2013. december 26. 07:44
Folytatódik a vita Németországban az új kormány egyik fő ígérete, a minimálbér bevezetése körül. Szerdán a munkaadók érdekképviselete kivételeket és az intézmény lépcsőzetes bevezetését szorgalmazta, a szakszervezetek pedig az egységesen kötelező minimálbér mellett álltak ki.
2013. december 19. 08:01
2011 novembere óta nem történt olyan, mint ami most októberben. Végre többen dolgoznak a versenyszférában, mint egy évvel ezelőtt.
2013. december 16. 04:49
A napokban látott napvilágot az első, november havi adatokat tartalmazó munkaerőpiaci statisztika. Mely még számunkra is kisebb meglepetést okozott.
2013. december 13. 10:52
Negyedéves szinten nem változott, éves szinten csökkent a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU) a teljes foglalkoztatottság az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint.
2013. december 12. 05:07
Több változatot is készített a Nemzetgazdasági Minisztérium a közfoglalkoztatotti bér emelésére, amelyekről napokon belül dönthet a kormány - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
2013. december 10. 15:25
A magyar munkaadók 11 százaléka a létszám bővítését tervezi 2014 első negyedében, 8 százalékuk elbocsátásokkal számol, míg 74 százalék szerint nem várható változás; az ennek alapján számított munkaerő-piaci mutató a legoptimistább előrejelzést tükrözi 2009 óta - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit kedden juttatta el az MTI-nek.
2013. december 10. 11:07
Megvizsgáltuk, hogyan alakult volna az elmúlt években a foglalkoztatási statisztika, ha nem lenne a közmunka. Az biztos, nem csak ez az, ami hozzájárult a foglalkoztatás növekedéséhez. Így közmunka nélkül is tudnának mivel büszkélkedni Orbánék.
2013. december 6. 06:10
A munkáltatók négyötöde átlagos vagy jó évet zár (céljai túlteljesülnek) 2013-ban. A jövőre 101500 forintra emelkedő minimálbér 43 százalékukat nem érinti, azaz náluk a munkavállalók biztosan ezen érték felett keresnek – számolt be Dara Péter, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-vel együttműködésben készült Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben című friss kutatás részeredményeiről.
2013. december 6. 04:58
A tavalyi folyamatok, illetve a téli közfoglalkoztatás hatásának segítségével próbáltuk megbecsülni, lesz-e még idén nagy durranás a munkaerőpiacon.
2013. december 4. 14:34
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a magánszektorban foglalkoztatottak száma novemberben az Egyesült Államokban.
2013. november 29. 11:13
Októberben 12,1 százalékra csökkent a munkanélküliség az eurózónában a szeptemberi 12,2 százalékról. A teljes, 28 tagállamból álló Európai Unióra vonatkozó munkanélküliség nem változott, továbbra is 10,9 százalékon áll - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
2013. november 28. 04:34
Ha Mátyás király azt kérte volna az okos lánytól a népmesében, alakítsa úgy a gazdasági folyamatokat Magyarországon, hogy egy év alatt az ország termelékenysége nőjön és csökkenjen is egyidőben, akkor az okos lánynak szimplán a 2012-es adatokat kellett volna felmutatnia. A munkaerőtermelékenységünk ugyanis egyszerre nőtt és csökkent is tavaly.
2013. november 27. 17:43
Közel 50 százalékkal nőtt a vietnámiak számára kiadott munkavállalási engedélyek száma, miközben az ukránoké ezzel szinte megegyező mértékben csökkent az idei első három negyedévben.
2013. november 27. 09:13
Kicsit tovább nőtt a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélküliség. A 4 milliós álomhatár a dolgozók számában egy lépéssel ismét közelebb került.
2013. november 22. 12:01
Jövőre is folytatódik a pályakezdők elhelyezkedését segítő támogatási program - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán, ahol a Dönts jól, jövőd a tét elnevezésű pályaválasztási kiállítás díjait adta át, majd az átalakított szakképzés lehetőségeiről tartott előadást.
2013. november 22. 10:04
Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos szerint áttörést hozhat a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában, hogy 2014. január elsejétől a gyed mellett is lehet dolgozni.
2013. november 22. 04:40
Miközben kezd növekedni a munkaerő-kereslet, ráadásul bármiféle állami támogatás nélkül, idén egy hónappal tovább munkanélküli az állástalan, mint tavaly volt.
2013. november 20. 09:16
Szeptemberben a pedagógus életpálya-modell bevezetése, az első körös béremelés a havi statisztikában is nyomot hagyott.
2013. november 20. 08:19
A bruttó átlagkeresetek 5,0, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az idén szeptemberben az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel. A reálkeresetek - az 1,9 százalékos szeptemberi inflációval számolva - 4,4 százalékkal nőttek a családi adókedvezmény hatását nem számítva.
2013. november 19. 13:19
Január 1-jétől a gyed extra program keretében, az eddigi kedvezmények fenntartása mellett bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette Czomba Sándor keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2013. november 13. 14:40
A világgazdaság komoly problémával szembesül a munkaerő-kínálat és kereslet közötti eltérések miatt, hiszen a 30 vezető gazdaság közül 18 küzd a készségek hiányának valamilyen formájával, miközben a munkanélküliség szintje és a betöltetlen állások száma is növekszik, áll a Hays Global Skills Index 2013 megállapításai között. Számos piacon a rendelkezésre álló munkaerő nem felel meg a munkaadók által támasztott követelményeknek a készségek terén.
2013. november 6. 04:19
Tavaly hatalmas visszaesést mutatott az egy dolgozóra jutó átlagos éves munkaórák száma. Bár még így is az OECD-országok élvonalához tartozunk, az biztos, hogy utoljára ilyen keveset 1993-ban dolgozott a magyar.
2013. november 1. 07:01
Az ifjúsági munkanélküliség komplex probléma, amely, ha nem oldják meg időben, nagyon komoly következményekkel jár akár szociális, akár demográfiai téren - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási biztosa.
2013. október 31. 10:55
Szeptemberben nem változott a munkanélküliségi ráta sem az euróövezetben, sem pedig az EU-ban - közölte csütörtökön az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
2013. október 31. 05:43
A versenyszféra alkalmazotti létszáma 2011 év vége óta csökkenő trendet követ, ha az éves változásokat nézzük, miközben a foglalkoztatottság növekszik. A foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a kormányváltáshoz képest 100 ezres a növekmény. Lehet ez?
2013. október 30. 05:31
Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra, ezt a korosztályt különösen jellemzi a türelmetlenség, mind a szakmai előrelépés, mind az anyagi juttatások terén. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára kiemelkedően fontos a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága.
2013. október 29. 09:31
Huszonegy éves csúcson van a foglalkoztatás, utoljára 1992-ben volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3 millió 990 ezren dolgoznak Magyarországon - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. október 29. 08:01
Úgy tűnik, túlságosan optimisták voltunk, amikor hétfőn azt feltételeztük, a foglalkoztatottak száma szeptemberben átlépte a 4 milliós álomhatárt. 10 ezer munkás hiányzik még hozzá.
2013. október 28. 17:01
Könnyen elképzelhető, hogy a holnap megjelenő friss statisztika legalább 4 millió magyar foglalkoztatottról fog árulkodni. Nemcsoda, hogy az imént futott be egy meghívó Czomba Sándor sajtótájékoztatójára.
2013. október 25. 03:40
A legfrissebb munkaerőpiaci statisztika egyaránt tartalmazott kedvező és igencsak elszomorító tényeket is. Az ellátás nélküli állástalanok aránya 55,2 százalékra ugrott, ami történelmi rekordot is jelent - legalábbis mióta közlik a rájuk vonatkozó létszámot is.
2013. október 22. 13:07
Az amerikai leállás miatt csak ma közölték a szeptember havi munkanélküliségi adatot és a mezőgazdasági szektoron kívül létrejött munkahelyek alakulását. A kép igen vegyes, de a piacok örülnek.
2013. október 18. 08:31
A közszférában augusztusban a nettó átlagbér 134 843 forint volt, ami 8,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Az 1,3 százalékos inflációval párosítva pedig rekord reálbérnövekedést mutatnak a számok.
2013. október 18. 07:07
A bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az idén január-augusztusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2013. október 17. 14:49
A gyerekvállalási kedv és a részmunkaidős foglalkoztatás között szoros összefüggés mutatható ki, ott vállalnak többen gyermeket, ahol többeknek van lehetősége részmunkaidőben dolgozni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön, Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásaira hivatkozva.
2013. október 11. 15:07
A magyar családok nagy része csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit – derül ki a Jobline Pályaorientáció Kutatásból. Miközben erejükhöz mérten mindent megtesznek a továbbtanulás érdekében, a szülők kétharmada mégis úgy látja, gyermeke csak nehezen kap majd munkát.
2013. október 11. 12:46
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) nyári akcióellenőrzése során 798 foglalkoztató közel 3500 munkavállalójának foglalkoztatási körülményeit vizsgálta; a felügyelők az ellenőrzött munkáltatók 74 százalékánál, illetve az érintett munkavállalók 66 százalékát érintően állapítottak meg szabálytalanságokat.
2013. október 10. 11:43
Várhatóan még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2013. október 9. 17:16
A magyar dolgozók kevésbé elégedettek a munkájukkal, ennek ellenére jobban kijönnek a főnökükkel, kifejezetten baráti a viszonyuk a kollégákkal és jobbnak tartják a munkakörnyezetüket is az uniós átlaghoz képest – derül ki a Profession.hu Munkahelyi Környezet című elégedettséget felmérő kutatásából. A közel 2500 válaszadó közül 38 százalék ráadásul elégedett a fizetésével is.
2013. október 9. 12:25
Többen, többször tették már fel azt a kérdést, ha folyamatosan nő a foglalkoztatottság, miért nem tud ilyen mértékben emelkedni a gazdasági teljesítményünk is. Egy MNB-tanulmány segítségével ennek jártunk utána.
2013. október 9. 11:13
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatási programot indít azoknak az 55 év feletti munkanélküli nőknek, akiknek a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év szolgálati időből kevesebb mint 1 év hiányzik - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
2013. október 9. 05:10
A hazai főszezon végével felszolgálók, szakácsok, szobalányok és bármixerek százai keresnek munkát külföldön - írja a Világgazdaság.
2013. október 9. 03:37
Kisebb a jövő évi költségvetési keret az álláskeresési támogatásokra a tervezet szerint. Elsősorban ugyanis jóval kevesebb álláskeresési járadékra jogosulttal számolnak.
2013. október 7. 14:31
Számos európai példa mutatja, hogy egyes állami nyilvántartások – részben ma is rendelkezésre álló – adataiból a jelenleginél lényegesen pontosabb információk nyerhetők a foglalkoztatottság és a munkanélküliség mértékéről, szerkezetéről - olvasható a nemzetgazdasági tárca közleményében.
2013. október 7. 04:54
Szeptember közepéig több mint 520 ezer ember vállalt legálisan alkalmi munkát, s közel 100 ezer vállalkozás hatmilliárd forintot fizetett be az államkasszába utánuk - olvasható a Magyar Nemzetben.
2013. október 4. 03:34
A munkaerőpiaci statisztikákra legnagyobb hatással jelenleg a közfoglalkoztatás van. A választások előtt pedig közvetlenül beveti a kormány a téli közfoglalkoztatást is, mellyel amellett, hogy a munkaerőpiacon nehezebb helyzetben lévő állástalanokon segítenek, a kampányidőszakban is jól jöhetnek az impozáns statisztikák.
2013. október 1. 11:01
Az európai munkanélküliségi adatokat elnézve látható, hogy júliusról augusztusra egyetlen tagállamban sem tudott olyan mértékben csökkenni a munkanélküliség, mint hazánkban.
2013. október 1. 10:19
A program tavaly október elsejei indulása óta már több mint ezren vették igénybe a lakóhelyüktől távol dolgozók lakhatási támogatását, és jelenleg is további 300 kérelem van elbírálás alatt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Duna Patikában köszöntötte az ezredik aláírót, egy ott dolgozó, Békés megyei nőt.
2013. szeptember 29. 16:46
Decembertől négyezer svájci frankra (nagyjából 974 ezer forintra) emeli Svájcban dolgozó alkalmazottainak minimálbérét a Lidl német élelmiszeripari üzletlánc svájci csoportja.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Terveink szerint a Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Média Lapcsoport következő, május 23-ai, csütörtök délutáni online adásában folytatandó egyórás beszélgetés témája a már csak kevesebb mint egy hónap múlva sorra kerülő önkormányzati és európai uniós választások lesznek. Érdemes lesz élni az ingyenes regisztráció lehetőségével, hiszen ez esetben nemcsak mi, hanem olvasóink is kérdezhetnek a szakembertől.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor