépszerűbb elemévé vált. A kártyák piacán legnagyobb, 75 százalékos piaci részesedéssel rendelkező OTP Pénztárszolgáltató kártyabirtokosainak száma lassan eléri 700 000-et. Ők országszerte közel 22 000 elfogadóhelyen használhatják fel a plasztikkártyájukat étkezésre, pihenésre vagy sportolásra.
2013. november 7. 09:37
Marad az Erzsébet-utalvány, felhasználási feltételei sem változnak - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
2013. október 29. 09:52
Súlyos gondot okozna az Erzsébet-utalványok kizárása az élelmiszer-vásárlásból az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint, mivel a forgalomkiesésen túl munkahelyek elvesztését okozná, és maga után vonná az adóbevételek csökkenését is.
2013. október 2. 05:04
A cafeteria juttatást és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg, és a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es rendeletet módosítja.
2013. augusztus 29. 11:37
Nem változott az előző negyedévi mélyponthoz képest a béren kívüli juttatásban gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a kis- és közepes vállalkozások (kkv) mindössze 43 százaléka tervez természetbeni juttatást adni a negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint.
2013. július 31. 11:16
Az év első felében a magyar munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen, fizetésen kívüli juttatást, ez kissé alacsonyabb arány a tavaly júliusi 33 százaléknál - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
2013. július 9. 08:40
Két év alatt 85 milliárd forint munkáltatói feltöltés, 660 ezer kártyabirtokos és 21 ezer elfogadóhely. Számokban összegezve ez az OTP Széchenyi Pihenőkártya története.
2013. június 20. 13:19
A Nemzetgazdasági Minisztérium sajnálattal vette tudomásul az Európai Bizottság (EB) döntését, amely a Kormány szociális programjaként működő Erzsébet-program működési forrásait, illetőleg a SZÉP Kártya révén a hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait veszélyezteti.
2013. június 20. 10:40
Két ügyben is újabb szakaszba lépteti az Európai Bizottság a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
2013. június 20. 06:13
Brüsszel úgy döntött, hogy a luxemburgi Európai Bíróság elé viszi az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét - értesült csütörtökön brüsszeli forrásból az AFP hírügynökség.
2013. június 6. 09:34
Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a Kormány május 29-i ülésén döntött - olvasható a nemzetgazdasági tárca közleményében.
2013. május 30. 05:34
Jövő csütörtöktől kéthavi lakhatási támogatás egy alkalommal megelőlegezhető - egyebek mellett ezt a módosítást tartalmazza az a kormányrendelet, amely a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
2013. május 17. 03:10
Eddig nem látott mélységbe zuhant azon cégek aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak A következő egy évben a hazai kkv-k mindössze 42 százaléka tervez alkalmazni természetbeni juttatást. A különböző cafeteria elemek alkalmazásának gyakoriságát tekintve az élen az Erzsébet-utalvány áll, melyet a közlekedési költség térítése és a SZÉP Kártya követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.
2013. február 12. 13:58
A tavalyi üdülési csekkek fel nem használt részéből 498 millió forinttal megemelik az Erzsébet-program 2,5 milliárd forintos induló összegét, így idén kétszer annyi nagycsaládos és nyugdíjas üdülhet, mint tavaly - jelentette be Nagy Anna, a program új szóvivője - volt kormányszóvivő - kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. február 6. 17:13
A Le Cheque Déjeuner Kft. által kibocsátott utalványok - amelyeket a munkavállalók béren kívüli juttatás formájában kaptak - május 31-ig válthatók be, mivel a társaság kivonul az országból - írta az index.hu a cafeteriatrend.hu-ra hivatkozva.
2013. január 23. 18:31
A munkáltatók 98 százaléka az Erzsébet-utalvány mellett dönt, ha béren kívüli juttatásról van szó, derült ki egy friss felmérésből. Emellett kedvelt még a melegkonyhás étkezési szolgáltatás is a SZÉP-kártyán belül.
2013. január 10. 16:22
Átlagosan mintegy 251 ezer forintos éves keretösszeget biztosítanak a gazdasági társaságok béren kívüli juttatás céljára 2013-ban - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. közös felméréséből.
2013. január 9. 06:37
Módosítaná a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP-kártyára) vonatkozó rendeletet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - derült ki a Népszabadság birtokába jutott, december közepén a kormány számára készült előterjesztésből.
2013. január 8. 14:01
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.
2013. január 8. 13:25
Az idén is folytatódik az Erzsébet-program, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2,5 milliárd forint értékű üdülési támogatásról döntött - jelentette be Navracsics Tibor kedden egy budapesti szakmai fórumon.
2012. december 29. 09:31
Május 31-ig meghosszabbította a kormány a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek felhasználásának határidejét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton.
2012. december 18. 07:01
A munkáltatók 64,8 milliárd forint értékben adtak juttatást dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyán november végéig, ebből a kártyatulajdonosok 38,8 milliárd forintot használtak fel - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2012. december 13. 15:31
Az elmúlt egy évben 21 százalékkal, 4,7 milliárd forintra nőtt a biztosítók egészségbiztosítási díjbevétele, s további növekedést valószínűsít az, hogy jövőre a munkaadók felső határ nélkül vásárolhatnak alkalmazottaiknak egészségbiztosítást - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége csütörtökön.
2012. november 26. 08:37
Hamarosan lejár a SZÉP Kártyákra tavaly jóváírt összegek felhasználásának határideje: erre a vonatkozó törvény 2012. december 31-én éjfélig ad lehetőséget a kártyabirtokosoknak. Az MKB SZÉP Kártyás ügyfelei két hónap alatt több mint nyolcvan millió forinttal faragták le 2011-es egyenlegeiket, olvasható az MKB közleményében.
2012. november 24. 16:25
Változnak a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályai vasárnaptól. A felhasználás során erősebben preferálják a sporttevékenységeket.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor