1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Martonyi János külügyminiszter szerint az EU tagállamai és intézményei nem engedhetik meg, hogy a hitelminősítők határozzák meg sorsukat.

A tárcavezető Lamberto Dinivel, az olasz szenátus külügyi bizottságának elnökével és az általa vezetett delegációval folytatott megbeszélést pénteken, és az ezt követően tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az euróövezetben és az egész unióban a "tűzoltás", a jelenlegi nehézségeken való túljutás a fontos. A két ország között teljes az egyetértés arról, hogy ehhez a tagállamoknak rendbe kell tenniük az államháztartásukat, emellett pedig közös uniós fellépésre is szükség van - közölte.

Lamberto Dini ugyancsak a tagállamok összefogásának jelentőségét hangsúlyozta a spekulációs támadások visszaverésére. A tagállamoknak csökkenteniük kell államadósságukat és erősíteniük kell a kohéziót az EU-ban - hangoztatta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!