2010. szeptember 8. 07:44
Az Ecostat felmérése szerint a turizmus területén továbbra sem számítanak a vállalkozások jelentős fellendülésre, leginkább a mostani forgalom stabilitását prognosztizálják.
2010. szeptember 8. 07:14
A GDP a második negyedévben egy százalékkal, naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt éves bázison, 2010 első negyedévével összevetve stagnált.
2010. szeptember 8. 07:05
Marad a kivárás enyhe gyengülés mellett. BUX, OTP, Mtelekom technikai elemzés szerdára.
2010. szeptember 8. 07:04
Ötször annyival nőtt a diploma nélküli magyarok munkanélküliségi rátája a gazdasági válság alatt, mint a diplomásoké - derül ki az OECD éves oktatásügyi jelentéséből, amelyet a szerdai Világgazdaság ismertet.
2010. szeptember 8. 06:44
Ismét tizenöt éves csúcsra erősödött a japán jen a dollárral szemben, ez pedi9g garantálta a jókora mínuszokat a vezető ázsiai tőzsdéken. A befektetők kockázatkerülését jól jelzi, hogy az arany árak rekordközelbe emelkedett a világpiacon.
2010. szeptember 8. 06:24
Az a szándék áll az Európai Bizottságnak a magyar hatóságokhoz intézett levelében, amely a közigazgatásban bevezetett bérplafon részleteiről érdeklődik, hogy elérjék a jogszabály megváltoztatását - ismerte el Brüsszelben kedden a brüsszeli testület szóvivője.
2010. szeptember 8. 06:09
A vállalkozások számára kulcskérdés lesz az európai uniós forrásokhoz való gyors hozzájutás - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedden az MTI-nek Orbán Viktor száz napos értékelő beszéde után.
2010. szeptember 8. 06:04
Nem a költségvetési megszorítások jelentik a megoldást a gazdasági válságra mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a budapesti Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott keddi sajtótájékoztatóján.
2010. szeptember 8. 05:14
Az euró ellenében is csúcs közelébe került a svájci frank, a forint pedig egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, kedden ismét csúcsot döntött az alpesi ország pénzneme. A 225 körülre felszökő árfolyam azonban aligha jelenti a végállomást, félő, hogy a 250-es szintet is tesztelheti a frank a forint ellenében.
2010. szeptember 8. 03:44
A mai naptól 14 dolláros díjat kell fizetni a beutazásért az Egyesült Államokba 36 ország, köztük hazánk állampolgárainak. Az extra illetékből befolyó összeg nagy részét az USA turisztikai népszerűsítésére használják fel – kritikusok szerint ez olyan, mintha egy barátunkat meghívnánk ebédre, majd az ajtóban pénzt kérnénk tőle. A beutazást engedélyező eljárás során ráadásul meglehetősen szokatlan kérdésekre is választ kell adnunk – például részt vettünk-e népirtásban, illetve van-e közünk az egykori náci Németország törvénysértéseihez. Mfor.hu háttér.
2010. szeptember 8. 01:39
Az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) nyáron megszakadt magyar tárgyalások felújítását tartották fontosnak az EU-tagországok pénzügyminiszterei és az Európai Bizottság illetékesei a témáról kedden Brüsszelben folytatott eszmecserén.
2010. szeptember 7. 20:44
Elsősorban a pénzügyi szféra képviselői szenvedték meg az első kereskedési napot, a bizonytalan hangulatban azonban a jelentősebb indexek mindegyike gyengült.
2010. szeptember 7. 17:34
Magyarország, Románia és Szerbia egyaránt azzal a problémával nézett szembe az elmúlt hetekben, hogy nem tudtak annyi kötvényt értékesíteni, amennyit szerettek volna. Ráadásul ezekben az országokban a kiadáscsökkentések miatt gyengültek a kormányok, a költségvetési szigor pedig a recesszió elhúzódását vetíti előre - olvasható a Bloomberg keddi cikkében.
2010. szeptember 7. 17:04
Magyarország szempontjából inkább korlátozza, mint bővíti a magyar fiskális mozgásteret, illetve általában a gazdaságpolitikai mozgásteret az az új uniós szabályozás, amelynek értelmében minden év első felében előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti gazdasági irányvonalakat és költségvetéseket - mondta Ádám Zoltán, a TakarékBank vezető elemzője az MTI-nek.
2010. szeptember 7. 16:44
Szeptember elejétől Fábry Miklós személyében regionális mobiltelefon értékesítési igazgató erősíti az elektronikai vállalat regionális értékesítési csapatát.
2010. szeptember 7. 16:29
2010. szeptember 6-án a Népszabadság Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettesévé nevezték ki Hanák Tamást, aki ezt megelőzően a vállalat hirdetési igazgatója volt.
2010. szeptember 7. 16:14
Xavier Plotitza látja el a METRO Kereskedelmi Kft. kínálati igazgatói pozícióját.
2010. szeptember 7. 16:09
Augusztus végén közös megegyezéssel távozott Koltai Péter az Origo Zrt.-től.
2010. szeptember 7. 15:59
Tóth Ágnest nevezték ki a Monddmeg.hu közösségi oldal főszerkesztőjévé. A szakember 2008-ban csatlakozott a Hírek Média csapatához, ezt megelőzően a HáziPatika.com-nál volt üzletágvezető.
2010. szeptember 7. 15:44
Paál Pétert nevezték ki a HP Magyarország ügyvezető igazgatójává szeptember 16-tól - közölte a társaság.
2010. szeptember 7. 15:14
Augusztus hónapban is deficites volt a költségvetés, így az államháztartás hiánya augusztusban elérte az éves előirányzat 124 százalékát. A problémák egyik oka, hogy a bevételek ismét elmaradtak az egy évvel korábbi szinttől.
2010. szeptember 7. 15:09
Mínuszban zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely az utolsó pillanatban majdnem egy százalékkal állt hétfői értéke alatt. A vezető részvények többsége veszített értékéből, az OTP számára hamar világossá vált, hogy az 5000-es akadály kemény dió lesz.
2010. szeptember 7. 14:44
Meredeken gyengült a forint kedden: az eurót délután négy órakor 287,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 285 forint közeli jegyzések után.
2010. szeptember 7. 14:09
Távozott a Zenith Optimedia éléről Tóth Orsolya, aki 2007 óta látta el az ügynökség vezetői feladatait.
2010. szeptember 7. 13:55
Szerkezeti reformok indulnak jövőre, az államháztartási hiány pedig kisebb lesz, mint 2010-ben - mondta kedden Szapáry György miniszterelnöki főtanácsadó. A szlovák nemzeti bank pozsonyi konferenciáján Szapáry elmondta: a kormány elkötelezte magát a deficit további csökkentése és a strukturális reformok mellett.
2010. szeptember 7. 13:54
Barack Obama elnök olyan adókedvezmény elfogadását fogja kérni az amerikai kongresszustól, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy leírhassák a 2011 végéig végrehajtandó, új beruházásaikat - erősítette meg kedden az előzetes sajtóértesüléseket a Fehér Ház egyik illetékese.
2010. szeptember 7. 13:29
Forintgyengülés, szakítás az IMF-fel, 29 pont, egykulcsos adó, csökkenő társasági nyereségadó, Új Széchenyi Terv, a hazai vállalkozások helyzetbe hozása - címszavakban a kormány első száz napja. Az ország első embere a XI. kerületi Szent Imre Gimnáziumban értékeli kormányzása eddigi időszakát. Élőben az mfor.hu-n.
2010. szeptember 7. 13:14
Kínában, amely a világ legnagyobb autópiaca, 18 százalékkal nőtt az autóeladás augusztusban a tavalyi év azonos hónapjához képest. A növekedéshez az új autók vásárlását támogató állami program, illetve a személyautók árának a csökkenése járult hozzá.
2010. szeptember 7. 13:13
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták azt a javaslatcsomagot, amelynek alapján januártól megújul a pénzügyi felügyelet rendszere az EU-ban. A megállapodást még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
2010. szeptember 7. 12:34
Az idén útjára indul a MagyarBrands program, a hat éve elnyerhető Superbrands cím mellett - közölte a szervező Superbands Magyarország.
2010. szeptember 7. 12:29
Új gázvezeték kiépítése kezdődött meg Dél-Szerbiában; a Nis és Vranje városokat összekötő hálózat munkálatait Mirko Cvetkovic szerb miniszerelnök és Alekszander Konuzin orosz nagykövet nyitotta meg kedden.
2010. szeptember 7. 12:19
A sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának magyar dolgozói is figyelmeztető munkabeszüntetésre készülnek, ahogyan a kínai alvállalkozó alkalmazottai is újabb jelét kívánják adni elégedetlenségüknek amiatt, hogy hónapok óta nem kapnak fizetést és a napidíjuk forrása is elapadt - tudta meg az MTI Kínában.
2010. szeptember 7. 12:09
Kamatemelést hajtott végre kedden a szerb központi bank: ötven bázisponttal 9,0 százalékra növelte az irányadó kamatot.
Intelligens LED közvilágítási lámpahálózat kiépítésébe kezdtek mai napon Tatabányán. Az EU támogatással megvalósuló beruházás projektnyitó rendezvényén részt vett Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára is.
2010. szeptember 7. 11:59
A magyarországi munkáltatók 70 százaléka nem tervez munkaerő-felvételt, de elbocsátást sem 2010 utolsó negyedévében, ugyanakkor az idei harmadik negyedévhez képest nőtt az elbocsátást tervezők aránya a Manpower munkaerő piaci szolgáltató legfrissebb felmérése szerint.
2010. szeptember 7. 11:49
Egy teljesen új és szokatlan nyersanyagválság van kibontakozóban: a világ felhasználásának 97 százalékát biztosító Kína radikálisan csökkentette a ritkaföldfémek kivitelét.
2010. szeptember 7. 11:44
Németországban két és fél év óta először nőttek az építőiparnak adott új megrendelések augusztusban egy kedden megjelent adat szerint.
2010. szeptember 7. 11:24
Mintegy 32 millió külföldi élt az EU területén 2009-ben, ami a teljes népesség több mint hat százalékát teszi ki. Szakértők szerint Nyugat-Európa társadalmai elöregedése miatt további bevándorlókra szorul majd - elsősorban kvalifikált munkaerőre lesz nagy számban szükség. Magyarországon ezzel szemben a két százalékot sem éri el az itt élő nem magyar állampolgárságúak aránya – hazánk, a térség többi országához hasonlóan, nem vonzó célpont. Mfor.hu háttér.
2010. szeptember 7. 11:19
A 2009. évi költségvetés nem segítette a fenntartható fejlődést és nem támogatta a zöld gazdaságot - foglalta össze Jávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a bizottsági ülés után a véleményét.
2010. szeptember 7. 11:09
A kormány tervei szerint jövő januártól a lakóépületek felújítása aszerint kap támogatást, hogy annak eredményeképpen mennyi energiát lehet megtakarítani - hangzott el a társasházi képviselőknek rendezett panelfelújítási konferencián kedden Budapesten.
2010. szeptember 7. 10:59
Az OTP Bank Nyrt és az Export-Import Bank of the Republic of China (Tajvan) 20 millió dolláros refinanszírozási hitelkeret-megállapodást írt alá Budapesten - közölte az OTP kedden.
2010. szeptember 7. 10:54
Jóváhagyták hivatalosan az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei azt az új szabályozást, amelynek értelmében minden év elején előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti költségvetéseket.
2010. szeptember 7. 10:34
Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a Simor András fizetéséről rendelkező új törvényt, a kormánynak egy hónapja van a reagálásra, utána a főigazgatóság kéri az Európai Bizottságot, hogy indítsa el az úgynevezett jogsértési eljárást Magyarország ellen az uniós szerződések megszegéséért - írta kedden az Index hírportál.
2010. szeptember 7. 10:19
Februári szintre, 5,53 százalékra emelkedett a három hónapos diszkontkincstárjegyek átlagos hozama a keddi aukción.
2010. szeptember 7. 10:04
Az ország legnagyobb oktatóvideós portáljának, a Videosmartnak elkészült a mobilra optimalizált verziója.
2010. szeptember 7. 09:59
A külkereskedelmi mérleg júliusi havi többlete ugyan kisebb lett az elemzők által vártnál, mivel az import dinamikája meghaladta az exportét, a szakemberek szerint azonban ez a tendencia nem lesz tartós, azaz továbbra is a mérleg jelentős javulásával számolnak.
2010. szeptember 7. 09:44
2010. szeptember 7. 09:39
Az Európai Bizottság hétfőn levélben további információkat kért a magyar hatóságoktól a közigazgatásban bevezetett bérplafonról, amely szeptember elsejével lépett hatályba, és többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőire is vonatkozik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a kormány álláspontja változatlan: kordában kell tartani a fizetéseket a közigazgatásban.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor