2013. augusztus 28. 03:16
Januártól érvényesíthetők a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményei. Megvizsgáltuk, az első félévben kiknek segített a legtöbbet a program.
2013. augusztus 27. 07:01
Mindössze alig 8 ezer fő hiányzik ahhoz, hogy eddig még nem látott rekordot érjen el hazánkban a foglalkoztatottak létszáma a 15-74 éves korcsoportban.
2013. augusztus 22. 08:37
Bár nemzetgazdasági szinten többen állnak alkalmazásban, mint tavaly júniusban, vagy épp idén májusban, a versenyszféra még képtelen magára találni. Volt ugyan pozitívként értelmezhető adat a friss statisztikában, más szemszögből megvilágítva a dolgot, kiderül, hogy már tavaly december óta semmi sem változik.
2013. augusztus 21. 04:31
A július havi adatokat vizsgálva 2008-ig visszamenőleg még egyszer sem volt ennyi új munkahely. Nem nagy meglepetésre azonban igencsak árnyalja a helyzetet a kép, miszerint ez a támogatással létrejövő állásoknak, vagyis javarészt a közmunkának köszönhető.
2013. július 30. 08:19
Annak ellenére, hogy a pár hete megjelent munkaerőpiaci statisztikák pozitív rekordokat tartogatott, a kedden publikált adatsorok még így is kellemes meglepetéssel tudtak szolgálni.
2013. július 30. 07:00
2013 második negyedévében 3 millió 931 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Eközben a munkanélküliség enyhén csökkent.
2013. július 26. 11:46
A Liga Szakszervezetek vezette konzorcium - amelynek tagja a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) - valamint az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Zrt. képviselői aláírták a munka világának fejlesztésére irányuló "A munkáért" című projekt támogatási szerződését az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) pénteken, Budapesten.
2013. július 26. 10:04
A foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerint érdemi gazdasági növekedés nélkül tartós munkahelybővülést nem lehet elérni, és mindenképpen meg kell akadályozni a munkanélküliség újratermelődését.
2013. július 22. 04:37
Pozitív rekordokat is hozott a legfrissebb munkaerőpiaci statisztika, ez pedig csak erősíti a korábbi hónapokban kialakult sejtéseinket, miszerint valami kedvező irányú változás kezdődik. Viszont még mindig igen magas a tartósan munkanélküliek, illetve az ellátás nélküliek száma.
2013. július 19. 08:13
A legfrissebb adatok szerint a versenyszférában továbbra is csökkenő trendet követ az alkalmazottak száma. Nemzetgazdasági szinten a bővülés csak a berobbant közmunka eredménye - még mindig.
2013. július 19. 07:01
Májusban a bruttó átlagkeresetek 3,0, a nettó 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2013. július 18. 05:55
A munkanélküliség leszorítása területén gyengén teljesítenek a fejlett gazdaságok, ezért a húsz vezető ipari ország G20 csoportjának elsősorban a munkahelyteremtésre kell fordítania a figyelmet e heti moszkvai csúcsértekezletén - szólít fel az ILO és az OECD.
2013. július 17. 05:01
Több mint 4700 cég, illetve magánszemély szerepel a NAV feketén foglalkoztatókat feltüntető listáján, a minap aktualizált lajstrom száz új szereplővel bővült - írta a Napi Gazdaság.
2013. július 16. 12:58
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelymegőrző támogatása országosan 6500 új állást hozott létre és 13 000 munkahely megtartását segítette elő - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kedden Dorogon, ahol a Marcali Plast családi vállalkozással ünnepélyesen aláírták a támogatási szerződést.
2013. július 15. 09:43
Meglehetősen telített piacra lépbe a kormány azzal, hogy elindítja online álláskeresőjét.
2013. július 14. 07:40
A következő években az autóipari cégek kereslete várhatóan növeli a munkaerő- kölcsönzést, és számítani kell a szellemi munkaerő kölcsönzésének a növekedésével is - közölte a Work Force Kft.
2013. július 11. 08:40
Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek.
2013. július 5. 05:40
Az előzetes várakozásokkal szemben nagyon kevés munkaadó igényelte a kormány minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez adott támogatását - írja a Napi Gazdaság pénteki számában.
2013. július 2. 14:40
A hétfői 12,1 százalékos közlés helyett 12,2 százalék volt az eurózóna munkanélkülisége.
2013. június 28. 04:10
A magyar kormány kiemelt feladata, hogy piacképes szakmához, illetve a tanulmányok befejezése után munkatapasztalathoz és munkahelyhez segítse a fiatalokat - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, a rakamazi Hegyalja Fesztiválon.
2013. június 27. 07:13
Előző év március-májusához képest 5,1 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma, amire 2008-ig visszamenőleg még nem volt példa.
2013. június 26. 11:30
Magyarország a július elsejei horvát csatlakozást követően azonnal, feltételek és átmeneti intézkedések nélkül megnyitja munkaerő-piacát a szomszédos állam polgárai előtt.
2013. június 25. 14:25
Új Nemzedék Plusz elnevezéssel nagyszabású, kétéves projekt indul, melynek fő célja a fiatalok segítése jövőképük megfogalmazásában, illetve felkészítése a munkaerő-piacra való zökkenőmentes belépésükre. A projekt megvalósításához hárommilliárd forint Európai Uniós forrás áll rendelkezésre.
2013. június 24. 04:40
Bár a statisztikai hivatal munkanélküliségi rátája az általánosan elfogadott egyik mércéje a munkaerőpiac helyzetének leírására, a foglalkoztatási szolgálat adatai alapján ennél sokkal rosszabb a valós helyzet.
2013. június 19. 15:01
A frissdiplomások közül a férfiaknak és a jó családi háttérrel rendelkezőknek a legnagyobb esélyük, hogy sikeres karriert fussanak be. A két nem közötti különbség nemcsak a fizetésben mutatkozik, hanem a munkakeresés időtartamában, valamint a vezető beosztásban való arányukat nézve is – mindhárom szempontból a férfiaknak kedvez a statisztika.
2013. június 18. 16:40
Bőven az uniós átlag felett drágult a magyar munkaerő az év első három hónapjában a vállalati szférában. Sőt, nemzetgazdasági szinten a negyedik legnagyobb mértékű drágulást regisztrálta az uniós statisztika.
2013. június 18. 13:22
A foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a szociális és nyugdíjrendszert érintő problémák megoldása érdekében tartósan négymillió fölé kell emelni a foglalkoztatottak számát.
2013. június 18. 08:28
Közel 1200 álláskeresőt hívott be kétnapos győri toborzórendezvényére az Audi Hungaria Motor Kft., amely múlt héten avatta új járműgyárát a kisalföldi megyeszékhelyen.
2013. június 18. 08:10
Bár egy év után ismét többen állnak alkalmazásban előző évhez viszonyítva, a részletesebb adatokból látható, hogy mindez csakis a közfoglalkozásnak köszönhető. Szokás szerint, mondhatnánk.
2013. június 17. 12:52
Hiába csökkent majdnem ötéves mélypontra a nyilvántartott álláskeresők száma, a csoport összetételének alakulása arra enged következtetni, hogy a tartósan állástalanok a korábbinál is nehezebb munkaerőpiaci helyzetben vannak.
2013. június 15. 06:01
Európai szinten is kimagasló eredményeket ért el a kormány a foglalkoztatás, ezen belül is a nők munkába állítása terén - mondta a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának pénteki győri rendezvényén Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos
2013. június 14. 09:34
Az uniós statisztika szerint az idei első negyedévben az eurózóna és a teljes közösség foglalkoztatottsága is csökkent. Ezzel szemben a hazai adat stagnálásról árulkodik.
2013. június 14. 06:31
A Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) csütörtöki jelentése szerint Európa déli feléből tömegesen vándorolnak a munkavállalók északra a magas munkanélküliség és a recesszió miatt. Leginkább a görögök és a spanyolok hajlamosak a költözésre, ők, ha tehetik, Németországba mennek.
2013. június 14. 05:37
Szinte az összes garanciális munkavállalói jog súlyos megsértésére talált példát a munkaügyi hatóság a szolgáltató szektorban tevékenykedő kis- és középvállalkozások célellenőrzésekor - írja a Napi Gazdaság pénteki számában.
2013. június 13. 17:40
Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
2013. június 13. 13:52
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását támogatják, a helyi önkormányzatokat pedig abban segítik majd, hogy a nyári szünidőben diákokat alkalmazhassanak.
2013. június 9. 17:04
Az Európai Bizottság ajánlása alapján várhatóan ebben a hónapban kikerül Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól. Ugyanakkor több kritikát is kapott az ország, amelyek kapcsán fordulatot várnak a kormánytól. Ezek között az egyik meghatározó kérdés a foglalkoztatottság növelése, áll a Policy Agenda anyagában.
2013. június 5. 13:55
A Morgan Stanley magyarországi IT szakemberek körében végzett kutatása, Morgan Stanley IT Expert Survey többek között arra kereste a választ, hogy milyen munkahelyi környezetben érzik jól magukat az informatikusok, mennyire fontos nekik a munkatársaikkal való jó viszony, illetve munkatársuk szakmai rátermettsége?
2013. június 5. 12:34
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 822 vállalkozásnál 4914 munkahely létrejöttét támogatta idei, mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak kiírt munkahelyteremtő pályázatán - mondta Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2013. június 1. 10:31
A magyarországi pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb összesítéséből.
2013. május 30. 04:31
Rövidesen újabb munkahelyvédelmi lépésekről születhet döntés, az intézkedések elsősorban a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák részmunkaidős elhelyezkedését segíthetik – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
2013. május 29. 07:31
Az idén a korábbinál jóval nagyobb mértékben beinduló közmunkaprogram szinte foglalkoztatási bummot idézett elő hazánkban - persze, némi túlzással élve.
2013. május 29. 07:00
2013. február–áprilisban 3 millió 869 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, mindeközben a munkanélküliek száma 476 ezer, a munkanélküliségi ráta 11 százalékos volt.
2013. május 27. 15:37
A legfrissebb adatok szerint hazánk munkavállalási szempontból leginkább a földrészünkön kívüli országok állampolgárai számára vonzóbb. Az első negyedévben ugyanis esetükben kiadott engedélyeknél regisztrálták a legnagyobb növekedést.
2013. május 27. 04:55
Egyre több kereskedelmi dolgozót érint az az egyes multinacionális cégek által alkalmazott költségcsökkentő módszer, amely szerint a munkavállalók nyolcórás munkaidejét a munkaszerződésben négy vagy hat órára változtatják - tudta meg a Magyar Nemzet.
2013. május 24. 10:37
2004-ig visszamenőleg nem volt még olyan hónap, amikor annyival csökkent volna a nyilvántartott álláskeresők száma, mint most áprilisban. Bár ez leginkább csak a közmunkáknak köszönhető.
2013. május 23. 09:22
Miután a váratlanul alacsony infláció miatt a vártnál jobban nőttek a reálbérek, az MKB Bank elemzői felfelé módosították a fogyasztásra és a GDP növekedésére vonatkozó prognózisukat - közölte a bank.
2013. május 22. 17:49
A fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeiről kezdtek háromnapos tanácskozást osztrák és magyar szakemberek szerdán a burgenlandi Szalónakon (Stadtschlaining).
Egyre többen választják a faktoringot.
BÉRkalkulátor 2025
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor